Ludas Matyi, 1872 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1872-09-15 / 38. szám
fülök kissé lejebi) konyulul. „Jaj akkor minékünk szegény názáretbeli népnek“ — nem mondják, de gondolják magukban, s mindegyiket előveszi a csuklás. A maiszterban mindegyre jobban jobban gyűlik az epe s két szeme úgy csillog már a tűztől, mint a lázomrák cseh kárbunkulása a kígyó utcai kirakatban. — A jó kosztot csak szeretnétek ügyi betyárok! hanem a jó munka nem fér össze a kutyatermészetetekkel ügyig? A dárdások hallgatnak mint a sült hal, nem mernek vélelmükre szólni egy szót sem, eleresztik fülök mellett, mit csapkod fejükhöz busukt gerjedezésében a mi erük. Hisz ilyenkor, ha valamelyik egy szót kottyat, tüzes vassal piszkálná ki annak a jobb szemét. Tehát a s egykedvűen soha sem tudják — No ti bit, is kell az embernei ni az a csámpás Jó, kalapács nyelét. — Ej azt a bivalynak te Miska! de vágja járjon a kezed. A maiszót teszi azonnal, s úgy üti kép zápfoga ijedtében az üllőre a Gyurka te! ne ásíts, hant kán egyet, mert majd ha én , megemlegeted halálod óráján is. Szegény dárdásoknak kedvük lágtól. — Bizony megölnek ezek a kút ismét a maiszter. — Az embernek csak egy csend lehet miattok ! — Komisz, kötni való bitangok ! ittjuk az ember a sok jó drága ételt, veszem neki, drága frissítő italokat (t. i. a jó kutvizet, —) gondolák magukban a szegény dárdások, de világért ki nem merték volna mondani. — De ezeknek mind hiába! ha a csillagos eget rájuk rakom is! — Megálljatok barmok! majd főzetek én nektek karácsonyra töltött káposztát, hanem nem dagad meg tőle a vékonyatok. — Malacot is akartam számukra venni, de érdemlik is ezek a bitangok! — Kalácsot is akartam nekik süttetni, mindegyiknek egy-egy mákos patkót, hanem majd adok én nektek mákos patkót, de a falnak mentek tőle. — Uram! könyörülj — sóhajták a szegény dárdások. — Bort is vettem volna nekik — mormogá tovább a maiszter — még pedig két akó villányit, hanem csak megadják magukat sorsuknak ■tják munkájukat. Természetesen estem kedvére tenni, mordul rájuk ismét, csak meg itatok veszni idő nap előtt; ilyen kelletlenül forgatja a teremtését az apádfián csak olyan lomhán mint megígéri, meg is jut, hogy Miskának is azon akarirajtad egyet, majd adok én nekik olyan villányit, hogy földagad tőle a pofájuk . . . Megöl velük a méreg! Nem nyomná úgy a gyomromat, ha mindennap inkább arzenikumot enném, s hindruszt innám rá, minthogy ezekkel vesződöm. — Már a fejem akkora mintegy szapulló. Megnöveszti a sok gond ezek miatt a lókötők miatt. — Mit röhögsz te bunyik? rivalt rá e közben az egyik kölyökre, ki már nem állhatta meg, hogy erre a sok idétlen morgásra félre ne húzza egy kicsit a száját. Majd beléd fojtom én azt a röhögést úgy, hogy tudom nem egyhamar jön kedved a világhoz! — Kegyelmezz uram ! — gondolá a szegény dárdás. — A maiszter nyögött kínjában. — Inkább bivalyokkal vesződöm, mint ilyen betyárokkal ! Hisz ezek miatt élve elkárhozik az ember! — Fújtasd jobban azt a tüzet te pimasz! — Hej azt a szunyákoló teremtését a pisla szemeidnek, de húzom végig rajtad ezt a tüzes vasat, csak úgy hányd el vesd el módra tedd nekem a munkát. — Gyurka! már te kis hanyatlasz . .. — No! csapjon belétek a karikás menykő, mikor legjobban lesz dolgotok. Ejnye de meg is vert a teremtő ezekkel a zsiványokkal. — Már ezt ki nem állhatom! A vérem mint az Aetna ég ettől a sok mérgelődéstől, — hűtenem kell magamat, s inkább a Dunának megyek, mintsem hogy tovább is ezzel az akasztani való bitang haddal vesződjem. És ez a morgás dulás futás igy megy reggeltől délig — igy a délutáni óráktól éjfélig, hétköznap úgy mint vasárnap, — csinálva úgy a szegény dárdásoknak, valamint „Ludas Matyinak szörnyűséges alkalmatlanságot. Élt P . . . ” egy M. . . . nevű orvos, ki rettenetes pánszláv magyarsággal irt egy orvosi könyvet. A könyv árát következő hexameter versben határozta meg: „Pengő tiz hatosért eladandó fény de forintos.“ Másnap aztán a háza falára valamely korhely diák ezt irá: „Édesi Mátefidesz kese tót sak, nem te magyar vagy.“ . A. Pajtás micsoda oldal vagy, jobboldal vagy bal oldal ? B. Én vendég oldal vagyok, oda szavazok, aki jobb vendégséget ad, enni a vizbe rá