Lyukasóra, 2002 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2002-08-01 / 8. szám
számára kedvezően szándékozott végrendelkezni); sokkal inkább erkölcsi kérdés volt számára mindez. Kisgyermek kora óta pontosan tisztában volt sokáig előtte is titkolt helyzetével, a családi szövevényekkel, s éppen ezért különösen hálás volt Jókainak azért a jóságért és szeretetért, amit tőle - ellentétben a környezetében nyüzsgő nőktől - kapott. Az ő naplója konkrétabb témára szorítkozik: a fájdalmas ellentéteket, majd elszakadást dolgozza fel önkritikusan, mintegy megkönnyebbülést remélve ettől. Egyébként - legyen szó bárkiről - nem szükséges különösebb anyagiasság ahhoz, hogy csekély örömmel fogadja, ha a hagyományosan kialakult normák szerint rá váró örökséget (amelynek tényleges értéke ugyan eléggé bizonytalan, hiszen Jókai anyagi helyzete amúgy sem volt kiegyensúlyozott, s még jónéhányan szerettek volna részesülni belőle) egy váratlanul felbukkanó leendő családtag igyekszik megkaparintani. Róza később elegánsan viselte a nélkülözést, s tisztességes munkával enyhített anyagi nehézségeiken. Nem újkeletű felismerés, hogy egyébként nagy kaliberű emberek sem mentesek olykor a kicsinyeskedéstől. Ebből a válogatásból arra is következtethet az olvasó, hogy-mint általában - keresztül-kasul mindenki másként emlékszik, ferdít, szándékosan, vagy csak maga is úgy hiszi, úgy hallotta, mindezek tehát a legjobb esetben is csak fenntartásokkal kezelhetőek. Ha jól belegondolunk, nemcsak a rég- vagy közelmúlt eseményei homályosak és bizonytalanok, a jelent, amelyben élünk, saját korunkat sem tudjuk hitelt érdemlően áttekinteni. Eljátszhatunk a gondolattal a sok információ birtokában: így is lehetett (volna), úgy is lehetett (volna), csak éppen abban nem lehetünk biztosak, hogy volt valójában. Még a külső tényezők is kérdésesek, hát még a belső motivációk. Az egyértelműnek ható dokumentumok sem feltétlenül tárgyilagosak; könnyen lehet, hogy már létrejöttük pillanatában valamiféle szempont szerint születtek. A kortársak nem sokat segítenek a tisztánlátásban. Jókai unokahúga, Váli Mari emlékezései meglehetősen egyoldalúak, részben Jókainak általa való befolyásolási törekvései, részben a mindhárom Róza iránti ösztönös ellenszenve okán. Mikszáth Kálmán csak érintőleg és diszkréten szólt Jókai-regényében a Nagy Bella ügyről. Általános értelemben azonban egyértelmű az álláspontja: „...Az elme elveszti eddigi reszerejét, s az érzések feltartóztatlanul visszaviszik az embert a gyermekkorba, s ebben a visszafelé való útjában igen természetesen végigmegy az ifjúkorán is, útközben hát szerelmes lesz, és ha jól nem vigyáznak rá, megházasodik vagy férjhez megy. Amilyen mesterien leírta Apafi Mihálynál ezeket az érdekes szimptómákat, éppen olyan mértékben és sorrendben kezdtek azok őrajta mutatkozni. Nem lévén már többé ambíciói sem a politikában, sem az irodalomban, vágyai ilyen irányban kezdtek el kalandozni. Leginkább színésznők kötötték le a figyelmét, kiket este játszani látott, s kik hódolattal közeledtek a nagy íróhoz, annak protekciójától fényes előmenetelt remélvén." Fényes László szemtanúkra hivatkozva egyértelműen Jókainak a Grósz család általi teljes kiszolgáltatottságát bizonyítja. Természetesen valamennyien meg vannak győződve a maguk