Lyukasóra, 2002 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2002-08-01 / 8. szám
nyerét eszi, az rosszul sáfárkodik a tehetségével, mert nem építésre használja, hanem bomlasztásra. Az ilyen íróknál tehát nem beszélhetünk társadalmi tisztánlátásról, hiszen nem a nemzet érdekeit képviselik, hanem egy nagyon szűk politikai csoport kifejezetten kártékony szószólói." A szerző szerint nem lehet ölbe tett kézzel ülni és nézni „a magyarságtól idegen szívű és lelkületű írók diadalmenetét és pöffeszkedését". (Szenes Molnár Társaság, Budapest, 2002.). Szabó Dezső és Szíj Rezső történelemszemlélete Három tanulmányt tartalmaz a kötet, a legelső a könyv címadója is egyúttal. Szíj Rezső szakított azzal a végletesen dicsérő vagy becsmérlő hozzáállással, amely Szabó Dezső megítélését jellemzi. Tanulmányában kizárólag azt vizsgálja, hogy mi az, ami fennmarad a megállapításaiból, és mi az, ami a halála óta eltelt évtizedek alatt elveszítette a jelentőségét és igazságtartalmát. Веке Albert kiemeli a harmincoldalas tanulmányból, hogy „a döntő kérdés... mi történt Szabó Dezső mindenkor időszerű gondolatainak a gyakorlatba történő átültetésére, nemzedékről nemzedékre". Szíj Rezső megközelítésmódja szerint, meg kell vizsgálni, hogy Szabó Dezső nagy megállapításai közül melyek állták ki az idő próbáját. Véleményei és nézetei közül melyek voltak azok, amelyeket minden túlzás nélkül ma, egy új évezred és század küszöbén, annyi és akkora változások után is elfogadhatunk. Ebben az eligazodásban segít a tanulmány szerzője, illetve ezt a tételes kimutatást végzi el számunkra. Mindenekelőtt egy új történelemszemléletre van szükségünk, legfőképp a már-már hagyománnyá váló balsorsos magyar borúlátás helyett, mert minden nemzet büszke a saját történelmére, amelyből lelki és szellemi tartását és stabilitását nyeri. Веке Albert kötetében külön fejezet szól Szabó Dezső irodalomszemléletéről. Számtalan mű foglalkozik azzal, hogy az irodalomtörténet-írás miként vélekedik Szabó Dezsőről, de fordítva, hogy neki mi volt a véleménye az irodalomtörténészekről, már alig került szóba. Ebben újszerű ez a kis könyv. A tanulmánykötet legutolsó írása a Hartyányi István által összeállított bibliográfiát ismerteti Szíj Rezső munkásságáról, egy olyan ember életéről, aki több mint fél évszázada a magyar kultúráért tevékenykedik, és aki 36 évvel később született, mint Szabó Dezső, így már ifjúkorában olvashatta a „Mestert", aki kétségtelenül nagy hatással volt rá. Kevesen élnek ma már közülük, akik ezt - közel a 90. életévükhöz - elmondhatják magukról. (Szenes Molnár Társaság, Budapest, 2002.) Emlékezés a száz éve született Barta Jánosra Ez a beszéd 2001. október 3-án, a Debreceni Egyetemen tartott emlékülésen hangzott el. Веке Albert tanítványa volt Barta Jánosnak, aki az egyetemen a XIX. század második felének irodalomtörténetét tanította. Barta a 20-as és 30-as évek német filozófiai és esztétikai iskoláin nevelkedett, melyeknek hatására kidolgozta a saját esztétikai rendszerét. Веке tanulmányából kitűnik, hogy Barta szigorú, morális szemléletű, nagy hatású nevelő és iskolateremtő tudós volt. Sohasem azt mondta, „amit a diktatúra hatalmasságai elvártak tőle, hanem amit a belső meggyőződése diktált. Ezért ítélte el Király István primitív Mikszáth könyvét, és a realizmus kérdésében ezért fordult szembe Lukács Györggyel is, amihez azokban az években igen nagy bátorság kellett." 29