A világháború története az összeomlás kezdetétől a békekötésig 1. kötet

A nyugati döntő harcok

A nyugati döntő harcolt­a ki a további megpróbáltatásokat. Velük szemben az angol hadsereg­ben a csüggedés bizonyos jelei már mutatkoztak. Ennek fő oka az ad­digi vereségek és súlyos veszteségek voltak. Nyolc hadosztályt föl kel­lett osztaniok, öt hadosztályuk harcképtelenné vált. Mindössze negy­venhárom gyenge angol hadosztály állott az angolok frontrészén h­arcrakészen, ott, ahol a németek döntésre lecsapni szándékoztak. De a franciák is felhasználták tartalékaik legnagyobb részét a tromme és a Lys folyóknál. Így minden remény megvolt arra, hogy a németek kettős meg­rohanása sikerülni fog. Kár, hogy a műveletek megkezdésével oly hosz­szú ideig várniok kellett, mert az angolok sürgősen intézkedtek, hogy az erőben mutatkozó aránytalanságot megszüntessék. Palesztinából vontak a nyugati frontra huszonnégy zászlóaljat és Angliában meg Ka­nadában is újoncozást rendeltek el. Az 1918. év május végén viharfelhők tornyosultak a nyugati harc­tér felett. Mindenki érezte, hogy azok a villámok, amelyek a fellegek­ből lesújtani készülnek, nemcsak ezer és ezer ifjú életet oltanak ki, hanem irtóztató erővel talán trónokat és országokat is dön­tenek romba. Mintha a földalatti szellemek is segítségükre jöt­tek volna a vértől mámoros embereknek. Minden jel arra mutatott, hogy a csendes nyári napok kedvessége csak pihenés a mindent ösz­szetépő, összetipró orkán és zivatar előtt és mindenki érezte, hogy az esténként megszólaló csalogány dalát ismét felváltja Mars isten és vé­reskezű szolgáinak gúnyos, őrjöngő kacaja ... Szörnyű napok küszöbén állottak az egymással farkasszemet néző megviselt harcosok ... Szörnyű küzdelmeket vívtak már addig, de érezték, hogy ami most következik, az valóban az életnek, vagy a teljes elpusztulásnak borzalmas játéka ... Chateau Thierry Ez a virágzó kis francia város, mely már a rómaiak korában is létezett s melynek neve Castrum Tiberici volt, nemcsak arról neveze­tes, hogy falai alatt I. Napóleon 1814-ben legyőzte az egyesült porosz­orosz haderőt, és hogy Lafontaine híres meseíró itt született,­­ hanem arról is, mert a világháború utolsó mérkőzéseiben nagyon emlékezetes szerepet játszott. A német hadvezetőség következetesen megmaradt nagyszerű el-

Next