Császár Elemér: A magyar regény története - A Pantheon Ismerettára (Budapest, 1922)
VI. Regényirodalmunk a kiegyezés után
portra különülnek. Kettő közülük, a legkorábbiak, az Új Urak és A báróné Jénsasszomy (1882, újra 1905), a múltba vezetnek; hátterük a Bach-korszak, így nem igazi történeti regények, hanem abba a fajba tartoznak, melyet az előbbi korszakban mint annak legjellemzőbb műfaját ismertünk meg, a politikai regények sorába. Az Urak cselekvénye nagyon szegényes, egypár mozzanat egy parasztcsalád életéből, s csak a korrajz emeli a regények közé. A nagyralátó paraszt asszony egyik fiával elvéteti egy hitvány cseh beamter leányát, a másik fiát pedig kitagadja, mert egy szegény papleányt vész nőül. Az úrrá lett parasztcsaládot persze tönkreteszi a cseh atyafiság, a parasztgazdának maradt másik fiú meg boldog lesz derék nejével. Tolnai legkerekebb, leglogikusabb regénye, tipikus, de nem élettelen emberekkel, csak a hazug kiindulópont és a parasztasszony rikító képe teszi ellenszenvessé. A Báróné ténsasszony Tolnai legmozgalmasabb, legnagyobbszerű alkotása. Hőse egy svihák „bezirker“, a galíciai zsidóból fő-orvossá emelkedett dr. Schwindler. Hivatalos hatalmával és simulékony egyéniségével befurakodik egy kis magyar város társadalmába. Itt elszédít és behálóz mindenkit, egy szerető párt elszakít egymástól, a leányt apja segítségével, félig erőszakkal, nőül veszi, a fiút szíve elleni házasságba kergeti. Fényben, tekintélyben egyre emelkedik, s mikor beköszönt a magyar világ, ügyes fordulattal fölcsap hazafinak; a buta kisvárosi nép megválasztja követnek, a király bárói rangra emeli. De lesújt rá a nemezis : egy külföldi cég bukása őt is, apósát is romlásba sodorja. Elszökik az országból, neje meg férjhez megy az időközben özveggyé lett szerelméhez. A mese itt sem gazdag, de sokoldalú, színes és élénk, csakhogy mértéken túl feszített, s ami még nagyobb baj, a fődolog, a szerelmespár elhidegülése, nincs semmiképpen valószínűvé téve. Ezzel a tárgykörrel Tolnai csakhamar szakított, s a 80-as években írt társadalmi regényei mind a jelen világában s a maga élményeiben keresnek értékesítendő anyagot. A tárgykörnek ez a megváltozása nem jelent emelkedést Tolnai regényírói pályáján : meséi és emberei nem lesznek érdekesebbek, de elvész az a sajátos színezetük, amelyet a két régibbnek a korrajzi vonások