Ludas Matyi, 1957 (13. évfolyam, 1-45. szám)

1957-10-10 / 34. szám

nyesen két egymást gyűlölő, antago­­nisztikus ellentéttől izzó, kibékíthe­tetlen táborra szakadt: az autósok és a gyalogjárók táborára. Béke közöt­tük nem lehetséges. Az egyik előbb­­utóbb el fogja pusztítani a másikat. Hogy mikor jő el a végső leszámo­lás napja, azt ma még nem lehet tudni, de sokáig már nem késhet. A gyalogjáróknak szent meggyőző­désük, hogy az autósok fennhéjázó, gőgös, a gyalogjárókat lenéző, hánya­veti, lelketlen, a klasszikus zenét megvető, üresfejű emberek, akik nem becsületes úton jutottak hozzá a gépjárműhöz, ők az okai a közle­kedési baleseteknek, a kibírhatatlan lármának és az ázsiai influenzának. Különben minden autós a kormány­kerekére vésett rovátkákkal jelzi, hogy hány gyalogjárót sikerült el­gázolnia. Ami a másik oldalt illeti, eddig még az autóvezetők sem vonultak fel ilyen táblák alatt: „Éljenek a gyalogjárók!’’ „Helyet a gyalogjárók­nak az úttesten!” „Köszönjük nek­tek, gyalogjárók, boldog életünket!” Szerintük a pesti utca tele van gya­logos sátánokkal, akik a tehetségte­len, lassú és műszakilag képzetlen emberek gyűlöletével átkozzák a gépkocsivezetőket. Újabban pedig egészen gonosz mesterkedésekkel törnek az autósok biztonságára. Ma­gam sem hittem volna el, ha nem egy gépkocsivezető meséli: — Egy rosszarcú, jellemtelen já­rású, mindenre elszánt gyalogjáró az utolsó pillanatban a kocsi elé ugrott, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elgázolása árán börtönbe juttasson. Alig tudtam kikerülni. A gyalogjáró a póruljárt ember dühével kiáltott utánam: „Miért vigyázott?” * Őszinte apróhirdetések: „Idősebb férfi elzüllene. Ajánlato­kat »Elég volt!■« jeligére kérek. Tisz­tességes nők kíméljenek.” „Lopásból visszamaradt holmik ju­tányos áron átadók." „Megismerkednék szép, művelt, zeneértő, vígkedélyű, jómódú nővel. Házasság nem lehetséges.” 1. 1. Korruptéknál Várnai­­György raj*» Mi az, Jenő, csak ilyen kevés ügyfél volt ma? Szombat van, anyukám ... Őszi vadászat idején Női dolgok Vasvári Anna rajza A kislányoknak különös feladatot adott a tanító néni. Rajzban kellett válaszolni arra a kérdésre, hogy ki mi szeretne lenni, ha megnő. Félóra múlva elkészültek a dolgozatok, ki kalauznőt rajzolt, ki doktor nénit, vörös­­kereszt jelvénnyel a karján, ki pilótanőt, de akadt olyan kislány is, aki tündért vetett a papírra, ezzel jelezve hajlandóságát a színi pálya iránt. Csak a kis Zsuzsika nem készült el idejében a dolgo­zattal. Szomorúan ült a padban és izgatottan rágcsálta a plajbászt. — Mi van veled? — kérdezte a tanító néni. — Te még nem döntötted el, hogy mi szeretnél lenni, ha fel­nősz? — Dehogynem — felelte a kislány. — Férjhez akarok menni, de nem tudom, hogyan kell rajzolni!5 / ''/ / ’ \ \ \ — Mit csodálkozol, fiam? Te mondtad, hogy itthon soha­sem adok magamra eleget...

Next