Magyar hősök 1914-1916
MAGYAR EZREDEK BESZAMOLOJA KIVÁLÓ HŐSEIKRŐL
dos intézett támadást a 3-ik gyalogezred állásába betört ellenség ellen. November 22-én a hadosztályt ismét harcba rendelték. Az ellenség ugyanis közben megint a San Martino mellett nyert tőrt és áttörését itt érvényesítette. A 4-ik honvédezredre jutott a dicső feladat, hogy az ellenséget támadja, hiúsítsa meg az áttörés veszedelmét és foglalja vissza az elveszett állásokat. A jobbszárnyon Lelkes őrnagy, a balszárnyon Sipos őrnagy, Benesch és Falk századosok tűntek ki. November 27-én Leszich László hadapródot zászlóssá léptették elő vitéz magatartásáért, 28-án Tomor Ferenc és Bélus József hadapródjelölt őrmestereket, mert szakaszukat a legnagyobb tűzben elővezették, hadapródokká, Morvay Loránd hadapródot zászlóssá léptették elő. A legteljesebb elismerés hangján kell megemlékezni a század- és szakaszparancsnokok működéséről, különösen: Babák Endre, Sárossy Béla, Némedy Albert, Bárod Gábor, dr. Kaszás Károly, Szöllösi Ármin, Menczel Károly főhadnagyok, Barkóczy és Szakács hadnagyok és Méray tiszthelyettes magatartásáról. A géppuskások főképpen Kántor és Fernesz parancsnoksága alatt gyönyörűen dolgoztak. A távírászok hősiesen megtették kötelességüket; november 29-én az utászosztag ellenséges tűzben, nehéz éjjeli munkával megerősítette a védőállást. Igazi hősök a négyes honvédek. Ahol a fedezékben nem tudtak harcolni, ott felugrottak a fedezékre és állva tüzeltek az ellenségre. Az olasz retteg tőlük, ismeri a négyes honvédeket és ahol megjelentek, minden áttörési szándék összemorzsolódott. A Monte San Michelén nem az olasz, hanem a rossz időjárás és a víz, az eső volt a négyesek legnagyobb ellensége. Hasig vízben, éjjel-nappal ellenséges ágyutűzben, oldalozó, minden irányból jövő gyalogsági és géppuska, bombavető- és puska-gránáttűzben harcoltak. Ki kell még emelni Szilágyi százados zászlóalját is, amely a legnehezebb viszonyok közt harcolt. A Schilhan-század pedig hat napig esőben, sárban, úgyszólván pihenés nélkül, teljesen átfagyva, a hatodik napon kapott támadást gyönyörűen verte vissza. * Mérey János, a 4-ik honvédgyalogezred tiszthelyettese egész sereg hőstettet hajtott végre. Galíciában, a Kárpátokban s az olasz háború kitörése után a karinthiai Alpesekben. Végigküzdötte az összes Isonzo-csatákat és bátorságával, hidegvérével és leleményességével egyaránt kitűnt. Legizgalmasabb haditettét 1915 október tizenhatodikán San Martinonál hajtotta végre. Pokoli tüzérségi előkészítés után jött rohamra az olasz gyalogság tömege. Az állások oly közel voltak, hogy célzásra és lövésre nem maradt idő. De ott volt még a kézigránát. Mérey valósággal nyalábra szedte és oly gyorsan dobálta az ellenség közé, — bár a fedözékek összelőve, már teljesen védtelenül álltak, — hogy a túlerejű olaszok háromszoros rohama sem sikerült. A jó kedve még ebben a helyzetben sem hagyta el és minden kézigránáthoz ajánlást is fűzött: — Nesze töltött makkaroni, de vigyázz, megfekszi a gyomrod! Katonái követték a példáját s igy sikerült egészen visszaverni az olaszt. Somogyiak. Talán egyetlen magyar ezredet sem emlegettek annyiszor, különösen a világháború elején, mint a 44-eseket, Somogy és Tolna kivételes vitézségü fiait. Ők voltak az elsők, akiknek bakancsa idegen földet taposott s attól fogva két esztendőn át magasra halmozták a legszebb babérokat. Alig hogy Sabacot elfoglalták, az orosz harctérre kerültek föl és a legvéresebb bravúroknak egész sorozatát hajtották végre. A legsúlyosabb feladatok egyike volt az, amelyet 1915 áprilisában, magyar földön kellett megoldaniok. Az oroszok óriási erővel gyülekeztek Szurmay tábornok csapataival szemközt a Cseremha hegy alján. Volosate már a kezükben volt s nagyjelentőségű események fenyegettek. Ha a Cseremha orosz kézre jut, övé az Ungvölgy, lejut az Alföldre, talán egészen Budapestre. A 44-eseket rendelték ki a veszedelem elhárítására. Sötét este vágtak neki az 1133 méter magas hegynek, embernyi magas hóban és úttalan rengetegben. A 68-asok és a 38-asok már akkor élet-halál harcot vívtak ott. Körülbelül az utolsó pillanatban értek oda a 44-esek és azonnal arcvonalba fejlődtek. Rohammal foglalták vissza azokat az állásokat, amelyekbe az ellenség betört, majd hatalmas ellentámadást vertek vissza. A harc hevessége percről-percre fokozódott, egyik orosz roham a másikat követte, ezredek pusztultak bele, de ujak nyomultak a helyükbe s a 44-esek mégis ott álltak, bármennyire fogyott a lőszerük és az emberük. Pedig egyetlen fedözék nélkül álltak ott a szakadatlan hóviharban. Sok sebesült fagyott meg ott, a közlekedés lehetetlenné vált. Sárkány alezredes azonban könnyen tudta tartani a lelket bakáiban. Ritka bátorságával kitűnt ott Lakos főhadnagy, Báthory és dr. Barát tartalékos hadnagyok, Engler zászlós, aki egymásután 8 orosz rohamot vert vissza a szakaszával, továbbá Fonyó hadapródjelölt, akit roham közben talált az ellenség golyója. Öt napig tombolt a harc, holttestek roppant tömege borította a hómezőt, négy orosz ezred teljesen megsemmisült, sok esett fogságba, de az ellenség végre is kimerült emberanyagban. A páratlanul heves küzdelem, amely napokon át azt sem engedte meg, hogy a katonák csak néhány percnyi alváshoz jussanak, megőrölte a legénységet. De az oroszok támadó kedve is