Lyukasóra, 1998 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1998-01-01 / 1. szám

...szép ez a fehérség, szép és tiszta, tiszta és nyugtató, és csak annyit mondhatok: ezúttal úgy tágult ki a tér előttem, hogy egyúttal össze is szűkült egyszerűen nem lehet több, tágasabb ennél a fehérségnél, lám, ez az igazi mozdulatlanság, ez a kimerevedett idő vagy örökkévalóság - kinek-kinek ízlése szerint, én pedig mindig itt álltam ezen a hídon, soha nem tettem, nem is tehettem egyebet, de még erre is licitálhatok: egyáltalán nem akartam egyebet tenni, ez volt, ez a, ez lesz a sorsom, közöm ugyan van hozzá, minősítenem viszont alighanem értelmetlen, ugyan kinek minősíteném, álltam, állok, állok majd, és megadom a végtisztességet, hiszen mi más az emberi élet, mint a létezés végtisztessége? Fábián László: A holnap hídján A lányokról eszembe juthat egy nyári zápor kinn a parkban nagy esernyőjük málnaszörpszín mint régi könyvben felkacagtak anyám a képet féltve őrzi s lomb csorog s villám csattan Juhász Sándor: Egy régi zápor A MAGYAR ÍRÓK EGYESÜLETÉNEK FOLYÓIRATA 1998. január

Next