Lyukasóra, 2019 (28. évfolyam, 1-8. szám)

2019-01-01 / 1. szám

HIC ET NUNC A magyar kultúra napján január 22-én az MMA Andrássy úti székházában tartotta közös ünnepi összejövetelét az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága. Ez alkalommal mutatták be Beke József Bánk bán-szótárának II. javított, bővített kiadását - a gyémántdiplomás tanár szerzővel Juhász Judit elnök asszony beszélgetett valamint Ódor László Balázs beszélni tanul - Jegyzetek a nyelv születéséről című kötetét, amelyet a Nap Kiadó a közelmúltban jelentetett meg. Adamikné Jászó Anna nyelvészprofesszor pedig A klasszikus magyar irodalom olvasásának szükséges voltáról címmel tartott előadást. Alább az ő előadását olvashatják. S­zörényi László korábbi cikkéből idézek: „Olyan korban [élünk], amikor kéjjel irtják a költészetet az iskolai tananyag­ból, és még annak is örülhet az ember, ha az egyetemen olyan diákhoz jut, aki húsz oldal­nál többet is el tud olvasni hetente.” (Magyar Nemzet, 2014. jún. 28.) Panasza sajnos igaz. Még elszomorítóbb ez a tény, ha tudjuk, hogy a magyar irodalom erősen közéleti, sőt nemzeti érzelmű. Az érettségi vizsgaanyagból száműzött Jókai Mór így kezdi Politikai divatok című regényét: „Hiába mondják nekünk, válasszátok külön a magánéletet a közélettől; tudjatok érzelme­sek lenni, mint a német, praktikusak, mint az angol, elmések, mint a francia­­ költők azok, anélkül, hogy politizálnának. írjatok úgy, hogy az elmondott mese ne legyen feltűnően magyar történet, tele a közélet lármájával, hogy tudja azt élvezni akármi nemzet szülötte is, egyszó­val: ne írjatok mindig irányregényt. Nem lehet szót fogadnunk, lehetetlen az.” Valóban, klasszikus irodalmunk - különösen a 19. századi - nemcsak magánéleti, hanem közéleti is. Éppen ezért a magyar irodalom ta­nítása, óraszámának, anyagának és az olvas­mányoknak tantervi meghatározása közügy. „Miért is, miért is, miért is?” - kérdi négy-öt magyar, amikor összehajol. Miért is csökkentik folyamatosan a magyar irodalmat az iskolában? Miért hagyják ki a megmaradt anyagból a ha­zafias-gondolati műveket? Nincs ez ellentétben a nemzeti öntudat emelésének igényével, sőt kitűzött tantervi céljával? Három dologról szeretnék beszélni: először a lehetséges elméleti háttérről, majd röviden a tanterv irodalmi anyagáról, végül három nagy klasszikusunk, Arany, Jókai és Gárdonyi hely­zetéről. A „miért is?” kérdésre nem tudom a határozott választ, de a feltételezett elméleti háttérből következtethetünk. Az elméleti háttérről. A brüsszeli szabad­­egyetem lengyel származású professzora, Chaim Perelman 1977-ben jelentette meg A retorika birodalma c. művét, számos retorikai publikációja összegezéseként. (Olvasható ma­gyarul.) All. fejezetben tanulságos fejtegetés olvasható. Létezik a filozófiában a látszat/va­­lóság páros. Erről szól Platón barlanghasonlata az Állam 7. könyvében: az érzékelhető valóság ugyanolyan viszonyban van az ideák világá­val, mint a vetített árnyak a tárgyakkal. Ezt írja Perelman: „A látszat/valóság páros analógiá­jára alakult ki az a vélekedés, hogy a metafi­zikusok, mint Platón és Plótinosz, leértékelik az érzékelhető világot, hogy szembeállítsák vele az igazi valóságot, az ideák világát vagy a túlvilágot.” Platón azután a Phaidroszban továbbépíti rendszerét a következő párok felé: vélemény/tudomány, érzéki megismerés/gon­­dolati megismerés, test/lélek, emberi/isteni. A közvélekedésben is kimutathatók a hagyomá­nyos párok: eszköz/cél, cselekedet/személy, sok­­féleség/­egység, nyelv/gondolat, betű/szellem. Perelman így folytatja: „Egy eredeti gondo­lat megteremtheti a pár fordítottját is.” Ilyen megfordítás olvasható Bergson műveiben. Át­fordítja a cselekedet/lényeg párost egy másik, lényeg vagy forma/változás párossá. Teremtő fejlődés című művéből idéz Perelman: „a foly­tonos formaváltozás a valóságos”. Ezzel az át­fordítással az idea, az eszme leértékelődik: „Ez a törekvés arra, hogy azt tartsuk elsődlegesnek, ami konkrét, közvetlenül adott, szükségszerűen a valóság, a szellem termékének a leértékelésé­hez vezet, amelyet illúziónak, csupán mítosz- ADAMIKNÉ JASZO ANNA „KOPONYÁINKKAL NE GURIGÁZZANAK!" A klasszikus magyar irodalom olvasásának szükséges voltáról Miért kellene külön sors a poétáknak? Van nekik valami kiváltságuk a halál után? Igenis van! „Mi, akik egész életünket arra áldoztuk, hogy a hazai nyelv, közművelődés, a nemzetiség diadalra juttatásához fejünknek minden gondolájával hűségesen szolgáljunk: követelhetjük azt, hogy ezekkel a mi kifáradt koponyáinkkal holtunk után ne gurigázzanak. ” (Jókai: Pulvis et umbra sumus)

Next