Hadifogoly magyarok története 1. kötet (Budapest, 1930)

A VILÁGHÁBORÚBAN - ANGOL SZURONYOK KÖZÖTT

kezett szolgálattételre. Lettow-Vorbeck Debreczenit a bennszülöttekből alakított századok egyikéhez osz­totta be, majd amikor a század parancsnoka elhagyta helyét, a vezényletet reá bízta. A debreceni szárma­zású fiú hősiesen harcolt százada élén az angolok, a búrok, a portugálok, kongó-négerek és hinduk ellen egészen 1917-ig. Háborúskodásuk természetesen folytonos guerilla-harcokban telt el — a fegyvert, lőszert és élelmet is job­bára az ellenségtől kellett elszedniök. Kórházról, vonatcsa­patról szó sem lehetett. Betegeiket és sebesültjei­ket csak ideig-óráig tud­ták magukkal hurcolni hordágyakon. Ha a sebe­sülthordást már nem bír­ták, parlamentárit küld­tek át az ellenséghez, ahol bejelentették, hogy a sebesülteket és a bete­geket egy megjelölt he­lyen hátrahagyták. így került a búrok fog­ságába Debreczeni Gyula is 1917-ben a runda-parti ütközet után, súlyos be­tegen. A szabadságsze­rető búrok, akiket az angol-búr háború idején Magyarországon meleg rokonszenvvel ünnepel­tek, módfelett hűvös fo­gadtatásban részesítet­ték beteg honfitársun­kat. Hiába hivatkozott a magyaroknak a búrok iránt táplált meleg rokon­érzelmeire, és­­ a láztól, valamint a rossz táplál­kozástól elgyöngült szer­vezetére, a kitűnően föl­szerelt fiatal búr fickók semmi hajlandóságot sem mutattak arra, hogy gaz­dag étkezésüket — jam, keksz, csokoládé, konyak s egyéb földi és földön­túli jók — vele is meg­osszák. Hosszú rúdon lengő hintahálóban szállította a búr tábori kórház felé a beteg hadnagyot két bennszülött teherhordó. A búr katonák a gyaloghintó után haladtak. A magas fűvel benőtt steppén egyszer csak egy nagy orrszarvú toppant a csapat elé. Búrok és bennszülöt­tek ahányan voltak, annyifelé szaladtak s Debre­czenit a hintahálóval együtt a földre dobták. A beteg szerencsére még­sem esett áldozatul a fene­vadnak, mert a menekülők nem lőttek a váratlan látogatóra, amely így csupán néhány csodálkozó Dr. Kieselbach Gy. gyűjteményéből OSZTRÁK-MAGYAR TISZTEK AZ EL KANTARAI TÁBORBAN 1917 MÁRCIUSÁBAN Dr. Donoszlovits D. gyűjteményéből SZIDI BISHA: SPORTÜNNEPÉLY A TÁBORBAN

Next