Szumowski Ulászló - Herczeg Árpád: Az orvostudomány története - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 167. (Budapest, 1939)

D) A középkori orvostudomány - XXI. A középkori szellem

korai volt az öröm, mert az Ördög újból belebújt a nőbe, még­pedig azért, mert miként ő maga közölte a barátokkal,­ közvetlenül tá­vozása után nem vetettek keresztet a meggyógyult nőre. Most már semmiféle exorcismus sem használt: az ördög gúnyt űzött belőlük és azt erősítgette, hogy csak magának St. Hildegardnak jelenlétében fog eltávozni. Ezért tehát elküldték a beteg nőt a Bingen mellett lévő ruperts­­bergi kolostorba a szent nőhöz. Az ő exorcismusai alatt az ördög gör­­nyedezett, káromkodott, fenyegetőzött, eretnekségeket emlegetett, míg végül, nagyszombaton, vízszenteléskor az összes apácák imádkozása köz­ben, Sz. Hildegard odalépett a fájdalmában görnyedező nemes hölgy elé és határozottan megparancsolta: »Sátán, takarodj ki e nőnek hajlékoddá lett testéből és add át helyedet a Szent Léleknek!« Erre az ördög elhagyta a nőt, aki ettől fogva teljes egészségnek örvendett. (Ptasnik). Az ördögűzésnek ezekben a képeiben, amilyeneket sokat találunk a középkori krónikákban, a modern orvos kétségtelenül a hysteriát ismeri fel, a személyiségnek kettéhasadásával: az egyik személy a nem látható ördög szerepét játsza, káromkodik, hánykolódik, az ördög mód­jára beszél, fajtalan mozdulatokat tesz stb., a másik pedig az ismert, látható személy. Ha majd a középkori hysteriáról beszélünk, még vissza­térünk erre a tárgyra. A XIV. századtól kezdve az ördögűzési szertartás nagyon emlékez­tet a varázslatra. A szent­mise végeztével az exorcista szentelt krétával valamilyen kabbalás ábrát rajzolt az oltár előtt a padlóra, ebbe elhelyez­ték az ördöngőst, összekötött lábakkal, stólával körülkötött nyakkal, sőt egy másik stólával még jó erősen le is fogták. Az a bűvös ábra állítólag megvédte az exorcistát az ördögtől és magát az ördögöt is engedékenyebbé tette. A bűvös rajz néha olyan keresztet ábrázolt, amelyen bűvös neveket lehetett látni, avagy kört ábrázolt Agla, Gaba, Emanuel felírás­sal. Mikor az ördög a beteget elhagyta, ez rendesen nagyon elgyengült, holt­ eleven volt. Meghintették szentelt vízzel, megmosták ezzel egész fejét, megkenték olajjal, kiszolgáltatták neki az Oltári Szentséget és legalább néhány napig még a templomban hagyták, nehogy az ördög esetleg visszatérjen az elgyengült testbe. Igen sok ördögűzési formula ma­radt fenn. Ezek mind a fentebb ismertetett felfogásnak felelnek meg, bár közülük egyesekről azt tartották, hogy nagyobb az erejük a sátánnal szemben. Az a meggyőződés uralkodott, hogy a jelentősebb ördögökhöz valamely nehéz nyelven, pl. görögül kell beszélni.1­2 Mint a felhozott példákkal bemutattuk, a középkori észjárás meg­teremtette azt, amit a kísértés megszemélyesítésének lehetne nevezni: az ember saját belső élményének megszemélyesítését, amelyben csendes óhajok, titkos vágyak, kielégítetlen sóvárgások rejtőztek. Ennek a megszemélyesítésnek megteremtése után a középkori észjárás még tovább ment, mert részben anyagiasította is az ördög személyét. Sz. Ágostonnak a »visio intellectualis«-ról szóló tanítása azzal az ered­ménnyel járt, hogy a középkori ember nem különböztette meg a látomá­sokat a valóságtól és nem ritkán azt állította, hogy határozottan látta az ördögöt. Miként a rossz szellem ellen a leghatásosabb azok a szerek (szen­telt víz, megáldott kard, kereszt) voltak, amelyeknek ereje természet­­feletti forrásból fakadt, épúgy az életnek más eseményeiben is szívesen . Természetesen a beteg nő száján át.­­ A daemonologiai irodalom sok ördögnek még a nevét is megőrizte; ilyen pl. Leviathan, Asmodaeus, Izsákáron, Behemoth, Balaam stb.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék