Lyukasóra, 2002 (11. évfolyam, 1-12. szám)

2002-08-01 / 8. szám

szetemet, hanem ez a kapcáskodó komisz páter Tompa mindig dühbe hoz. Holnapután megyünk Sárospatakra... érjünk csak a Tiszához vagy Bodroghoz, belököm ő kelmét." Tompával is Vahot miatt perlekedett Petőfi. Arany csití­­tani próbálta, de hiába. Bár ő is elismerte: „vásáron vagyunk az irodalomban, úgy van, marhavásáron", s barátja kedvéért a Pesti Divatlap helyett a Jókai szerkesztette Életképekhez sze­gődött. Hanem amikor megkapta a „stibu­s" levelet, ez már neki is sok volt. Hogy ilyeneket írjon neki Petőfi: „Nagy lehet a te szórakozottságod. Eltévesztetted a dolgot: leveledet alkalmasint lábad fejére tekerted, a kapcádat pedig elküldted levél gyanánt. Az valóban kapca-levél volt... Hogy meg nem dögö­­nyözlek, csak annak köszönheted, hogy nem vagyok király, s így nincs elég hosszú (egészen Szalontáig érő) kezem." Önmagán is ironizál ugyan Aranynak ez az „isteni Lán­­gyikája", hogy tudniillik „minapában nemcsak a lánglelkű, hanem egyszersmind lángtorkú Petőfi voltam" (az irtóztató torokgyulladása miatt), de utána költő barátja „ostoba persvasio"-ját (itt: meggyőződés) sem átallja emlegetni, amiért az legutóbbi levelében „nem verselhetéséről" pa­naszkodott, méghozzá ilyenformán: „végképp kifáradtam... keblem istennője megdöglött”. Petőfi is érezhette, hogy túlzásba ment, ezért választott levele végén ilyen fura álnevet: „Tisztelve, csókolva bennete­ket jobbra-balra, agyba-főbe, előre-hátra maradok érdemes bará­tod lord Krumpli Artúr". De Arany szája íze ettől még ugyan­olyan keserű maradt. Tüstént megírt egy „Mylord!" meg­szólítást angol nyelvű válaszlevelet, olyan gorombasá­gokkal, amelyeket magyarul mégiscsak restellt volna pa­pírra vetni. Több mint másfél évszázad múltán azonban én inkább magyar fordításban idézem: „Uram! Olvastam leve­lét és kénytelen vagyok bevallani, hogy ön a legnagyobb mind­azon szamarak közül, melyeket valaha láttam, vagy ismertem. Ha nem az volna ön, ami, és nem volna oly hatalmas, szennyé és mocsokká verném szét azt a disznó- és ökörfejet, mivel azonban én csak János vagyok, hallgatnom kell és sírnom a dühtől. Vagyok az ön leghűségesebb barátja és legalázatosabb szolgája Stibli János suszter és költő." Címzés: „Az igen tiszteletreméltó Lord Krumply Artúrnak hódolattal." Négy nap múltán írt aztán egy sokkal hosszabb, de nem sokkal szelídebb magyar nyelvű levelet is, s együtt küldte el a kettőt. Kapkodhatta is Petőfi „azt a disznó- és ökörfejét", hogy az ő békés bihari barátja milyen vadul képes humo­rizálni: „Ne félj csak, menjek Pestre, azért, hogy oly obscurus ember vagy, felkereslek és kiéllek esztendei jövedelmedből. S igen jó, hogy torokgyulladásodból kigyógyultál, legalább megfojthat­lak akkor. " Bár a levél végén Arany nem mulasztotta el azért megjegyezni: „akit én tisztelek... no hisz azt tisztelem és tömjé­nezek neki, hogy orrbefogva fut el. De akit szeretek, az még jobban jár velem, mert azt bosszantom és gorombáskodom vele." Petőfi ezek szerint jobban járt. S az a furcsa, hogy ezt ő is elfogadta. Válaszlevelében egy szót sem ejt az őt ért sértésekről. Egy más üggyel kapcsolatban írja csak: „aztán velem össze ne vessz, s barátságunk meg ne szakadjon, s gulyás­hússá ne aprítsuk egymást". Nem is aprították. S ha barátságuk ezt a próbatételt is kibírta, akkor már attól sem kellett tartaniuk, hogy valaha megszakad. S valóban: noha Petőfi