Ludas Matyi, 1968 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1968-07-11 / 28. szám
VAN EZ ÚGY.. Várnai György rajzai — Nem értem, Gessler úr, ma valahogy olyan indiszponált vagyok OLvaSHaTó alciírás Az író ír — de hogyan? Nem formai, vagy világnézeti kérdésről lesz szó, sokkal komolyabbról. Telefonáltak egy laptól, küldjek be egy olvasható aláírást. Abban a rovatban jön ugyanis a cikkem, amelyben saját kezű aláírásával jegyzi a szerző a cikkét. Tehát kérnek egy olvasható aláírást. Papírt kerestem, s leírtam a nevemet. Aztán megvizsgáltam, olvasható-e. Soha eszembe nem jutott: olvasható-e az aláírásom, vagy sem. Néztem ezt a betűt, azt a betűt... ennek is lehetett nézni, annak is. Az e inkább a-ra hasonlított, az n inkább u-ra, az r meg valahogy v-re. Az egész együtt pedig sehogy se egyezett azzal a szóval, ahogy hívnak. Ennyire mást írok le, mint amit gondolok? A nevemre gondolok és ez lesz belőle? Még a nevemet is elferdítem? Persze, nem szándékosan csinálom, de ki hiszi ezt el nekem? No, azért egy kis jóakarattal mégiscsak annak lehet olvasni, ami a nevem. Hogyan? Már a nevem kisilabizálásához is az emberek jóakaratára számítok? Szép kilátások. Felbukkant bennem az örök optimista. Hátha nincs igazam? És igenis, olvasható az aláírásom? Meg kellene róla győződni. Kimentem a konyhába. — Erzsiké — tettem házvezetőnőnk elé a papírt —, kinek az aláírása ez? — Ez ? ... A szerelőé. — Milyen szerelőé? — Aki itt volt tegnap. A vizesé. — Miért írta volna le a nevét a vízvezetékszerelő egy darab papírra? — Hát hogy tudjuk, kit hívjunk, ha újra csöpög a csap. — Igaza van, de mégse a vízvezetékszerelő aláírása. Nézze csak meg jobban. Nem az én aláírásom? — De igen. Gondoltam, hogy a szerkesztő úré, de nem akartam mondani. Miért írná le a nevét egy darab papírra? Az elsős unokám, az Andriska, az írja le mindenhová a nevét. A szerkesztő úr miért gyakorolná? A szerkesztő úr tud írni. Az embernek tetszik, ha mondják, hogy tud írni, bármilyen szempontból mondják. De nem lettem okosabb. Illetve: biztos, hogy aláírásom olvashatóságához kétség fér. Márpedig olyan aláírás kell a cikk alá, ami az első blikre olvasható. Tudja az az olvasó, kinek az írását olvassa. Nem mintha világszenzáció lenne ez a cikk, de nem is rossz. Igen. Nem rossz. Ennyi elfogultságot megengedhetek magamnak. Ha nem tetszenék, nem adtam volna ki a kezemből. Meg vagyok róla győződve, hogy minden író meg van róla győződve, hogy jó, amit írt. Különben nem írná meg, vagy másképp írná. Csak később derül ki, hogy esetleg tévedett. Az idő nemcsak patinát termel, hanem penészt is. Kerestem egy aláírásomat. Csak a személyazonossági igazolványomban találtam. Nem értek a grafológiához, de az volt róla a benyomásom, hogy fölényes, nyegle. Az f-betűket egyszerűen fel kellene pofozni. Mit képzeltem, mikor leírtam a nevemet? Hogy ezerdolláros csekket szignálok? Vagy elismerem, hogy felvettem a Kossuthdíjat? Mit képzeltem? Találtam aztán még egy aláírást, egy fél aláírást. Csak a keresztnevem volt egy gyűrött, sárgás papíron. Anyám kacatos fiókjában bukkantam rá. Nagy, jobbra-balra támolygó betűk voltak. Ferike. Ez volt az első aláírásom. Akkor még elég volt annyi, hogy Ferike. Csak Ferike voltam. Teljesen kifejezett az az egy szó. Most két szó képvisel. Vajon azért, mert több lettem? Milyen őszinte, tiszta betűk. Görbék, de valahogy belül egyenesek. Nincs bennük se felvágás, se affektáltság. Amikor leírtam, csak a Ferikére koncentráltam, csak a nevemet akartam leírni. Méláztam egy kicsit, aztán viszszaültem az íróasztalomhoz, és egy blokkra lefirkantottam a nevemet. Nem, ez hisztérikus, és olvashatatlan is. A következő meg olyan nagyképű lett, mint egy ház. Ezek után szép türelmesen elkezdtem névaláírást gyakorolni. Leírtam vagy harmincszor a nevemet. Akkor meg képtelen voltam választani. Szerény legyen, de azért írói is. De azért túl gyerekes se legyen, meg túl mesteri se. Végül is behívtam Erzsikét, dönteni. — Mi tetszik? Odaég a húsom. — Melyik a legjobb? — kérdeztem. — Ez — bökött egy aláírásra, s kisietett. Nem olyan egyszerű dolog az írás. Egy regény, vagy egy novella még csak megy-megy. De egy olvasható aláírás? Fendrik Ferenc FELFEDEZŐ ÚTON AZ ÚJ LAKÁSBAN IGÉNYES NÉZŐ vöRTÖK - Nna! Láttam már jobb lefejezést is! Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy rovatunk a lakosság kisebb-nagyobb rétegeit érintő hiánycikk-problémákkal foglalkozik, és nem tör a vállalati anyagbeszerzők kenyerére. Azért kell ezt hangsúlyoznunk, mert az utóbbi időben több levelet kaptunk, amelyekben hol egy üzem „rendel” nagy tétel különleges huzalt, hol egy termelőszövetkezet néhány tucat hajtókar-csapágyat a munkagépeihez stb. Gondjaikat megértjük, de ezek a problémák nem tartoznak a Kereső Szolgálat hatáskörébe. A Kereső Szolgálathoz a héten érkezett levelek többsége is a külföldi gyártmányú motorkerékpárok tönkrement alkatrészeinek pótolhatatlanságára panaszkodik. Galovicz Pál (Békéscsaba, VI. Árpád sor 26.) négy hónappal ezelőtt vásárolt egy Riga-mopedet, sehol nem kap hozzávaló gyújtótekercset. Három hónapja használhatatlan Somogyi László (Győr, Rába u. 20.) Java 05 Ideál típusú járműve is, dugattyúgyűrű és dugattyúcsapszeg hiányában. Péter József (Pécs, Hosszúhetény, Fő utca 129.) kerek fél esztendeje várja, hogy Tátrán robogójához a szükséges pótalkatrészekhez hozzájuthasson. Mi is várunk. Várjuk, hogy az illetékes külkereskedelmi szerv hathatós intézkedéseivel segítsen a motorosok soktízezres táborának régóta tartó gondjain. * Mikor beköszönt a kánikula, évek óta megismétlődő problémám és velem együtt még sok ezer nőnek, hogy szellős, vékony bokafixes női zoknit, illetve térdfixes női harisnyát sehol sem lehet beszerezni. Azelőtt volt, most miért nincs? Heltai Gáborné Szentes, Ady Endre u. 34. Orion rádióm lemezjátszójához új lemezjátszókarra lenne szükségem. Hosszú ideje járom érte Szekszárd, Pécs, Szeged és Budapest szaküzleteit, sehol sem kapok. Poór Ferenc Tengelic, Gyimesi u. 39.