igazáról. A kéretlen tanácsadók - mindkét oldalon - csak elmélyítették a családon belüli viszályt. A hozzátartozók kényes és mindenképpen hálátlan helyzetét azonban talán senki nem mérte fel, s főleg nem vállalta át. Jókai Róza lánya, Feszty Masa visszaemlékezésére a finom tartózkodás jellemző: „így utólag és tárgyilagosan lemérve mindent, az egész ügy az ő számára nem alakulhatott másként, mint úgy, ahogy történt. Egészen elméletileg fel lehet vetni, hogy hiszen egészen másként lett volna minden ha nem kifogásolják Jókainak (hangsúlyozni kell ismét: amúgy is befolyásolhatatlanul kész) elhatározását. Hanem mellette vannak ebben is, és ezt a második házasságkötést nem kíséri az életüket és sorsukat feldúló vihar és Apámnak mint festőnek életére is oly kedvezőtlenül ható válság. Ennek az ügynek fordulatai nem azon múltak, mintha Feszty Árpádból és feleségéből hiányzott volna a megértés és szeretet az após és nevelőapa iránt. Maga az egész ügy volt fájdalmasan bonyolt. A ma embere el sem tudja képzelni, hogy a maga korában milyen mértékben volt Jókai második házassága közügy. Az egyik oldalon az «igen»-t mondók, a helyeslők oldalán kifejezésre jutott mindenekelőtt a kor polgári liberalizmusa. Az ezt vallók számára elvi alaptétel volt, hogy a magánélet szabad, hogy személyes ügyben mindaddig, ameddig az a törvényekkel összefér, mindenki azt teheti, amit akar... belejátszott az ügybe a filo- és antiszemitizmus akkori párharca is. Igen, valóban az emberi egyenlőség nagy eszméje s az igazságtalan különbségtétel elvetésének nagy elve állt az igenlők oldalán. A másik oldalon állókat, Jókai e házasságának ellenzőit viszont igazságtalan lenne úgy állítani be, mint akik valamennyien ezekkel a nagy elvekkel és eszményekkel akartak volna szembeszegülni." Az egész ügy rosszízű szenzációvá fajulását - Jókai meghatározó személyiségén túl - lehet magyarázni tágabb értelemben vett társadalmi ellentétekkel, a megosztottsággal, faji előítélettel, valamiféle liberalizmus és dogmatizmus ellentétével. Csakhogy az élet ennél árnyaltabb és bonyolultabb: a valóban liberális gondolatokat a gyakorlatban alkalmazni még egyébként emelkedett szellemek sem mindig képesek, nem is akarják olyan nagyon. Nyilvánvalóan másról van szó. Alkalmilag demonstrálni, jelszavakat hangoztatni - mégha meggyőződésből is - más, mint egy életet abban a szellemben végigélni. Igazán libe...rális szemlélet ma is legfeljebb némely magányos elme sajátja: a liberalizmus magányos műfaj. Egy valódi szabadgondolkodó szükségképpen egyedül van. Ha nem őrzi meg függetlenségét, éppen sajátos értékeit veszíti el: csupán egy ideológiát képvisel. Ugyancsak melléfog, hogyha - mégoly jóhiszeműen - a haladás kizárólagos letéteményesének képzeli magát a konzervatívokkal szemben, megfeledkezve arról, hogy az utóbbi lényege az értékmegőrzés. Konzerválni, ami arra érdemes, s ez korántsem azonos a maradisággal vagy valamiféle retrográd szemlélettel. Az egyetemes erkölcsi törvények semmibe vétele (bárhogy próbálnának némelyek kibújni alóluk, ezek vitathatatlanul léteznek) csak anarchiához vezethet. Az ilyen mondvacsinált ürügyek jelentősen befolyásolhatták, de nem sok valós közük lehetett a Jókaiék körül gerjesztett viharhoz. A hát perszés kezdetű „bölcsességek" nemcsak előítéleteket ta-