Ludas Matyi, 1957 (13. évfolyam, 1-45. szám)

1957-10-10 / 34. szám

1. monológ — *je miért? Miért e durva, elfogult vádaskodás? E rideg, szenvtelen hang? Emberek, nem vadak, kartársak vagyunk, kartársaim! És méghozzá velem szemben és ellenem! Igaz, hibás festéket alkalmaztam a hármas hengernél, igaz, hogy tönkrement kétszáz méter szövet. De ezért? Ezért kell elviselnem ezt a bírálatot, ezt a... ezt a gyötörtetést, ezért? És arra nem gondolnak, hány száz méter szövet megy ki tökéletes festéssel a kezem alól? Tökéletes hibátlan­­­sággal, hibátlanul! Arra nem, de arra a meghibásodott kétszáz méterre, arra igen Teremtő Isten, hogy mindig azt­ hibáztatják aki dolgozik, a termelőt, a munkást, azt, aki gyarapít, aki a vállán tartja a földtekét! Kétszáz méter! Micsoda nevet­séges tétel! És ha nem állítom­ le a gépet? Miért nem dicsérnek inkább, hogy észre­vettem és megálltam a géppel! Igenis, itt az ideje, hogy kimondjam: csak hódolat illet meg, nem bírálat! Mert itt méltány­talanul bánnak velem ebben az üzemben Úgy bizony! Méltányosságot követelek, kartársaim, az általános emberi emberiesség jegyében, mél-tá-nyos-sá-got!!! (Feldúltan besiet az első esz­presszóba, egy feketére. Miköz­ben a felszolgáló kisasszony a feketét asztalára teszi, egy kávécsepp a nadrágjára csep­pen) 2. monológ — Ha... hej... istenit! Nem tud vigyázni! Ügyetlen! Dehogynem öntötte le! Végigöntötte, eláztatta, az egész nadrágot tönkretette! Igenis, ezzel a cseppet! Magá­raik semmiség ? Maga nem verejtékezett meg ezért a nadrágért! Még fölényeskedik is, ahelyett, hogy sietne már azzal a forró­­ vizes ronggyal! És ha nyoma marad? Ki fizeti meg a tisztítását? Hogy meg­fizeti? Ez persze a legkevesebb, írja csak fel a címét. Az ilyent, mint maga, egyál­talában nem volna szabad alkalmazni! Hogy ezer kávét is felszolgál baj nélkül? Hallottak már ilyent, vendég kartársaim, nekem felelni így, nekem, akinek a szövetet tönkresilányította! Nem, tisztelt kisasszony, a tisztítással még nem fejeztük be! Kérem a panaszkönyvet! Erkölcsi elégtételt fogok venni magamnak! Úgy bizony! E­lég­té­­telt­! S. P. un faki um iönterí.. Mottó ! Nincsenek régi viccek, cask öreg emberek vannak. Egy újszülött­nek minden vicc új. Éjszaka a férj felordít álmában. — Borzasztó ... Segítség ... Ret­tenetes ... — Mi az — kérdi felijedve a fe­leség és felrázza álmából a férjét — mi történt? — Rémes álmom volt — vála­szolja egész testében remegve a férj, — azt álmodtam, hogy Palotait el­ütötte egy teherautó. — Palotai... Palotai... Ki az a Palotai? — Te nem ismered, — válaszolja a férj — én is csak most álmom­­bans ismerkedtem meg vele. Egy amerikai rakétagyárban (Schmitt r.jm a „.Neue. Dcnuchl.nd’’.WI) a célnál^rabitanő fel, m intenk'már“ °rOSZOkat' Az 'ak Atomkorszak Várnai György rajza — Nézd, milyen klassz gőzmozdonyt — Ugyan menj, Ilyen régiséget már csak nálunk gyártanak, — exportra­ g y gyár... Hegedűs István rajza •ss •?$, •%-*- * «*■ ~ 'v' ... valahol°a Szentföldön.

Next