Lyukasóra, 2019 (28. évfolyam, 1-8. szám)
2019-05-01 / 5. szám
BOZÓK FERENC Denevérek a magyar költészetben voltak a magyar lírai megszólalásban is, hisz például a közismert Konstantinápoly című költeményben ezt írja: „Denevér babona! Bagoly vakbuzgóság!” Virág Benedek említi a denevér állítólagos „vámpírfogát”: „Nem félik a kormos denevér fogát / (...) A fényre húnyorgó baglyoknak / Rút huhogásain által esnek. ” (Virág Benedek: Aurora) Vajda János szintén használja a denevér-vámpír kínálkozó asszociációját a Boldog szerelem című versben: „Fürteidnek denevére / Szívem ajkad, mint a vámpír. ” Talán a denevér a legmisztikusabb, leginkább lidérces éjszakai állat, mert ritkán találkozunk vele testközelből. Nemcsak mert éjjel és sötétben aktív, hanem mert a számunkra elérhetetlen vagy ritkán látogatott magas épületek, ódon tornyok lakója, miként ezt Kisfaludy Sándornál A boldog szerelem második énekében, vagy Juhász Gyula A faluvégi ház vagy Katona József Gyermekkor című versében és számos más versben egyaránt olvashatjuk. Ady Endrénél az Özvegy legények táncában a denevérek dohos várak régi termeiben táncolnak. Kosztolányi Dezső Fekete vénuszában az éj denevérként száll a költő szívére. A már idézett Juhász Gyula írta a Szabadka című verset, melyben az éjfél beálltát a denevér röpte jelzi. Költészetünkben már Zrínyi Miklós is az éjjel jelképeként tekint a denevérre, amikor önmagát az éjjel tevékeny denevérhez hasonlítja: „Én penig, mint bolond, mint esti denevér / járom az erdőket... ” (Fantasia Poetica). Berzsenyi Dániel A reggel című versében szintén az éjszaka állataként értelmezi a denevért és szánja, mert sorsa, miként a rablelkeké, az örök éj birodalma. Máskor, szintén Juhász Gyula, a nagy zavaros filozófus, Nietzsche gondolatait hasonlítja denevérek csapongásához a Nietzsche című rövid, négysoros versében. József Attila Homály borult az erdőre című versében szintén összekapcsolódik az éjjel képe ezekkel a titokzatos állatokkal: „Denevér száll, szól a kuvik, / Lassan a hold előbuvik. ” Ugyanebben a versben a huhogós madarak éjjeli uralmának a virradat csicsergős, csivitelős, sokkal kellemesebb akusztikai hatást elérő éneklős madarainak hangja vet véget: „ Tülköl a gyár, szól a madár / Talpon legyen mindenki már! ” József Attila az éjjeli állatokat az élettelenség, az alvás vagy halál állapotához sorolja, a reggeli, dalos pacsirtákat ezzel kontrasztba állítva az élet jeleiként képezi meg: „Hol van az éj? A múlté lett: / Újra itt van, él az élet. ” József Attila költészetében ismerünk ennél jelentősebb és közismertebb denevérhasonlatot is. A város pereménben a leszálló kormot puha szárnyas denevérekként írja le. Megint csak Juhász Gyulát kell idéznem, aki talán a legtöbb denevért szerepelteti verseiben a magyar költők közül. Egy tatár költőnek című versében szintén a denevér eltűnése jelzi az éjjel végét: „Fut az éj és hull a denevér”. Dsida Jenő Éjszakai dal című versében a denevér szintén éjjeli szimbólum-állat. Tóth Árpád Május éjén a régi bor című versében ugyancsak Karinthy Frigyes Hess madár című versében a denevér szintén félelmetes, baljós éjjeli állat: ,, Valami denevér röpköd a szélben, / Csapjatok lármát, zenebonát, / Hess madár! /Kergessétek az ablakon át (...) Jobb lenne nem látni viszont. ” Csokonai Vitéz Mihály A tengeri zivatar című versében a félelem és kétségbeesés állataként jelentkezik a denevér. Babits Mihály a Ladomeiában ezt írja: „Jön az