Notarius Hungaricu - A Magyar Országos Közjegyzői Kamara lapjas 3. (2011)
2011 / 3. szám - FÓKUSZBAN - Ruff Viktor: Beszélgetés dr. Filip Tamással
2011. május-június FÓKUSZBAN Beszélgetés dr. Filip Tamással Kedves Tamás! Ne titkoljuk el, hogy beszélgetésünk egyik alapja az, hogy mi szegről-végről már idekerülésem előttről ismertük egymást. Egyrészt testvéred, Mónika a Csepeli Bíróság bírája volt ottlétemkor, ha jól emlékszem, már fogalmazó-időm elejétől fogva. De emlékszel e még arra, hogy hogyan is találkoztunk mi, e találkozás mellesleg nekem a közjegyzőséggel való első találkozásom is volt? - Valóban így van, ha jól emlékszem, még a korai években egyszer másolat-hitelesítést végeztem egy akkor még ismeretlen fiatalembernek, akit Ruff Viktornak hívnak, és aztán, ha jól tudom, ő is a közjegyzőség felé vette az irányt... Milyen úton haladt a pályád, amíg idekerültél? Emlékezetem szerint magad is voltál a Csepeli Bíróságon is, és talán minisztériumi berkeket is megjártad? Én is azon a bíróságon dolgoztam korábban, amelyiken te, annyi a különbség, hogy nem a büntető, hanem a polgári ügyszak felé vonzódtam jobban, bár fogalmazóként rengeteg büntetőtárgyaláson készítettem jegyzőkönyvet. A bíróságon én mintegy öt évet töltöttem, ami nagyon nagy iskola volt, az ember hozzászokott a nagy terheléshez, a váltásokhoz, a sokféle emberrel való kommunikációhoz, ahhoz hogy viszonylag „zordak" a körülmények, az asszisztencia. Mi magunk készítettük a fizetési meghagyásokat, olykor keresetleveleket, VH-lapokat töltöttünk ki, tanácsokat adtunk az ügyfeleknek, és ez a későbbi évekre meglehetősen jó útravaló volt, hogy az ember bírja az újabb és újabb terheléseket. A bírósági évek után az utam az Igazságügyi Minisztériumba vezetett egy véletlennek köszönhetően, és a hivatalnokok életébe is bele kellett valahogy rázódnom. Ez nagyon tanulságos időszak volt úgyszintén, hiszen ez a rendszerváltás hajnala volt. Egy ország tele volt optimista dr. Ruff Viktor elképzeléssel arról, hogy milyen irányba folytassa az életét, és én is részese lehettem valamennyire ennek az időszaknak az Igazságügyi Igazgatási Főosztályon, ahol dolgoztam. Tulajdonképpen itt kerültem közeli kapcsolatba a közjegyzői testülettel, és azokkal az akkor már egyre erőteljesebb elképzelésekkel, hogy milyen átalakulás történjen ezen a téren. Ezen a Főosztályon dolgozott Bókas Judit, és nagy örömömre, és számomra nagyon megtisztelően bevont azokba a törvény előkészítésével kapcsolatos munkákba. Végül is „idevetődve" rögtön közjegyző lettél? Hogyan is zajlott röviden idekerülésed, „helyfoglalásod" itt? Milyen volt ez az első időszak a Te emlékezeted szerint? Személy szerint milyen nehézségekkel kellett megküzdeni akkor? - Amikor már látszott az alagút vége, ha szabad így fogalmaznom, akkor én magam is kértem, hogy az akkor még meglévő bírói tisztségemből - kirendelt bíróként dolgoztam az IM-ben - mentsenek föl, és kinevezést kaptam az akkori BÁKI-ba közjegyzőként. Akik nem ismerték ezt az intézményt, nem is tudják elképzelni, hogy mennyire nehéz körülmények között dolgoztak akkor a közjegyzők. Nem is tudom, merjem e mondani, de az első időkben új, frissen kinevezett közjegyzőként tulajdonképpen székem és asztalom se nagyon volt, és egyfajta vándorló életet folytattam, mindig igyekeztem kapcsolódni egy-egy kollégához, próbáltam eltanulni a szakma ismereteit. Aztán 1992. január 1-jétől én is ennek az átalakult közjegyzői karnak a tagja lettem, és azóta is ezen a pályán vagyok. Hogyan emlékszel az akkori kamarára, kamarai életre? - A kilencvenes évek elején a kamarai életet egyfajta családiasság, optimizmus, emberközeliség jellemezte. Nem akarom ezt persze a mai időszakkal élesen szembefordítani, azóta nagyot fordult a világ, és MOK OTAR MNGAKUS CUS