Ludas Matyi, 1957 (13. évfolyam, 1-45. szám)
1957-10-10 / 34. szám
nyesen két egymást gyűlölő, antagonisztikus ellentéttől izzó, kibékíthetetlen táborra szakadt: az autósok és a gyalogjárók táborára. Béke közöttük nem lehetséges. Az egyik előbbutóbb el fogja pusztítani a másikat. Hogy mikor jő el a végső leszámolás napja, azt ma még nem lehet tudni, de sokáig már nem késhet. A gyalogjáróknak szent meggyőződésük, hogy az autósok fennhéjázó, gőgös, a gyalogjárókat lenéző, hányaveti, lelketlen, a klasszikus zenét megvető, üresfejű emberek, akik nem becsületes úton jutottak hozzá a gépjárműhöz, ők az okai a közlekedési baleseteknek, a kibírhatatlan lármának és az ázsiai influenzának. Különben minden autós a kormánykerekére vésett rovátkákkal jelzi, hogy hány gyalogjárót sikerült elgázolnia. Ami a másik oldalt illeti, eddig még az autóvezetők sem vonultak fel ilyen táblák alatt: „Éljenek a gyalogjárók!’’ „Helyet a gyalogjáróknak az úttesten!” „Köszönjük nektek, gyalogjárók, boldog életünket!” Szerintük a pesti utca tele van gyalogos sátánokkal, akik a tehetségtelen, lassú és műszakilag képzetlen emberek gyűlöletével átkozzák a gépkocsivezetőket. Újabban pedig egészen gonosz mesterkedésekkel törnek az autósok biztonságára. Magam sem hittem volna el, ha nem egy gépkocsivezető meséli: — Egy rosszarcú, jellemtelen járású, mindenre elszánt gyalogjáró az utolsó pillanatban a kocsi elé ugrott, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elgázolása árán börtönbe juttasson. Alig tudtam kikerülni. A gyalogjáró a póruljárt ember dühével kiáltott utánam: „Miért vigyázott?” * Őszinte apróhirdetések: „Idősebb férfi elzüllene. Ajánlatokat »Elég volt!■« jeligére kérek. Tisztességes nők kíméljenek.” „Lopásból visszamaradt holmik jutányos áron átadók." „Megismerkednék szép, művelt, zeneértő, vígkedélyű, jómódú nővel. Házasság nem lehetséges.” 1. 1. Korruptéknál VárnaiGyörgy raj*» Mi az, Jenő, csak ilyen kevés ügyfél volt ma? Szombat van, anyukám ... Őszi vadászat idején Női dolgok Vasvári Anna rajza A kislányoknak különös feladatot adott a tanító néni. Rajzban kellett válaszolni arra a kérdésre, hogy ki mi szeretne lenni, ha megnő. Félóra múlva elkészültek a dolgozatok, ki kalauznőt rajzolt, ki doktor nénit, vöröskereszt jelvénnyel a karján, ki pilótanőt, de akadt olyan kislány is, aki tündért vetett a papírra, ezzel jelezve hajlandóságát a színi pálya iránt. Csak a kis Zsuzsika nem készült el idejében a dolgozattal. Szomorúan ült a padban és izgatottan rágcsálta a plajbászt. — Mi van veled? — kérdezte a tanító néni. — Te még nem döntötted el, hogy mi szeretnél lenni, ha felnősz? — Dehogynem — felelte a kislány. — Férjhez akarok menni, de nem tudom, hogyan kell rajzolni!5 / ''/ / ’ \ \ \ — Mit csodálkozol, fiam? Te mondtad, hogy itthon sohasem adok magamra eleget...