Doromby József – Reé László (szerk.): A magyar gyalogság. A magyar gyalogos katona története (Budapest, 1939)

Második rész. Az 1914-1918. évi világháború - Támadóharcok - Nyáry Iván: Az 1916. évi nyári tiroli támádó hadművelet.

keletre lévő erős olasz támpontot rohamozták meg és vették hatalmas ellenséges tűz ellenére birto­kukba. Meg kell itt még említeni a kiváló 68. gyalog­dandárt, a nagybecskereki 29. és karánsebesi 43. gyalogezredet, — amely ugyancsak ezen a napon 1916 június 3-án a délután folyamán hősi harccal elfoglalta a Mte Busibollo-t. A harc sokszor még éjjel sem szünetelt, így pl. a temesvári 34. gyaloghadosztály hős gyalog­sága (67. és 68. gyalogdandár) éjjel támadta meg Cesuna községet és vette azt véres küzdelem után birtokába. A csapatok teljesítménye e nehéz terepen cso­dálatraméltó volt. A támadás június 8-áig elérte a síkság előtti utolsó magaslatokat. A térnyerés a kiindulási ponttól számítva 30 km-t tett ki. A csa­patok ezideig 46.783 foglyot ejtettek és 318 löveget zsákmányoltak. A magyar gyalogság hősies előretörése már­már a teljes siker reményével kecsegtetett. Cadorna már ellenrendszabályokat tett: a Schio és Bassano­tól délkeletre eső területen egy 5 hadtestből álló, nagyrészt az Isonzó mellől elvont csapatokból kép­zett, új hadseregeket helyezett készenlétbe. Számolt azzal is, hogy nemsokára már a Mincio és a Po mögé kell visszavonulnia. És éppen ebben az időpontban, 1916 június 4-én, amikor már a magyar gyalogság szinte kezé­ben tartotta a győzelmi pálmát, indult meg az oro­szok hatalmas támadása Luck-nál, az ott legyengí­tett arcvonal csapatai ellen. Hiábavaló volt most már a magyar gyalogság minden vitézsége, minden önfeláldozása, kitartása. Az északi hadszíntéren veszélyesre forduló helyzet következtében június 9-től kezdve meg kellett kez­deni egyes hadosztályok elszállítását az oroszoktól fenyegetett pontokra. A nagy helyzet persze csak a magasabb pa­rancsnokságok előtt volt ismeretes. A 3. és 11. hadsereg magyar gyalogsága rendületlenül bízott a győzelemben és változatlan vitézséggel küzdött tovább, így pl. a cs. és kir. nagybecskereki 29. gyalogezred II. és III. zászlóalja Asiago és Arsiero mellett június 15-én rövid tüzérségi előkészítés után megrohamozta és elfoglalta a Casara-i házcso­portot. Az ellenséges tűzgépek gyilkos hatása alatt — sajnos — ezt a házcsoportot nem lehetett meg­tartani. Másnap reggel a zászlóaljak megismételték a támadást. A legénység már több nap óta pihenés nélkül igen heves harcokban vett rés­zt, mégis fá­radtságot nem ismerve rontott a nehéz sziklákon levő ellenséges állásokra. Rövid, de annál véresebb harc után diadalmaskodtak ugyan, az elért fákért azonban a szomszéd csapatok lemaradása miatt nem tudták kiaknázni. E harcban a 29-esek kb. 400 fog­lyot ejtettek. Ezen a napon különben még meg volt a re­mény, hogy egy utolsó erőfeszítéssel talán sikerül megtörni az olasz ellenállást és ezért a gyalogságot több helyen mégegyszer támadásra rendelték. A békéscsabai 101. gyalogezred a Monte Busi­bolo ellen támadott. Háromnapi véres harc után június 18-án végre győzelem koszorúzta a csapatok fegyvereit. A magaslatot birtokukba vették, több mint 500 főt (köztük 1 ezredest és 14 tisztet) fog­lyul ejtettek és 4 géppuskát zsákmányoltak. El­ismerésképpen a hadtestparancsnokság elrendelte, hogy a zsákmányolt 4 olasz géppuskából a 101-esek egy ú. n. olasz géppuskaosztagot létesítsenek. A 34. hadosztály többi csapatai ugyanezen a napon há­rom ellentámadást vertek vissza és elfoglalták a Mte Lemerne csúcsát. Ez alkalommal 850 olaszt ejtettek foglyul. Mindezek az eredmények azonban csak részlet­eredmények voltak. Az ellenség utolsó ellentállását megtörni nem sikerült. De nem is csoda, hisz az ellenséges védőzászlóaljak létszáma egyre növeke­dett, úgyhogy június 25-én már 341 olasz zászlóalj állott a megfogyatkozott támadókkal szemben. A hadseregcsoportparancsnok mindezek elle­nére még június 16-án sem adta fel a reményt s ezért összefogott erőivel még egy utolsó áttörési kísérletre határozta el magát Asiago környékén. E nap délutánján azonban parancsot kapott, hogy a támadásokat be kell szüntetni és védelembe kell átmenni. Tiroli támadó hadműveletünk ezzel félbe­szakadt. A csapatokat most már egy hátrább levő rövidebb állásvonalba kezdték fokozatosan vissza­vonni. A magyar gyalogság méltán megérdemelte Jenő főherceg vezérezredes alábbi elismerő sza­vait: „Rövid idő alatt számos igen erős, hónapok óta előkészített állást foglaltatok el a támogatá­sukra szolgáló hatalmas páncélerődökkel egyetem­ben és messze benyomultatok ellenséges területre. Több mint 47.000 fogoly — köztük majdnem 1000 tiszt — 318 löveg, 191 gépfegyver és gazdag hadi­zsákmány bizonyítja győzelmeiteket." „Éppen amikor újabb ütésre készültetek, amely az utolsó állásokat a hegységben szétrombolta és az utat a síkság felé szabaddá­lte volna, nehéz szívvel álljt kellett vezényelnem." „Az a temérdek csapat, melyet az ellenség min­denfelől veletek szemben felsorakoztatott, nem tudta volna diadalmas előretörésteket megállítani. Maga­sabb szempontok követelték ezt az áldozatot, hogy ennek révén nagy hazánk határait egy más ponton biztosabban megvédhessük." Közben az északi hadszíntéren a helyzet egyre komolyabb és egyre veszélyesebb formát öltött. Éppen azon a napon, amelyen Jenő főherceg sereg­csoportja a végső támadásra, a felsőolaszországi síkság felé vezető utakat elzáró utolsó hegyláncolat áttörésére készült, indult meg az oroszok teher- 257 Magya­r gyalogság 17

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék