Lyukasóra, 2005 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2005-10-01 / 10. szám

Horváth Lajos Csokonai Vitéz Mihály életrajza Csokonai Vitéz Mihály sajnos nagyon keveset élt (1773- 1805), csupán annyit, mint József Attila, de kevesebbet, mint Ady Endre, s szerencsére valamivel többet, mint Pe­tőfi Sándor. Ez nagyon szomorú, mert Csokonai Vitéz Mi­hály roppant vidám, jókedélyű ember volt, s ha többet él, többet kacaghatnánk vidám életén. Csokonai egész élete: dal, móka, kacagás. A kálomista pappal megesett híres történetét mindenki ismeri, márcsak azért is, mert Petőfi is megverselte. A pap és a költő lementek a pincébe bort inni, csakhogy a pap elfelejtette lehozni a csapot. Sebaj, a költő fölment érte, igenám, de a szomszéd házban lakodalom volt. Áthívták Csokonait is, aki gondolta, hogy átugrik egy-két percre. De az egy-két percből több óra lett, s ezalatt a szegény pap az ujjával fogta a hordón a lyukat, nehogy veszendőbe menjen a drága bolttal. Később minden megoldódott, csak szegény pap térde és dereka fájt még sokáig. Nem ennyire ismert történet az, amely Debrecenben esett meg Csokonaival, de bizonyítja pompás humorát és csavaros eszét. Az történt, hogy egyszer vita támadt Cso­konai és Budai Ézsaiás professzor között. Az volt a vita tárgya, hogy melyik mesteremberből van a legtöbb Debre­cenben. Csokonai egyből rávágta, hogy doktorokból. A professzor elmosolyodott, és azt mondta, hogy doktorból van talán hat, míg akad rengeteg csizmadia, tímár, csapó... Végül fogadást kötöttek. Másnap reggel Csokonai bekötöt­te az arcát fehér kendővel, mint akinek a foga fáj, és elindult a piac felé. Az emberek lépten-nyomon megállították, jóta­nácsokkal látták el. Ezeket Csokonai mind följegyezte a noteszébe. Utoljára magával Budai Ézsaiással találkozott, s aki szintén ajánlott neki gyógymódot. A költő ezt is fölírta, majd átadta a könyvecskét a tudósnak, megjegyezve, hogy ő volt a 179. doktora. A professzor nevetve ismerte el, hogy Z. elvesztette a fogadást. Mivel három a magyar igazság, jöjjön még egy vidám történet. Vándorlása során Csokonai Kiskunhalasra is el­vetődött, ahol a bíró meghívta ebédre. Mindegyik tányér alján ott virított három betű: К H V, azaz Kiskun­halas Városa. Ebéd után a bíró megkérdezte Csokonait, ha már olyan okos poéta, meg tudja-e mondani, hogy mit jelent a három betű? A költő kapásból válaszolt: Kevés Hús Volt. Azt hiszem, hogy ezek a példák is bizonyítják Csokonai Vitéz Mihály vidám életét, mely nagyon rövid volt. Való­színű, hogy ebben közrejátszott néhány kellemetlen ese­mény is: apját korán elvesztette, leégett a házuk, kicsapták a kollégiumból, nem talált munkát, nem adták ki a verseit, szerelmét máshoz adták férjhez, tüdőbeteg volt stb. Szeren­csére rengeteg mókás történetet hagyott ránk, így hálásak lehetünk neki, mint ahogy azok is vagyunk. Maráczi László, 6. oszt., Pálfa, 1988. május 15. Csokonai Vitéz Mihály: Jövendölés az első oskoláról a Somogyban - verselemzés­­ Csokonai Vitéz Mihályról közismert, hogy az ország legnagyobb vándorai közé tartozott. Még Petőfi Sándort is megelőzte e téren, pedig Petőfi egyáltalán nem tudott meg­ülni a fenekén. Ami közös volt a két költőben, az az, hogy mindketten megírták élményeiket útjaikról. Így tett Csokonai Vitéz Mihály is, aki somogyi útjáról írt egy csodálatos verset, amit én most elemezni fogok. Vándorlása során egyszer a költő Somogyba érkezett, ahol rögtön körülnézett, méghozzá tüzetesen. Döbbenten kellett megállapítania, hogy a somogyi parasztok tudatla­nok. Döbbenete az 1. versszak végéig tart, sőt, kérdések formájában átkúszik a 2. versszakba is. A kérdések végén jön a fő kérdés, hogy a somogyi parasztok tudatlanságáért ki a felelős. Konkrétan: „Kié a hiba?" Más versekből tudjuk, hogy amikor a költők kérdéseket tesznek fel, az olvasóra bízzák a választ. Csokonai azonban maga felel önnön kérdésére, hogy ne az olvasónak kelljen törni a fejét. Megtudjuk, hogy a legnagyobb baj az, hogy Debrecen és Patak messze estenek Somogytól, valamint az, hogy a kevés pénz borra és disznóra megy el, így nem lehet csodálkozni, hogy a somogyi paraszt gyerekeiből betyár és zsivány lesz. Na és kanász, aki ötlitereset köp, a kocsmai verekedés másnapján pedig vért hány. Már teljesen elkeseredünk, mikor a vers végén a költő felvillantja a szebb jövő reményét, így megnyugodva tesszük le a verset. Befejezésül még annyit, hogy egész végig érezzük a versben, hogy Csokonai a nép költője, és szinte kitapintha­tó a rousseau-i hatás. A rímek is mesteriek (haraszt-paraszt, ananász-kanász stb.), a szerkesztés pedig tökéletes. Kadossa Péter, Dolgozók Iskolája, Budapest, 1979. május 16. Részlet a szerző szatirikus kötetéből, amely válogatott iskolai dolgozatokat is tartalmaz.

Next