Doromby József – Reé László (szerk.): A magyar gyalogság. A magyar gyalogos katona története (Budapest, 1939)
Második rész. Az 1914-1918. évi világháború - Védelmi harcok - Julier Ferenc: Erdély védelmezése az oláh betörés ellen.
Erdély védelmezése az oláh betörés ellen. Irta: Julier Ferenc. A román támadás Erdély ellen a maga idejében sorsdöntő jelentőségűnek tűnt fel. Az ententehatalmak ettől várták a világháború befejezését. 1916 augusztus 27-én, mikor a román tömegek Erdélyt megrohanták, a támadások kivédésére irányuló kísérlet a papírforma szerint csak kétségbeesett lépésnek volt minősíthető, olyan nagy volt a számbeli aránytalanság a magyar védők és a román támadók ereje között. Erdélyben akkor 51 zászlóaljunk (átlagosan 660 harcossal) és 19 ütegünk állott és ezek ellen a román haditerv 235 zászlóaljat (átlagosan 1000 harcossal) és 181 üteget zúdított. Gyalogságban 7-szeres, tüzérségben közel 10-szeres túlerő támadásáról, illetve ennek kivédéséről volt tehát szó. Az osztrák-magyar hadseregfőparancsnokság nem volt hibás abban, hogy az erőknek ilyen aránytalansága állott elő. Ugyan már 1916 nyarától kezdve egészen biztosan tudta, hogy a románok beavatkozása ellenünk már a nyáron, valószínűen augusztus közepén megtörténik, mégis képtelen volt megfelelő erejű hadat Erdély védelmére készenlétbe helyezni. Oroszországi és galíciai arcvonalunknak június elején bekövetkezett súlyos megrendülése (Luck-i és Okna-i csatavesztés, lásd az előző fejezetet), valamint az oroszoknak még augusztusban is tartó támadásai végkép megakadályozták, hogy az arcvonalból megfelelő erők kivonhatók és Erdélybe irányíthatók legyenek. A főparancsnokság csak annyit tehetett, hogy július 15-én Erdély védelmének előkészítésével megbízta Pflanzer-Baltin vezérezredest, az oroszországi arcvonal déli szárnyán küzdő 7. hadseregünk parancsnokát, alárendelvén neki az Erdélyben levő póttesteknél készenlétben álló 16 menetzászlóaljat, a petrozsényi szénbányák munkásaiból alakult 3 bányászzászlóaljat, valamint az egyidejűen Erdélybe irányított 10 hadtápzászlóaljat, amely utóbbiaknak a kiürítésnél kellett volna segédkezniük. Közbevetjük itt, hogy Pflanzer-Baltin vezérezredes csak előkészítette, de adott esetben nem vezethette Erdély védelmét, minthogy a maga hadseregének vezetése munkabírását teljesen lekötötte. A hadseregfőparancsnokság július végén még Erdélybe irányított, illetve oda tervbe vett három olyan magyar hadosztályt, amelyek az oroszországi hadszíntéren tönkrementek. Ezek voltak: a 2500 puska erejű 51. honvéd gyaloghadosztály, a 3000 puska erejű 61. gyaloghadosztály (magyar népfölkelő zászlóaljakból alakítva) és a hadiállományának Vj részére csökkent 11. honvéd lovashadosztály. Ezenfelül a hadseregfőparancsnokság még 2 népfölkelő és 23 menetzászlóaljat szállíttatott Erdélybe. Természetesen mindez még mindig igen kevés volt ahhoz, hogy a románokkal eredményesen szembeszállhassunk. A központi hatalmak elgondolása román támadás esetére az volt, hogy csapataink a futólagosan megerődített Maros-vonalra menjenek vissza és ott várják be — ha tudják — a megerősítéseket. A német legfelsőbb hadvezetőség ugyanis 4—5 gyalog- és 1—2 lovashadosztályt, az osztrákmagyar hadseregfőparancsnokság pedig minden máshol valahogyan nélkülözhető erőt szándékozott Erdélybe küldeni, de csak román támadás után. Augusztus 5-én Pflanzer-Baltin vezérezredes azt a merész javaslatot tette, hogy az Erdélyben levő haderők ne menjenek vissza a Maros mögé, hanem már a határon szálljanak szembe az ellenséggel. A javaslat azért volt merész, mert akkor csupán 32 menet- és hadtápzászlóalj, valamint az alacsony létszámú 61. gyalog- és 11. honvéd lovashadosztály állt Erdélyben (az 51. honvéd hadosztály csak augusztus közepe után ért be). A hadseregfőparancsnokság elfogadta a javaslatot, egyben pedig Arz Arthur gyalogsági tábornokot nevezte ki Erdély parancsnokává azzal, hogy az Erdélyben, valamint a Bánság déli részében levő csapatokat az „1. hadsereg"-be összefoglalva, gondoskodjék a védelem egységes megszervezéséről. Arz gyalogsági tábornok augusztus 14-én, Kolozsváron vette át a parancsnokságot. Csapatait a határra rendelte előre. A szervezés részleteit itt mellőzzük, csak annyit említünk meg, hogy augusztus 27-e előtt még Erdélybe jutott a székely 82. gyalogezred, azután a 32. és 44. magyar gyalogezrednek egy-egy zászlóalja, a marosvásárnemi népfölkelő huszárosztály, de ezzel szemben a 11. honvéd lovashadosztály Bukovinába vonult el, Így aztán augusztus 27-én, a román betörés napján Arz gyalogsági tábornoknak 51 zászlóaljnyi (33.900 puska erejű) gyalogsága, 93/4 lovasszázada és 19 ütegben 76 lövege volt. (Lásd a 45. számú vázlatot). A gyalogság 11 tábori, 10 menet, 13 népfölkelő, IV2 hadtáp, 3 bányász, IV2 riadó (pótzászlóaljból összeszedett) és 1 csendőrzászlóaljból terődött ös-