Lyukasóra, 2002 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2002-02-01 / 2. szám
. ftr fay, nt Hr 22 Varga Domokos „játszani is engedd..." J. A. Megint Európába Egy budapesti olvasónkat, Görzsönyi Györgyöt, úgy látszik, megihlették azok a játékos versek, amikbe múlt októberben néhány európai népnek a nevét szőttem bele (osztrák, albán, görög, belga, ír, lapp). Folytatta a sort, sőt a többi nép némelyikét - bár vannak elegen - kétszeresen is megverselte, máskor meg többüket foglalta egyetlen kis „költeménybe", hol derűsebb, hol komolyabb szavakkal és rímekkel élve. Kezdjük néhány kisebb néppel, ahogy ő is tette: Fogához ver minden pennyt — mondják a skótra. De mennyit? Mennyi az a minden penny, amit el szokott így verni, hozzáverve a fogához? Nekem ez kissé homályos! A velsziek Wales-ben élnek, velsziül már nem beszélnek, de szívük büszkén dobog: „Hogy volnánk mi angolok? Kaptunk tőlük gólokat ezer évig, jó sokat, de Wales-nek most sem kaput, őrizzük a vélsz kaput." Furcsálkodva hallgatom, hogyan beszél a breton párás-ködös Bretagne-ban kétezer-valahányban. Itt még - világ csodájára - kelták ősi nyelve járja. Ezredévek mocsarából, zűréből és zavarából a baszk jobb jövőbe fából. Él a nyelve le ne nyelje senki, mert a baszk falat könnyen a torkán akad. * A bozótos Korzikát sosem lakták franciák. Az olasz is idegen ezen a szép szigeten. Aki nem idegen rajta, az a korzikai fajta. Mikor idáig értem az olvasásban, már világos volt, merre hajlik ismeretlen szerzőnk rokonszenve. Minél sokszínűbbnek szeretné látni az egyesülőfélben lévő Európát. Hiszen nagy nép kevés is van ezen a mi különös kontinensünkön, annál több kicsi. Sőt, etnikailag még ennél is tarkább lenne tán, ha a német nyelv több - egymástól igen különböző - helyi változatára fordítják le annak idején a Bibliát, s Luther Márton nevezetes fordítása nem teremt egységes német irodalmi nyelvet. Ebből csak Németalföld népe nem részesedett - a hollandok, flamandok. A svájci németek mindmáig őrzik ugyan a maguk sajátos - minden más német fülének érthetetlen - beszélt nyelvét, külön irodalmi nyelvet azonban ők sem használnak. Eljátszhatunk a gondolattal: mi lett volna, ha Európa szívében nem alakul ki egyetlen - aránytalanul nagy - német etnikum, hanem helyette legalább kettő-három. Politikailag ez az egy is meg volt ugyan osztva sokáig, de Bismarcknak volt mit összekovácsolnia, megteremtenie azt a birodalmat, amely a 20. században két ilyen iszonyú háborúba vitte bele Európát és a világot. Bocsánat ezért a komor közbevetésért. S térjünk is vissza Görzsönyi György rímes játékaihoz, amelyek mégiscsak derűsebbek. Például a portugálokról szólók: Ha egyszer portugál, neki jó bor dukál. Tokaji? Bordeaux-i? Inkább oportói! Oportói bortól, ha jól belekortyol, se nem ül, se nem áll - ugrál a portugál. Ismertem egy portugált, ment az utcán, meg-megállt, s énekelt egy madrigált. Egy sarkon megint megállt, ott is fújt egy madrigált ez a bendzsós portugál, kit fél város megcsudált. A spanyolokról egészen más képzetei támadtak rímfaragó olvasónknak: Spanyolcsizma, spanyolnátha és spanyolviasz - tudod-e, mi az? Én sem tudtam, megkérdeztem, s tudom már, mi az: spanyolcsizma, spanyolnátha és spanyolviasz. Európa többi nagy nemzetét sem igen kényeztette el rigmusaival. Néhány példa: Volt egyszer egy olasz, feje búbja kopasz, de szőrös a szíve, de szőrös a mája, bozontos a melle, bozontos az álla.