Ludas Matyi, 1951 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1951-01-04 / 1. szám
ftusoknék az esőben — Miért jött ki az csőbe Zsírosné? — Nézze Hajasné, egyre emelkedik a termelőcsoportok száma, a traktorok száma, a szövetkezetek száma, a dolgozó parasztok jóléte, hát legalább lássak valamit, ami esik... Mátra vidéki magaslatokon Ha beutalnak — jutalombóla Galyatetőre, tudod, hogy most a mátravidéki magaslatok legszebb gyógyhelyén s a paradicsomban vagy. Dehogy mersz arra gondolni, hogy itt, a hómezőn, itt, a fenyők tövében, itt is van bürokrácia. Pedig van. Legalább is 1949 március és 1950 augusztusa közt volt. Például a befejezett vizsgálat szerint ilyenek voltak: 1. Az élmunkások Galyatetőn más üdülőkhöz képest a magas — napi 40 Ft-os —SZOT-térítés ellenére sem részesültek jobb ellátásban, sőt elhelyezésük a többi beutaltaknál még hátrányosabb is volt. 2. A nép vagyonával könnyelműen gazdálkodtak, mert az államosításkor leltárakat nem vettek fel, az időközi beszerzésekről semmi nyilvántartást nem vezettek, anyagfelhasználásokat nem a tényleges kivételezések, hanem szemrevételezés vagy bemondás alapján számoltak el, behajthatatlannak nem minősített követeléseket leírtak.... De voltak műszaki hibák is. A vízmelegítő bojlereket nem tisztították s ezért 10—15 % -kal több tüzelőt használtak, a jéggyártó lerendezés, a hűtőszekrények elosztósa, a tömítések, mind elromlottak. S a hiányos ellenőrzés miatt minden téren általános lazaság volt s ez a visszaéléseknek nyitott teret. Azonfelül: 185 alkalmazottja van a Mátravidéki Magaslati Gyógyhelyeknek. Sok ez egy kicsit. Mit szólnak mindehhez : a fürdő- és üdülőközpont és a Népjóléti Minisztérium üzemgazdasági osztálya? S ha szólnak, mert nem látszik nyoma a szavaknak? Örökdugó Tréfás szó, úgy hallatszik, mint „öreg digó", de csakugyan örök dugót jelent, azaz: soha el nem romló örökös hordó-dugaszt, tiszta alumíniumból, amit egy Dénes Manó nevű öreg borember talált ki és mindenkinek bemutatott. Nekem is. Mindenkinek tetszett, mert egyszerű, tiszta, praktikus és sok pénzt lehet vele megtakarítani. Nekem is tetszett. S még azt is láttam, hogy sok pénzt lehet vele keresni, ha Magyarország szabadalmaztatja. Noha biztos, hogy el fogják lopni a szabadalmat, mert a találmány olyan szimpla, hogy — mihelyt látta az ember — azonnal csodálkozik, hogy már a régi görögök nem találták ki. De tényleg nem találták ki, tényleg Dénes Manó találta ki és — 1948 óta szalad körbe vele hivatalból-hivatalba. Mondtam, hogy mindenkinek tetszik a találmány: Vas Zoltánnak, a Tervhivatal főnökének és Hevesi Gyulának, a Találmányi Hivatal főnökének is. De hiába. Tizenhárom kisebbrangú hivatalnok (inkább: csinovnyik) összeállt, alá is írt egy írást, hogy Dénes Manó találmánya használhatatlan. S most — egyelőre —, míg a szent mennydörgős mennykő bele nem csap az ügybe, csakugyan használhatatlan. Holott használható. Biztos vagyok benne. Sajátszemüleg láttam. GÁBOR ANDOR LÓ Ha helyünk volna, nagyon hoszszan válaszolnánk Ruttkai Armand elvtársnak, a Nyersbőrgyűjtő és Kereskedelmi Nemzeti Vállalat igazgatójának, aki a december 22-i számunkban megjelent néhánysoros közleményünkben kommunista becsületének „érintését“ látja. S ezt mondja: „Ez ügyben a tényállás a következő: 1949 év végén az újpesti kirendeltségen leltároztak. Megállapítást nyert, hogy a bőrök sózásához használt petróleummal denaturált, tehát minden emberi élvezetre alkalmatlan iparsóból 145.757 kg sóhiány mutatkozik, ami az év folyamán elhasznált sókészletnek mintegy 10 %-át tette ki. Amikor ezt nekem jelentették, nyomban házi vizsgálatot rendeltem el. Már az is megállapította, hogy a sóhiány csak látszólagos. A sófelhasználás ugyanis vödörszám történt. A vödröt csak először mérték le, a továbbiakban a vödörben lévő sót már csak becsülték. A becslés és a ténylegesen felhasznált mennyiség közti különbözet okozta hónapokon keresztül a látszólagos sóhiányt. De a nagy mennyiség miatt nem elégedhettem meg a házi vizsgálat eredményével, hanem az esetet jelentettem: a) a rendőrségnek, b) az Állami Ellenőrzési Központnak, c) a Belkereskedelmi Minisztériumnak, d) a Pénzügyminisztérium jövedéki osztályának...