alkony; denevér száll; remegek; rémes az este Tompa Mihály azon meditál Denevér című versében, hogy mi végre alkotta meg a Teremtő vagy a teremtő természet ezt a különös, bizarr, groteszk, emlős, ám az emlősök közt egyedülállóan repülni képes ugyanakkor rovar- vagy madárszerű különleges kreatúrát, szintén a baljós éjszaka közeledtét asszociálva: „Oh ösmerünk, jól ösmerünk! / S kérdezzük a természetet: / Mi célja volt, hogy csuda légy, / Féreg s madárból összetett? / S keltsen szokásod, alakod/Ellenszenvet s utálatot? (...) Az ember elbusul ha lál, / Várhatja már az éjszakát. Említhető Szécsi Margit Madár-e az Denevér? című bizarr, Kassáknak címkézett, archaizáló költeménye is. A denevér csapongó, surrogó röpködése, csapkodása, valamint különös ultrahangja is megjelenik olykor-olykor verseinkben. Talán leghamarabb Arany János Családi körére gondolunk: „ Csapong a denevér az ereszt sodorván ”. A bőregér által kibocsátott éles, csettegő ultrahangot Madách Imre cincogásnak hallja: „A denevér cincogva surran el. ” (Nyári estén) Szintén cincognak Tompa Mihály Barlang lelke című versének denevérei. Csokonai Vitéz Mihálynál a „gyászéjnek denevéri huhognak”. (A mostani háborúban vitézkedő magyarokhoz) Petőfi Sándor pedig vijjogásnak hallja: „Farkasoknak ordítása / Denevérek vijjogása” (Mi volt nekem a szerelem?) Ugyancsak Petőfinél, a Vesztett csaták, csúfos futások című versben „ az éji denevérek el-elvisítják itten magokat. ” Vörösmarty Mihálynál visítva suhog a denevér A hűség diadalma című epikai költeményének harmadik énekében. Fekete István a Lutra című regényében a Csisz - nyilván az állat hangját utánzó -névvel illeti a denevért. Kisesszémben klasszikus költőket citáltam, ám a denevértematika természetesen mindmáig termékenyen hat a magyar költészetre. A denevér humoros megközelítése nem volt idegen a 20. századi klasszikus magyar irodalomban sem, gondoljunk például Nagy Lajos képtelen természetrajzának denevérjére is. Nagy Lajos is említi a denevérrel kapcsolatos, a kis teremtmény számára peches babonákat, amelyek a denevértől való indokolatlan félelmet táplálják. Például az állítólagos, de eddig még nem igazolt emberi hajba kapaszkodást, vagy azt, hogy babonából, igen kegyetlen módon az emberek szárnyainál fogva az ajtóra szegezik. Végül hadd idézzek két kortárs szerzőt. N. Fodor Iza a 2019-es Ünnepi Könyvhéten jelentkezett a Szeplős nyár című gyermekverskötetével. Íme, egy humoros, kreatív idézet a denevérverséből.„ Edgár egy békés és szende / denevérfiú, / nincs elszállva önmagától, / szóval nem hiú. / Gyakran lóg a haverokkal / hangjuk ultra jó, / össze is állt belőlük a / bőregértrió. ” (Edgár, a bőregér) Nógrádi Gábor pedig esztétikai szempontból kel pártjára a kicsit viszolyogtatónak vagy csúnyácskának tartott denevérnek a Denevér című humoros írásában: „ Tehetek én róla, hogy nem fehér galambnak születtem? Mi az, hogy csúnya vagyok, mint az ördög?(...) A mamámnak én voltam a legszebb! És egyébként is: az ember miből gondolja, hogy szép? Még hogy az ember szép! Babonából a szárnyamnál fogva kiszegez a kapura, hogy távol tartsa az ördögöket. Szép! Berobbantja a barlangot, ahol élek. Szép! Befalazza a padlást, ahol alszom és sörétes puskával lövöldöz rám. Szép! Én vagyok a vérszívó vámpír? És te kis barátom? (...) Engem nem szabadna bántani, mert fogom magam és kipusztulok. Aztán kapkodjon be egy éjszaka hétszáz rovart az a bilifülű Dezső, aki vadászik rám!” *0