Lyukasóra, 2011 (20. évfolyam, 1-7. szám)

2011-02-01 / 2. szám

1911. május 18-án este a Margit hídról a Dunába vetette magát egy fiatalasszony. Hogy a magyarok hajlamosak az öngyilkos­ságra, régóta szomorú közhely - nem volt ez másként egy év­századdal ezelőtt sem. A módszer és a helyszín az öngyilkosok balladáját, Arany János Híd-avatását idézi - egy eset volt hát a sok közül, hihetnénk, mégis sokkolta a közvéleményt. A polgá­ri radikális napilap, a Világ hosszabb tudósítást szentelt a törté­netnek: „hogy ki lehet az öngyilkos asszony, csak ma reggelre tudták megállapítani, hogy Réthy Károly festőművész felesége, született Seidler Irma, aki maga is igen komoly tehetséggel fes­­tegetett. [...] Már gyermekkorában rajongott a festőművésze­iért s mivel talentuma volt hozzá, tanult is. így került a nagybá­nyai festő-kolóniára, ahol harmadfél esztendővel ezelőtt, már akkor huszonöt éves leány volt, megismerkedett Réthy Károly festőművésszel. Megszerették egymást és hamarosan egy pár lett belőlük. Budapesten, az Oszlop utca 28. számú házban telepedtek meg, ahol közös műtermet rendeztek be.”­ Bár a Világ nem tért ki a vélelmezhető okokra, többé-kevés­­bé tudható volt, hogy olyan szerelmi tragédia húzódott meg az öngyilkosság hátterében, amely okkal keltett bűntudatot egy ifjú filozófusban, Lukács Györgyben. A fiatalember még 1907- ben ismerkedett meg a nála két évvel idősebb tanítónővel - az utókor szerint élete legnagyobb szerelmével­­, akinek később ifjúkori főművét, A lélek és formákat (1910) ajánlotta. A még csak 23 éves, azaz a hivatalos nagykorúság előtt álló bankárfiú azonban nem tudta rászánni magát a jegyességre, s e bizonyta­lan helyzetet nehezen viselő festőnő a Réthy Károllyal kötött házaságába menekült. Kapcsolatuk azonban csak átmeneti időre szakadt meg, másfél év szünet után újra keresni kezdték egymás társaságát.­ A Világ szerint a Réthy-házaspárt „nagyon szerették [...] a művészvilágban és a fővárosi jó társaságnak abban a részében, amely érdeklődik az irodalom, a zene, a piktúra iránt, és magukkal a művészekkel és írókkal is szívesen van együtt. A szép és érdekes megjelenésű, emellett igen elmés és temperamentumos asszonyt mindenütt nagyon szerették. Az újabb időben művészetében különösen sokat haladt s néhány képét, amelyek már fejlett munkák voltak, a »Nyolcak« kiál­lításán szándékozott bemutatni. [...] Az asszony tegnap [...] Ozsonna után elment a Városligeti fasorba kedves barátnőjé­hez. [...] A két asszony együtt ment a Nyolcak kiállítására, a Nemzeti szalonba, ahol végighallgatták a hangversenyt is. A teremben nagy társaság volt együtt, írók, festők, muzsikusok, mind a modern irány hívei. A hangverseny után Réthyné elvált a társaságtól s néhány ismerőse kíséretében hazafelé indult. Egy darabig elkísérték Balázs Béla író és Orbán Dezső festő, de a Duna-parton ők is elváltak tőle, Orbán a társasághoz tért vissza vacsorálni, Balázs pedig egy ismerős családhoz ment látogatóba. A Margit-hídon ezalatt történt a tragédia.”­ Míg a Világ zsurnalisztája szemérmesen hallgat intimitások­ról, a Pester Lloyd megírta, hogy a fiatalasszony táskájában egyebek mellett egy levelet is találtak: „Kedves Irmám! Ma délután sajnos nem jöhetsz hozzám. Elfelejtettem, mert azt akartam, hogy meglátogass. [...] Szombaton 6-tól 7-ig otthon leszek. Herbert.”4 Lukács György számára nemigen lehetett kétséges, hogy Seidler Irma az újra átélt érzelmi válságból úgy próbált meg kitörni, hogy futó viszonyba keveredett az ő barátjával, Bauer Herberttel, aki A Holnapban és a Nyugatban Balázs Béla néven publikált verseket és esszéket. Természetesen akadtak, akik mindezek ismeretében igencsak markánsan értelmezték az eseményt: „Valami forgószél, fan­tasztikus téboly, ragályos betegség dühöng Budapesten bizo­nyos körökben, [...]- írja a Nap - Egy kitűnő festőművészünk hitvese, a Szondy utcai öngyilkos úrinő, három fiatal medika és a boldogtalan Réthy Irma ennek a vitustáncnak a kifáradt áldo­zatai, amelyet a modern irodalom cégére alatt, lipótvárosi gaz­dag smokkok szalonjaiban lejtenek. Ez a társaság ártalmasabb, mint anno dacumal a nagy kolera volt, mert akkor fertőtlenítő szerekkel, karbollal és szublimáttal lehetett védekezni, amíg most a megkergült herbertek ellen hiába szórunk a parkettre zacherlint. Nem használ. Csak egy modern felolvasást kell végigszenvedni és látni a hölgyközönség ájult elragadtatását és azt a fantasztikus dervistáncot, amit az irodalom előtáncosai körül ropnak, akkor nem csodálkozunk többé, ha öngyilkos asszonyok és leányok hörgése és halálsírása cseng állandóan a nyilvánosság fülében. Ehhez a tébolyhoz hasonlót sem Párizs, sem Belgrád nem produkált. A legokosabb lenne az egész tár­saságot kitelepíteni, túl a város határain, a Hűvösvölgy enyhe zöldjébe, vagy abba a kerületbe, amelyet nem Murillo angyalai után neveztek el Angyalföldnek.”­ Az olvasó pontosan érzékelhette, hogy a történtek nem hol­mi családi dráma miatt kerültek a figyelem középpontjába, a háttérben mélyebb konfliktus húzódott meg. Kultúrharc volt ez a javából, a lapok gyökeresen eltérő hozzáállása hűen tükrözi azt a vibráló szellemi légkört, amelyben e cikkek születtek. A magyar főváros az új művészetek lázában égett, s mint minden művészi forradalom körül, zajosan csaptak össze az indulatok. Elsőre viszont különösnek tetszhet, hogy a Nap támadásának hegye az irodalomra és nem a képzőművészetre irányul. Seidler Irma festő volt, s épp az aktuális botránykőnek számító helyszínről, a Nyolcak tárlatáról indult végzetes útjára. Ráadásul nem is a sokat kárhoztatott felolvasóestek egyikéről jött, hanem egy olyan hangversenyről, ahol Bartók Béla és köre mutatta be ugyancsak szokatlan szerzeményeit. A Nap publicistája azonban úgy gondolta, s e véleményében sokan osztoztak akkoriban, hogy az egész „ultramodern” szellemi mozgalom legfőbb rákfenéje az irodalom, a bolond poéták HIC ET NUNC ROCKENBAUER ZOLTÁN A Nyolcak szövetségesei Adytól Bartókig !Új képek, új versek, új zene 3

Next