Doromby József – Reé László (szerk.): A magyar gyalogság. A magyar gyalogos katona története (Budapest, 1939)
Második rész. Az 1914-1918. évi világháború - Támadóharcok - Julier Ferenc: A románok kiverése Erdélyből 1916 őszén.
A románok kiverése Erdélyből 1916 őszén írta: Julier Ferenc. Könyvünk egyik későbbi alfejezetében részletesen előadjuk, hogy miért nem kezdhettük meg a románok ellen viselt háborúnkat támadással. Ott olvashatjuk, hogy mikor Románia 1916 augusztus 27-én a világháborúba avatkozott, haditerve ama roppant előnyén épült fel, hogy tízszeres túlerővel rohanta meg Erdélyt. A román fővezérlet biztosra vette, hogy seregei simán áthaladnak Erdélyen és a háború 6-ik hetében Szeged—Békéscsaba—Nagyvárad—Debrecen vonalát elérve, eldöntik a világháborút. Erdély megrohanása meg is történt, de a román beavatkozás még sem érte el a célt. A román fölényes erő még csak a Maros—Küküllő vonalig sem tudott eljutni. Majdnem kizárólagosan magyar csapatok tartóztatták fel a román hadsereget, illetve késleltették annak előrehaladását. Közben robogtak Erdély felé a központi hatalmaknak más arcvonalakon valahogyan nélkülözhető csapatai. A román hadüzenet után az Erdélybe küldött számos újonnan felállított magyar és osztrák zászlóalj és üteg mellett, amelyekből egyik erdélyi dandárunk (143.) a 72. hadosztállyá épült ki és amelyek kicserélték a többi erdélyi seregtestnél (a 71. gyaloghadosztálynál, 144. és 145. gyalogdandárnál) beosztott hadtápzászlóaljakat stb.. Erdélybe került még az orosz hadszíntérről a 37. és 39. honvéd gyaloghadosztály, a magyar 1. lovashadosztály, az 1. népfölkelő huszárdandár, német részről 4 gyaloghadosztály (a 76. tartalék, a 89., a 187. és az alpesi) és 1 lovashadosztály (a 3.). Ez a néhány seregtest elegendőnek látszott arra, hogy egy hónappal a román betörés után a központi hatalmak Erdély déli arcvonalán Nagyszeben irányában ellentámadásba menjenek át. Az Erdélyt kezdettől fogva védelmező magyar csapatok közül legelőbb a Nagyszebentől északra állást foglalt 51. honvéd gyaloghadosztály (300., 301., 302. és 305. honvéd gyalogezred) jutott abba a helyzetbe, hogy támadásával a leghatásosabban közreműködjék a románoknak Erdélyből való kiverésében. Ezt a hadosztályt az Erdély déli arcvonalán működő, vagy odairányított csapatokkal együtt fővezérletünk szeptember 19-én a német 9. hadseregbe vonta össze. A honvéd hadosztálytól jobbra és balra vonult szeptember 22-e és 25-e között egyegy német (a 187. és a 76. tart.) hadosztály, hogy a honvédekkel együtt megtámadja a Nagyszebentől délre álló román hadtestet. A két német hadosztálynak kellett a románok két szárnyát átkarolni, míg a honvédeknek a feladat legnehezebb része, az arctámadás jutott. A támadásból keletkezett „nagyszebeni csata" szeptember 26-án kezdődött. Az arcvonal közepén támadó honvéd hadosztály: jobbról Farkas ezredes-dandárnok parancsnoksága alatt 4 zászlóalj, balról Thyll ezredes-dandárnok alatt 3 zászlóalj, tartalékban 1 zászlóalj (a 302. gyalogezred I. és II. zászlóalja hadtesttartalék volt) lendületes rohamban szorította vissza jobbszárnyával a románokat a Poplaka—Nagyszeben országút mögé, miközben heves román ellentámadásokat védett ki. A hadosztály balszárnya a román állást Nagyszeben és Sellenberk között rohamtávolságra közelítette meg. A 302. honvéd gyalogezred megerősítette a kelet felől átkaroló német 76. tartalékhadosztályt. A csata második napján, szeptember 27-én a honvéd hadosztály keményen harcolva haladt túl Poplaka—Sellenberk vonalán. Szeptember 28-án este a honvédek kiverték a románokat a II.Disznód-magaslatok Sellenberk és Vesztény között levő vonalban utolsó állásaikból, majd üldözés közben Czódig hatoltak. A német 76. tartalékhadosztály kötelékében harcoló 302. honvéd gyalogezred Vesztényig jutott el. A megvert román hadtest a határtól 15 km-re levő szűk állásba szorult össze, bőséges aratást engedve a honvéd ütegeknek. Nem is tudtak a románok ott megmaradni. Még az éj folyamán megkezdték a visszavonulást román földre. A honvédek ide már nem követték, mert parancsnokuk, Tanárky tábornok parancsot kapott, hogy készüljön fel a Fogaras irányába a való előnyomulásra, amerre felé a román 2. hadsereg oldalába kellett támadást intézni. A győzelmes nagyszebeni csatában a honvéd hadosztály 1375 vitéze (a teljes létszám 15%-a) esett el és sebesült meg. Zsákmánya 326 foglyot és 2 géppuskát tett ki. A hadosztály a csatatéren szeptember 29-én 527 román elesettet temetett el, de még több száz halott maradt temetetlenül. Ezek elhantolására már nem jutott idő, mert még aznap 259 Magyar gyalogság 17.