elesett Segesvárnál, Arany őhozzá lélekben mindhalálig hűséges maradt. Játszótársak Csak azt ne higgyük, hogy Petőfi és Arany levelezése csupa oda-vissza csapkodásból állt. A csudát! Többnyire igen jóízűen játszottak ők a szóval­­ és egymással. Az elején elsoroltam már, hogyan szólította meg Petőfi az ő első 11 levelében Arany Jánost. A további 24 levél megszólításából hadd kapjam ki mindjárt azt: „Kedves ara­nyom, Barát János!" Gondolom, mindenki előtt világos, hogy itt szándékos szócsere történt, az eredeti forma ez volna: „Kedves barátom, Arany János". Petőfi kedvelte az ilyen csereberét. Néhány héttel később például így írt: „Leveled nemcsak hogy elolvastam, de meg is kaptam". Máskor a Toldi estéje megjelentetésével kapcsolatban kérte: mondja meg Arany, mennyi honoráriumra számít, „mert ha én bocs­­kort akarok venni, hát nem én szólok először, hogy ennyit adok érte, hanem­ a varga mondja, hogy ennyiért adom, egyébiránt ezzel nem azt akarom mondani, hogy te bocskor vagy, a Toldi estéje pedig varga". (Ehelyett: te varga vagy stb.). Hasonlóan fonák logikája van annak a mondatának is, amely a felesé­gét és újszülött fiát - Zoltánt - Arányokhoz beajánló leve­lében olvasható: „legföljebb annyit ígérhetek, hogy a költségeket levonom abból a pénzből, mellyel én tartozom nektek". Leveleinek dátumozásával is el-eljátszott a két jóbarát. A már említett bejei Petőfi-levél „Imádott Jankóm!"-ja alatt ez áll: „London... azaz hogy Beje, július 5. 1847." Az angol nyelvű Arany-levél „Mylord!”-ja alatt viszont ez: „Szalon­­ta-bury, 9. Dec. 1847." Másutt Schweinhausennek - Sertéshá­zának - keresztelte el szülővárosát, amely valóban neveze­tes sertéstartó hely volt akkoriban. Petőfi meg Debrecent angolosította el Debrecenchesterré egy keverék nyelven írt kurta levelében, mely egyébként így szólt: „My dear Dzsen­­ko (­ Jankó)! Áj em itthagying Debrecent, zászlóaljunk Becske­rekre megy holnapután, én pedig Erdődre with Úrláb (= Urlaub, szabadságolás). Tehát oda légy nekem firkáling mégpedig mocs (= much, sokat). Tiszteleting és csókoling a tied salamia és kender, vagyok barátod PS". Utóirat: „In the közepe of december cease (­ véget ér) a szárazkomaság." Magyarán: Júlia lebabá­­zik, s ezzel valódi komákká válnak, Aranyék lesznek a gyermek keresztszülei. Még a nagy családi esemény előtt datálta így egyik levelét a leendő apa: „December, Debrecen 1.1848", felcse­rélve a hasonló hangzású város- és hónapnevet. E különös keltezés alatt olvashatjuk a költőbarát leghosszabb meg­szólítását: „Druszája Hunyadi Mátyás apjának és az idevaló Bika-vendégfogadó egyik pincérének! Szalonta pennája és Mars 23 pargarétja! (­ szuronya) nakunknak (­ nekünk?) p barátom isten úgyse " A címzés pedig: „Arany Nepomuk Jánosnak". Magában a levélben a „te szende bivaly" titulust akasztotta rá Petőfi a komájára, de mit számított már ez! Úgy meg­szokták időközben egymás kölcsönös „becsmérlő" szavait, hogy fel sem vették. Mintha csakugyan bivalybőrük nőtt volna. Petőfi: „írj már ismét valami baromi, vagyis aranyjánosi hosszúságú levelet..." Arany: „Ellenkező esetben (mármint ha nem írsz) ...első alkalommal megfogsz általam hajtalanítódni" (­ kitépem a hajad). Petőfi: „Tisztelem a tisztelendőket és csókolom a Bábel tornyának az ő képmását, a te ormányodat, oh Jankó!" Arany: „Hogy vagy, te komisz kutya?" Petőfi: „Utósó marim, leveled után ítélve azt gondoltam, hogy lenn vagy valahol

Next