Ludas Matyi, 1946 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1946-07-21 / 28. szám

Vannak még segítő kezek! (Sulyok Dezső Szabadság­párt­ja egy csomó kisgazdapárti képviselő segítségével összehivatta a nemzetgyűlést.) Sulyok: Nem bírjuk ezt a lábát mi harmincan. Hozzon ide még harminc ere­t embert a jobboldalról.______________________ Ihaj­tárom, tillárom, W­­­V.­­Hetek óta azt látom, C Disznóhúson,­­S/ Tejszínhabon Hogyan él egy Kávéháziés meglát- Hej, utánam kiáltott,­­ A tányérján Krémestorfca S borjuszelet, kirántott/” Megkérdeztem csöndesen/ Hogy csinálod, öregeim­­/ Miből élsz te j-e/­”— Dy remekül, . J nem érti a tente sem.' Az* feleli kedvesen: Dollárral üzérkedem! Es­teneked Egy­­iolicsikát Kölcsön adok szívesen. * Betettem a lajbiba,­­ S ekkor 6b, uramDa,­­/ Zűrzavar a Kávéházban S megjelent a razziáig.' Nem volt, csak egy A barátom elszaladt, Eliszkoltak A .vendégek, S én voltam, ki . jf* . ,'reáM Dolláromat elvették, Egy­ nagy zsákba betették, ' 8 i'remélyeme*­­[ * ' Sötét tömlőé­jjl Legmélyére vetettek. Ihajlárom, tillárom^ Pengetem a gitárom, Egyszer volt az, Hol nem volt az, S megint nincsen A PALATÍNUSON . — Mondd papa, a nénit azért szerződtették, mert elromlott a hullámgép? Keserű vicc — Ebből vegyen be egy kávéskanállal minden étkezés után. — Hála Isten! Már féltem, hogy naponta kell szednem. Hú, hová TEMESSÜNK? Abból az alkalomból, hogy a mi Kovács Imrénknek, aki olyan szépen megvédte a nép­­bíróságon Szombathelyi ve­­zérezredest, a voronyezsi tö­­megtemetésrendezőt,­­ nincs velünk együtt há­szem más gondja, mint hogy hová han­toljuk el a kitűnő, ámbár hibáztatható, kiváló, de mégis Szabó Dezsőt, kérdést intéztem saját magamhoz. A Gellérthegyen legyem­.h­a sír, vagy nem, utóvégre ez, nem olyan egyszerű dolog, mint teszem fel az, hogy holnap mit eszünk ebédre ... Nos, tehát az a véleményem, hogy a mi nagy írónkat ott kell hagyni, ahol fekszik, viszont a Gellérthegyet át kell hozni és kegyelettel rá­tenni azokra a mondataira, amelyekben a speciális ma­gyar fasizmust dicsőíti. Hogy el legyen temetve ... A továbbiakban: itt van pél­­dául az én Kodolányi bará­tom, Sinkával és Féja Gé­zával. Semmiesetre sem sza­­bad őket a demokrácia mellé temetni, még ha kifejezet­ten akarnák is, hogy előbb tegyék sírba a demokrá­ciát ... Gellérthegy porainkra! Bodó Béla volt sírás­, író, Titarandesfi és felism­ett keresi) börzsönyi és mátrzhizi s Irhelytulajdonos. Vissza as egész Irja: Gergely Miklós© — Tyű — mondta Szent Péter megdöbbenve, ahogy végignézett a romokon és a hullahegyieken. — Ez így nem jó. Valahol elhibáztuk a dolgot. Tyű — mondta mégegyszer és megsimo­gatta a szakállát. Aztán hirtelen felcsillant a szeme. Remek ötlete tá­madt.— Csavart egyet az időgé­pen. Negyvenöt — motyog­ta. — Na még. Negyven­négy — mondta és megbor­zongott. — Negyvenhárom, negyven, harminckilenc Még egyet-kettőt csavart, aztán megállt. Szétnézett. Választások voltak éppen Németországban. Helyeslően bólintott. — Na, most majd jobban fogunk vigyázni — mondta. — Nem értem, Hermann­— mondta Hitler Adolf. — Nem értem. A szavazatok két százaléka ... — Nem baj — mondta Göring dacosan. — Német­ország el fog pusztulni nél­külünk. Hitler keserűen bólintott. — Ügy kell a marháknak — mondta. A választási vereség sú­lyos következményekkel járt A legmegbízhatóbb elemek, a szabadult rablógyilkosok is kezdték otthagyogatni a pártot — Hm — mondta egy esős őszi napon Hitler. — Ez így nem megy. Valamit tenni kéne. — Jin már tettem —*• mondta büszkén Göring. — Holnap, állásba megyek. Könyvelő leszek a Cahen és társa malaganagykereske­­désben. — Egy zsidónál — hök­kent meg Hitler. — Az is csak ember, ha szigorúan vesszük — mond­ta pirulva Göring. — Az Unter den Lindenen egy pár sétált karonfogva - Igazán, sose szoktam utcán ismerkedni — mondta a nő. — De tudja, magában van valami. — Igen — mondta a férfi, akinek Ghaplin-bajusza volt és büszke volt rá, mert az egyetlen ilyen bajusz volt N­émetor­szágban. — Micsoda maga tulaj­donképpen? Szobafestő vállalatom van — mondta büszkén a férfi és megpödörte a baju­szát. — Hat segéddel dolgo­zom. Hat embernek paran­csolok. Én adok nekik ke­nyeret. — Kis boldog? Tudja Eten. Valami azért hiányzik ... A nő megszorította a ke­zét. Úgy érezte, hogy­­ megérti.© 1946. július. Berliniben olvadt az aszfalt a hőségtől. Hitler a homlokát törül­­gette. — Pft — mondta. — Nem le­het ezt kibírni. És hogy bömbölnek ezek a gyerekek, rémes! Akkor már négy gyere­kük volt. — Hát igen — mondta a felesége.­ —■ Azt hiszem, Adolf, itt az ideje, hogy na­gyobb lakásba menjünk, öt szoba már kevés. — Igen — mondta szóra­kozottan Hitler és kinézett az ablakon. Egy kicsit ke­serű lett a szája ide. Lent a forró aszfalton jóltáplált, elégedett berliniek sétáltak elegánsan, tele volt a vitág sörszaggal és kacagással. Unalmas volt. Hitler felsóhajtott: — Szomorú dolog ez! Ha akkor meg nem bukom a választáson, hol tarthat­nánk ma már én is, meg Németország is ...­ ­ Adópengő: Temetni jöttem Pengőt, nem dicsérni. Pengő: Csak ne szavalj! Először is még­ nem haltam meg egészen, másodszor pedig te is nemsokára ide jutsz.. .

Next