Ludas Matyi, 1945 (1. évfolyam, 1-33. szám)

1945-05-20 / 1. szám

% pengő 1. évfolyam, 1. szám. SZATIRIKUS HETILAP Budapest, 1945. május 20. GÁBOR ANDOR: PROLÓG Nevess, magyar... Nem, még nincs mit nevetned. Az irtózat még túlságos közel van, Sebek rohadnak még a testeden, Agyad még nyomják szörnyű tegnapok, tribüneidtöl szád még rossz­ ízű, S ha fölnevetsz, a torkod még rekedt, Hangszálaid­ vad hangok tönkretették. Hogy tréfa vág, szatíra ostoroz, Gúny­öl — nehéz ezt így most mondani. Ezek csupán szóképek, elkopott Igék voltak, de aztán évekig Megújították múlt értelmüket, Itt­­kés vágott az élő húsba, kés, Valódi kép. S az ostor szíjjain ólomgomb volt, a bőrt cafrangra tépő, És öltek, öltek, ös tele gyilkosok. Nevess, magyar ... Nem. Próbálj meg nevetni. De nevetésed emberibb legyen, Mint volt a szennyes esztendők során, Mikor betyárság volt, aljas cinizmus, Mely minden szépre-jóra röhögött, Mely hahotázott, hol hördült halál. Nevess, magyar... Nem. Csak tanulj nevetni, Élűiről kezdd e drága tudományt, Mit természettől csak gyermek kapott, Mint ártatlan, csilingelő kacajt, De az élet gondba és munkába görnyedt Sok millió felnőttől elrabolta, S helyébe vinnyogó sírást adott. Az élet? Nem. Az bötejü anya Szült gyermekét szoptatná szent mosollyal, De voltaik s vannak karmos, rút kezek, Mindent f’osztók, sírást és kacajt is, Azok kiosztották a nevetést, Oda, hol bőség — nem dolog gyümölcse — De mégis bőség állott garmadában, S a sírást adták mind a többieknek ... Ezen, magyar, mert túl nagy háború volt, Most mindörökre változtatni kell, Derű legyen, hol eddig csak ború volt, Kacaj kincsét most máskép osszuk el. 1944: MEGYÜNK! 1938: JÖVÜNK! 1945: ÚJRA JÖVÜNK!

Next