Ludas Matyi, 1968 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1968-08-01 / 31. szám
AZ IDEGENVEZETŐ TELEPŐRÖK Vén telepőr vén kutyája, — enni kell az ebnek adni; s valakinek, ha az nem tud, ahelyett is kell ugatni; s ki ugasson más, mint éppen a hű kutya, hű gazdája? — Sosem tudott úgy ugatni, míg tudott sem a kutyája ... Aludni sem lehet tőle; úgy horkol az asztmás agg eb; gazdája helyett ő alszik. Kettejük közül, elvégre, ő, a kutya, az öregebb .. . Erdélyi József Szűr-Szabó József rajzai NŐK — Hagyj békén, nem látod, hogy új fürdőruhák érkeztek?! ifjú titánok gy aránylag csendes budai utcán négy fiatal jött velem szemben, két leány és két fiú. Tizenhatodik életévükön már feltétlenül túl voltak. Hogy enyhén fejezzem ki magamat, egy kissé feltűnően voltak öltözve, öltözve? Az egyik kislányon egy majdnem derékig érő mikrominiszoknya volt, napozó felsőrésszel, a másikon a testhezállónál jóval szűkebb farmernadrág egy olyan blúzféleséggel, amelyben a lángvörös volt az uralkodó szín. Különben mindketten mezítláb voltak, formás lábukat cipő és harisnya helyett vastag porréteg fedte. Mezítláb volt a két férfi is, s ez bizonyos egyöntetűséget kölcsönzött a társaságnak. Az egyik fiú foltos, szakadozott farmernadrágban lépkedett, felsőtestének egyetlen ruházatát babos mintájú nadrágtartó alkotta, hoszszú haját pedig szabályos, régimódi keménykalap takarta. Keménykalap ! Deréktól felfelé a másik ifjú is hasonló képet nyújtott — nadrágtartóval és keménykalappal —, ő azonban farmernadrág helyett egy úszónadrágnak is beillő shortot viselt. Csak azt ne kérdezzék tőlem, hogy milyen színű volt a nadrág, mert emlékező képességem és színérzékem egyaránt csődöt mond. Arcizmom sem rezdült meg, szempillám sem rebbent. Alaptermészetemhez híven udvariasan utat engedtem volna egy tábornagyi sisakot viselő hastáncosnőnek is, szájában egy kis krokodilussal. Sohasem szoktam más emberek belügyeibe beleavatkozni. — Bocsánat! — mondtam és át akartam menni közöttük. Nem engedtek. — Bácsi kérem, hány óra? — kérdezte az egyik keménykalapos fiú. — Fél kilenc múlt három perccel, de lehet, hogy egy kicsit késik az órám! — mondtam mentegetőzve, majd udvariasan biccentve, tovább akartam menni. Ekkor a másik fiatalember, némi csalódással a hangjában ezt kérdezte: — Nem tetszik semmi furcsát látni rajtunk? Tekintetem végigfutott rajtuk. Ráztam a fejemet. — Nem. Kellene valamit látnom? — Hát például, hogy keménykalapban vagyunk. — Nagyon szép és elegáns viselet! — válaszoltam. — A velszi herceg a leggyakrabban ilyen kalapot hordott, örvendetes, hogy a sokat szidott mai fiatalság is kezdi felkarolni. — De hát meztelen felsőtesttel... — hebegte az egyik ifjú. — Nagyon egészséges! — bólintottam. — Az epidermikus légzés elősegítése jó közérzetet biztosít. — És nem gondolja a bácsi — kérdezte a szoknyás kislány —, hogy a minim túl rövid? — Mihez viszonyítva? — kérdeztem. — Ezt a fogalmat sem lehet abszolutizálni. Mária Terézia palástjához képest rövid, de az Egyenlítő táján ebben még nyugodtan lehetne hittérítő munkát végezni. A gyerekek egyre jobban elkedvetlenedtek. — És ezt a nadrágot nem találja túl szűknek? — kérdezte a farmer kislány. — Csak a láb- és ütőizomzat viszonylagos hipertrófiájához képest lehetne szűknek ítélni — válaszoltam. — És a hosszú hajunk? — kérdezte a fiúk egyike. — Az a természetes — bólintottam. — Az élet fejlődése nem ismer olyan mesterkélt jelenségeket, mint hajnyíró gép. A borbély nem természeti fogalom. — Egy bácsi azt mondta ránk, hogy majmok vagyunk! — mondta halvány reménykedéssel a minikislány. — Teljesen helytelen! — ráztam a fejem. — Az anthropoideák jellegzetes vonásait alig lehet önökben felismerni. Az illető szánalmas állattani ismeretekkel rendelkezik. — Szóval nem tetszik felháborodni? — csóválta a fejét a magasabb fiú. — Csak azon, ami felháborító! — válaszoltam. — Például arcomba szökik a vér, ha atlétáink gyenge formájára gondolok. Minden jót, gyerekek! Még annyit hallottam, hogy az egyik fiú csalódottan fakadt ki. — Akkor mi a fenének marháskodunk, ha észre sem veszik? Azzal a megnyugtató érzéssel folytattam utamat, hogy már megint sikerült helyes útra térítenem néhány fiatalt. Feleki László