A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 1. A-GY (1967)

Gy - gyűjt - gyujtoványfű - gyúl - gyula

gyú H 1137 Nyelvújítási összetett szó. Előtagját a gyújt igéből rövidítették, s számos más összetételt alkottak vele (vö. gyúanyag). A korábbi gyújtójácska mintája a ném. Zündholz, Zündhölzl 'gyufa' volt. Budenz: Nyr. 6: 20; Simai: Nyr. 47: 198; Kallós Zs.: Nyr. 65: 19; Szóf Sz. gyújt a.; Erdődi: Nyr. 76: 463; Nyíri: Nyelv és írod. 1: 73. — Vö.­gyúanyag. gyújt 1372 m/1448 k.: „Ew ymadra­gyual engemet meg gyoyta es kihioz Es azert nem lakhatom tewbet e3 emberben" (JókK. 60); 1456 k.: gyototol sz. (SermDom. 2: 410); 1517: fel gyohtanaya gr. (DomK. 3); 1519: gyohatok gr. (JordK. 76); 1519 k.: giut vala gr. (DebrK. 207); 1526: tfivyston [o: givyt­ton] gr. (Szék K. 48); 1559: giuttotta gr. (Szék: Krón. 32: NySz.); 1575: iut (Heltai: Krón. 128: NySz.); 1708: Gyújtom gr. (PP.); 1791/1910: Gyúlts gr. (Földi J.: Költ. 150: N­Sz.). J1 1. 1372 U./1448 k.: 'égésre gerjeszt; anzünden' # (1. fent) ; 2. [nótára, dalra ~ ] 1884: 'énekelni kezd; sein Lied­ anstim­men' (Erdélyi Gy.: Gav. asszony 2: 155. NSz.). — SZI -D 1456 k.: 1. fent | -ÁS 1495 e.: goytafa gr. (GuaryK. 8) | —ogat 1527: meg gyojtogataa gr. (ÉrdyK. 310) |­­alék 1864: gyujtalék (CzF.; de vö.: 1833: „Gyúlék: . . . Materia inflammabilis" : Kassai 2: 300) I­­ós 1889: gyűlős (Nyr. 18: 502) |­ gyúl 1508: „Ó haragjaba főtt fel menet el ő zemeből tóz ki harfana tele zenec meg csulanac" (DöbrK. 35); 1536: fel gyolada sz. (Pesti: Fab. 69. NySz.); 1588: meg gyalad sz. (Frank: HasznK. 270: NySz.). — gyú (OrmSz.). Jr 1508: 'sich entzünden' # (1. fent). — SZt —lad 1470 k.: gywlad (Serm-Dom. 2: 580) I -ladt 1493 k.: fel gywlatthath gr. (FestK. 170); 1780: gyulatt fekélyeket (Rácz S.: Orv. tan. 2: 45: NSz.) | -laszt 1513: meg gulazta gr. (NagyszK. 45) | —la­dozik 1519: gywladozyon gr. (JordK. 573) | —ladás 1527: gywladasa gr. (ÉrdyK. 488); 1585: Tődő ... fol gyuladasa gr. (Cal. 783) | —ás 1531: gywlafa gr. (ÉrskK. 304) | Vékony 1800: Gyúlékony: (Ny.Sz., de vö.: 1645: gyuladékony: GKat.: Válts. Előd. 14: Ny-Sz.). Ismeretlen eredetű szócsalád. Alaki saját­ságai és sok származéka arra mutatnak, hogy tagjai nyelvünknek meglehetősen régi elemei lehetnek. A gyúl : gyújt alaktani viszonyára vö. júl : fojt, nyúlik , nyújt stb. — Török származtatása súlyos hang- és alaktani nehézségek miatt nem valószínű, finnugor egyeztetése és iráni eredeztetése Munkácsi: ÁKE. 314; Wichmann: FUF. 7: 52; MNy. 4: 396; Mészöly: MNy. 6: 435, 442; Schmidt: Nyr. 52: 65; Beke: Nyr. 54: 136, 58: 96; Horger: MNy. 25: 131; Baboss: MNy. 34: 220, 35: 178; Szós Sz.