“ Itt kiszállok az idézetekből. S megkérdem, minek az kérem? Rettentően nagyszámú embert és hivatalt mozgósított az igazgató elvtárs, holott már az Államügyészség határozata megállapította, hogy nincs baj a só körül. S az igazgató elvtársnak e határozat nélkül is tudnia kellett volna, hogy van-e baj, vagy nincs? S ha tudta, hogy nincs baj, miért bizonyíttatta ezt még négy fórummal? Kommunista becsületemre mondom, hogy ezt nem értem _ G. CSALÁDI CSIPETKE Elhatároztam, hogy bevezetem a családba is a csipetkét, mint nevelőeszközt. Háromtagú család vagyunk, hogy a családnak két olyan tagja van, akinek nevelésre van szüksége, ebben mindhárman egyetértünk. Csak szerintem a kislányom és a feleségem ez a két tag, a feleségem szerint a kislányom és én, a kislányom szerint viszont én és a feleségem. Ezek azonban árnyalati különbségek, a lényeg a fontos és a lényeg az, hogy senki se örül, ha kiéneklik a hibáit, amelyek vannak neki és mindenki örül, ha kiéneklik az erényeit, amelyek nincsenek neki. Megírtam tehát az első dalosrigmust, amely így hangzott: (A Csak egy kislány dallamára.) Csak egy kislány van a világon, ki a spenótot nem imádja, Aki a spenótot meg nem eszi. Az (sej-haj) a húst se érdemli. A kislányom szfinksz-arcáról nem lehetett a hatást leolvasni, ellenőrizni pedig még úgyse lehetett, mert ahhoz spenótot kellett volna főzni és a spenótot (seh-haj) én se kedvelem. Hamarosan megírtam azonban a második csipetkét. (A Maros vize dallamára.) Maros vize folyik csendesen. Lányom körme piszkos rendesen. Kérdezem én: csoko-csokoládét ehet-e. Akinek a körme fekete. Ezzel már határozott sikerem volt, mert a kislányomnak annyira tetszett, hogy reggeltől estig ezt énekelte velem. Ettől vérszemet kaptam és megírtam a harmadik csipetkémet. (A Jánoshidi vásártéren Ica te dallamára.) Olvasásból egyest kaptál, Margit te. A fejemre szégyent hoztál Margit te. Ha nem tanulsz, nem leszel oly okos, mint én ■— Buta maradsz, Margit te! A kislányom nem szólt egy szót se, csak keserűen bólintott. Másnap, amikor hazajöttem, a szobánk falán, mindjárt a fényképem alatt egy rajzlapot láttam. Rá volt írva hatalmas betűkkel: FALI ÚJSÁG És a cím alatt, kislányom szép nyomtatott betűivel az első cikk: EGY PÁR SZÓ A CSIPETKÉRŐL. AZOK A CSIPETKÉK, AMIKET APU ÉNEKEL, NEM JÓK, MERT ROSSZAK BENNÜK A RÍMEK ÉS APU KÜLÖNBEN IS HAMISAN ÉNEKEL. Gergely Miklós Attlee beszámol washingtoni tárgyalásairól . Oh, az elnök és én mindenben megegyeztünk, kivéve a leánya énekhangját... (Daily Worker, London) Dilnek elvtárs a brüsszeli Drapeau Rouge karikaturista miiésze, szabadságát keleteurópai körutazással tölti, útja során eljött Magyarországra is, és felkereste a Ludas Matyi szerkesztőségét. A nyurga és rendkívül rokonszenves Diluek elvtársat lapunk munkatársai lelkes szeretettel fogadták, s mialatt vendégünk, a belga Kommunista Párt nehéz harcaina), és a gúzsbakötött belga képzőművészeiről számolt be, előkerültek a ceruzák, és Diluck elvtárs lapunk munkatársait rajzolta le, munkatársaink pedig őt örökítették meg. VMN-flifai•» IiUa ' OlUAet Diluck rajza Szűr Szabó Józsefről pituck Diluck rajza Gerő Sándorról Schwott Lajos rajza Diluckról Gerő Sándor rajza Diluckról