Ludas Matyi, 1971 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1971-04-08 / 14. szám

VÍZHIÁNY KODEXMÁSOLÓ VÁRATLAN FORDULAT- Szép virágot tessék! RENDSZERETET — öt percen belül jelentkezik, hogy felvarrta a gombot! Diákkorom óta izgatja fantáziámat a hu­mor, mármint ez a latin szó, amelynek az ere­deti jelentése: nedv. Meny­nyiben igaz az ókori orvos­­tudomány felfogása arról, hogy az emheri test ned­veinek keveredésétől, kava­rodásától függ hangula­tunk, tehát humorunk is’ — Annyiban — vála­szolja dr. .Magyar Imre elnéző professzori mosoly­­lyal naiv kérdésemre —, hogy a száraz embernek nincs humora. — Ez a felelet inkább az íróra jellemző, mint a bel­gyógyászra. — Kérem, én nem va­gyok író, én csak írogatok. Számomra az írás csupán pihenés, kikapcsolódás. Igen, író és orvos, két olyan hivatás, amelyeket nem lehet is-is alapon mű­velni. Aki mégis megpró­bálja, könnyen úgy járhat, m »PROFesszontaL mint az egyszeri kolléga akire az orvosok azt mondták: rossz orvos ugyan, de jó író; az írók viszont így vélekedtek ró­la: rossz író ugyan, de jó orvos. — Ebben az írói „hob­bysban nyilván nagy sze­repe van annak, hogy ön mint orvos, közelebbről megismeri az embereket. — Igen. Bár az utcán is megismerném őket, ha rám köszönnek. Rendszerint azonban közelebbről sem jut eszembe, kicsoda a ked­ves üdvözölöm, mi a neve és a foglalkozása, csupán a veséjére, a gyomrára, vagy a májára emlékszem határozottan, attól füg­gően, melyiket kezeltem. — Az viszont jóleső ér­zés lehet, hogy a volt be­tegei megismerik önt. — Különösen ha a világ másik felén üdvözöl a volt páciensem, mint néhány éve is a kanadai Toronto utcáján. Komolyan mon­dom, meghatódtam, amikor megállított a férfi, a neve­men szólított és biztosí­tott róla, hogy örökké há­lás nekem és stb., stb . .. Aztán egy váratlan fordu­lattal megkért, segíteném ki 50 dollárral. Akkor se adtam volna neki, ha vé­letlenül van nálam, ugyan­is távolba szakadása előtt én tiltottam el az alkohol­tól. — Máskor is volt része hasonló élményben? — Hasonlóban nem, él­ményben gyakran. Ez a külföldi utazások sója. Épp az imént jutott eszembe két apróság, hogy az ab­lakom előtt két sofőr „ér­tékelte” egymás családját hetedíziglen. Az egyik To­kióban történt, ahol az ir­datlan forgalomban szágul­dott velem egy taxi. Hirte­len fékezés dob előre az ülésen és a következő perc­ben azt látom, hogy az én kamikázém — így becézik őket (Azokat a japán piló­tákat hívták így, akik a II. világháborúban bomba­­terhükkel öngyilkosán a célra repültek. A szerk.) — kiszáll a volán mellől és mélyen hajlong. Lassan­ként megértettem, hogy összekoccantunk egy má­sik kocsival. Annak veze­tője is kinn volt már a ko­csiból és hasonlóképpen hajlongott. Miután a ha­talmas forgalom kellős kö­zepén több ízben megha­joltak egymás előtt, kicse­rélték az irataikat és újabb kölcsönös hajlongások után visszaültek a kocsijukba és mentünk tovább. Alig egy év múlva Buenos Airesben, ahol szintén jókora a for­galom és kegyetlenül szá­guldanak az autók, jóval jelentéktelenebb összekoc­canásnak voltam a tanúja, mármint a két autó össze­koccanása volt jelentékte­lenebb. Az argentin sofő­rök azonban kiugorva ko­csijukból valóságos boksz­mérkőzést vívtak. — Akkor mégiscsak a mi sofőreink járnak a he­lyes arany fcözépúton. Nem hiszem ugyanis, hogy szó­­mérkőzés következtében bárki is — például — az ön vizsgálóasztalára került volna. — Azt sohasem lehet tudni, ki miért kerül a vizsgálóasztalra. Egyszer talán nekem is illett volna odafeküdnöm magam elé. Történt jó néhány éve, hogy behívtak a katona­sághoz egyészségügyi felül­vizsgálatra. Szokás szerint pucérra kellett vetkőznünk, aztán sorban föl kellett fe­küdnünk a vizsgálóasztal­ra. Az orvos őrnagy engem is alaposan megnyomko­dott, majd így szólt: „Az elvtársnak hatalmasan megnagyobbodott a mája, jól tenné, ha megnézetné magát egy specialistával.” Ö nem tudhatta, hogy az előtte fekvő meztelen alak egyetemi tanár, akinek egyik fő szakterülete éppen a máj. — Ügy tudom, hogy ön eb­ben a minőségében is ír. — Bármilyen humoros ez, de így igaz. A Magyar— Petrány-féle Belgyógyá­szatban én vagyok a Ma­gyar. Egy alkalommal azonban akadt harmadik társszerzőnk is, aki — úgy látszik — megunva a tan­könyv egyhangúságát, bele­kötött a hatodik kiadás néhány példányába az ál­latorvosi könyvből egy ívet. Az orvostanhallgatók meg­lepődve látták, hogy a cu­korbaj tünetei után a kö­vetkező fejezet a tőgy meg­betegedéséről és a tejho­zam csökkenésének okai­ról szól. — Akadt olyan hallgató, aki — már csak a tréfa kedvéért — megtanulta ezt az ívet is? — Az orvostanhallgatók­nak kitűnő humorérzékük van, de — ha tanulásról van szó — tudnak mérté­ket tartani. Sólyom László Ha ez így megy tovább ...- Ha még egy pacát ejt, csak árleszállításnál tudjuk eladni.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék