Lyukasóra, 2019 (28. évfolyam, 1-8. szám)
2019-01-01 / 1. szám
HIC ET NUNC A magyar kultúra napján január 22-én az MMA Andrássy úti székházában tartotta közös ünnepi összejövetelét az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága. Ez alkalommal mutatták be Beke József Bánk bán-szótárának II. javított, bővített kiadását - a gyémántdiplomás tanár szerzővel Juhász Judit elnök asszony beszélgetett valamint Ódor László Balázs beszélni tanul - Jegyzetek a nyelv születéséről című kötetét, amelyet a Nap Kiadó a közelmúltban jelentetett meg. Adamikné Jászó Anna nyelvészprofesszor pedig A klasszikus magyar irodalom olvasásának szükséges voltáról címmel tartott előadást. Alább az ő előadását olvashatják. Szörényi László korábbi cikkéből idézek: „Olyan korban [élünk], amikor kéjjel irtják a költészetet az iskolai tananyagból, és még annak is örülhet az ember, ha az egyetemen olyan diákhoz jut, aki húsz oldalnál többet is el tud olvasni hetente.” (Magyar Nemzet, 2014. jún. 28.) Panasza sajnos igaz. Még elszomorítóbb ez a tény, ha tudjuk, hogy a magyar irodalom erősen közéleti, sőt nemzeti érzelmű. Az érettségi vizsgaanyagból száműzött Jókai Mór így kezdi Politikai divatok című regényét: „Hiába mondják nekünk, válasszátok külön a magánéletet a közélettől; tudjatok érzelmesek lenni, mint a német, praktikusak, mint az angol, elmések, mint a francia költők azok, anélkül, hogy politizálnának. írjatok úgy, hogy az elmondott mese ne legyen feltűnően magyar történet, tele a közélet lármájával, hogy tudja azt élvezni akármi nemzet szülötte is, egyszóval: ne írjatok mindig irányregényt. Nem lehet szót fogadnunk, lehetetlen az.” Valóban, klasszikus irodalmunk - különösen a 19. századi - nemcsak magánéleti, hanem közéleti is. Éppen ezért a magyar irodalom tanítása, óraszámának, anyagának és az olvasmányoknak tantervi meghatározása közügy. „Miért is, miért is, miért is?” - kérdi négy-öt magyar, amikor összehajol. Miért is csökkentik folyamatosan a magyar irodalmat az iskolában? Miért hagyják ki a megmaradt anyagból a hazafias-gondolati műveket? Nincs ez ellentétben a nemzeti öntudat emelésének igényével, sőt kitűzött tantervi céljával? Három dologról szeretnék beszélni: először a lehetséges elméleti háttérről, majd röviden a tanterv irodalmi anyagáról, végül három nagy klasszikusunk, Arany, Jókai és Gárdonyi helyzetéről. A „miért is?” kérdésre nem tudom a határozott választ, de a feltételezett elméleti háttérből következtethetünk. Az elméleti háttérről. A brüsszeli szabadegyetem lengyel származású professzora, Chaim Perelman 1977-ben jelentette meg A retorika birodalma c. művét, számos retorikai publikációja összegezéseként. (Olvasható magyarul.) All. fejezetben tanulságos fejtegetés olvasható. Létezik a filozófiában a látszat/valóság páros. Erről szól Platón barlanghasonlata az Állam 7. könyvében: az érzékelhető valóság ugyanolyan viszonyban van az ideák világával, mint a vetített árnyak a tárgyakkal. Ezt írja Perelman: „A látszat/valóság páros analógiájára alakult ki az a vélekedés, hogy a metafizikusok, mint Platón és Plótinosz, leértékelik az érzékelhető világot, hogy szembeállítsák vele az igazi valóságot, az ideák világát vagy a túlvilágot.” Platón azután a Phaidroszban továbbépíti rendszerét a következő párok felé: vélemény/tudomány, érzéki megismerés/gondolati megismerés, test/lélek, emberi/isteni. A közvélekedésben is kimutathatók a hagyományos párok: eszköz/cél, cselekedet/személy, sokféleség/egység, nyelv/gondolat, betű/szellem. Perelman így folytatja: „Egy eredeti gondolat megteremtheti a pár fordítottját is.” Ilyen megfordítás olvasható Bergson műveiben. Átfordítja a cselekedet/lényeg párost egy másik, lényeg vagy forma/változás párossá. Teremtő fejlődés című művéből idéz Perelman: „a folytonos formaváltozás a valóságos”. Ezzel az átfordítással az idea, az eszme leértékelődik: „Ez a törekvés arra, hogy azt tartsuk elsődlegesnek, ami konkrét, közvetlenül adott, szükségszerűen a valóság, a szellem termékének a leértékeléséhez vezet, amelyet illúziónak, csupán mítosz- ADAMIKNÉ JASZO ANNA „KOPONYÁINKKAL NE GURIGÁZZANAK!" A klasszikus magyar irodalom olvasásának szükséges voltáról Miért kellene külön sors a poétáknak? Van nekik valami kiváltságuk a halál után? Igenis van! „Mi, akik egész életünket arra áldoztuk, hogy a hazai nyelv, közművelődés, a nemzetiség diadalra juttatásához fejünknek minden gondolájával hűségesen szolgáljunk: követelhetjük azt, hogy ezekkel a mi kifáradt koponyáinkkal holtunk után ne gurigázzanak. ” (Jókai: Pulvis et umbra sumus)