­­ ; Papp L.: MNny. 6: 93; Bartha: Szóképz. 42. — Vö gyutacs. gyujtoványfű 1649: „Gyujtovány fű: Linaria vulgaris" (MNy. 33: 178). 1791: gyútovány fűből gr. (Ravazdy: Méhtolmács 47. NSz.). JJ 1649: 'halványsárga virágú gyomnövény; Leinkraut, Flachskraut' (S fent); szakny. 'Linaria'. Összetett szó. Előtagja a gyújt ige szár­mazéka, és azonos a R., N. gyujtovány 'hideglelés, lázas betegség' szóval (vö. 1531: ÉrsK. 311; 1. még NySz.). Olyan típusú növénynév tehát, mint a gelyvafű, hályog­fű, kelésfű, köszvényfű stb. (1. NySz.). A gyuj­toványfű virágzó hajtásának főzetét belső­leg és külsőleg is használják a gyógyászat­ban. — Jelentéstapadással magának a gyuj­továny­nak is kialakult 'gyujtoványfű' jelen­tése; vö. 1793: Gyulytovány (Földi J.: Magy. fűvésztud. 52. NSz.; 1. még 1807: Márton stb.). gyúl­­. gyújt gyula 950 k.: „e%ovoi ôè xecpa- || Arjv TIQÓ-rrjv Tov ag/ovra âno rfja || yeveàa rov agnaórj xa­rà âxokov- || ûlav, xai B (ôuo) erégovo, TÓV re yvÁáv xai || róv xagyáv, ohivea e%ovoi rát-iv XQLTGV | e%ei ôe éxáarrj yeveà­­ aQ%ovra. '/erre­ || ov Ön o yvXàa xai a xagxáa ovx elöl XVQ- \ | iá óvófiaxa, áXká d^ícó^ara" (CMOlv. 9 — 10) [= Első fejük az Árpád-nemzetségéből sorban következő fejedelem, és van két másik is, a jila és a karcha, akik bírói méltóságot viselnek; de van fejedelme minden törzsnek is. Tudni­való, hogy a jila és a karcha nem tulajdon­név, hanem méltóság" (Moravcsik Gyula fordítása). 1075/f 1124/f 1217: ? Juta szn. (MonStrig. 1:­60); 1150 k./13-14. sz.: ? Gyula szn., Gyula­ szn. (An. 27., 6.); 1770: „Gyula avagy Gyila akkor a' Magyaroknál nem személlynek, hanem bizonyos tábori méltóságnak nevezete vala" (Molnár J.: Egyh. tört. 2: 265. NSz.). 11 950 k.: "a hon­foglaló magyarság fő bírája vagy hadvezére ; oberster Richter oder Heerführer der land­nehmenden Ungarn' (1. fent), 1770: 'ua.' (1. fent). Ótörök eredetű; vö.: bolg. dogAO (nem­zetségnév) (Moravcsik: Byz Turc. 2: 115); bes. Yula­m törzsnév) (NyK. 68: 46); bask. Yulaman (törzsnév) (NyK. 68: 42); alt. Kaltanjula (egy hős neve) (MNy. 18: 4). A magyarba már méltóságnévként kerülhe­tett át a törökből, közelebbről feltehetőleg a kazárból. Méltóságnévként azonban a régi török forrásokból nem mutatható ki, csu­pán törzs-, nemzetség- és személynévként. A feltett tör. Nyula méltóságnév alkalmasint egy 'fáklya' jelentésű török szó származéka ; vö. Kas­f. yula 'fáklya'; KB. yula 'világító eszköz, fáklya' (Mai.); szojon yula 'fáklya; 72 Történeti-etimológiai szótár gyula

Next