A Szent István Akadémia Értesitője, 1916 (1. évfolyam, 1-2. szám)

1916 / 1. szám - l. Ülési előadások s felolvasások

2 ELNÖKI MEGNYITÓ BESZÉD és romok alá temetve a művelődés alkotásait, halált osztva, hogy új életet teremtsen. S midőn a természet titokzatos erőit összehasonlítjuk a társa­dalmi organizmusban működő erőkkel, képletünk csaknem a való­sággal olvad egybe. Az emberi ész, mely mindent analysál, elemeire bont, hogy aztán a széttagolt elemeket a synthesis kohójában össze­forrassza, a megszokottságnál fogva tovább halad és az anyagi és szel­lemi világnak sokszor egybekapcsolódó tarka jelenségeit, miként ő véli, egységbe foglalja össze. Csak az a kérdés, ez az absztrahált egység nem a cháosz egysége-e, mely ellentéte a különféleségen alapuló harmóniának? Vájjon ez az abszolútig terjedő integráció nem emészti-e meg az életet adó és fejlesztő differenciácót? A mindent egységesíteni iparkodó emberi szellem nem tudott ellenállani a kísértésnek, hogy a hasonlóságból egyenlőséget alkos­son. De a tudományos eljárás akkor marad egészében következetes, ha minden synthesist a megfelelő analysissel kapcsolunk egybe. A tudósnak azért nem szabad magát az analógiák által zavarba hozatnia, nem szabad annak a hiedelemnek hódolnia, hogy a leg­egyszerűbbnek látszó formula eo ipso a leghelyesebb megoldása a problémának. Első tekintetre a Coppernicus-féle rendszer a bolygók föltéte­lezett köralakú pályájával a legegyszerűbbnek látszott s mégis Kep­ler analyzáló éleslátása arra vezetett, hogy a bolygók pályája az ellipszisz. A tudósnak tehát nem szabad egyszerűen megállapodnia amellett, hogy mivel a tudomány egysége szempontjából neki az legtermészetesebbnek és legegyszerűbbnek látszik, mindennek csak egy és ugyanaz lehet a törvénye, amit J. St. Mill így fejezett ki: minden tudomány természettudomány. Ki tudja, az egység nem egészen máshol keresendő-e? S ki tudja, vájjon az, amit mi termé­szetesnek mondunk, egy és ugyanaz a dolog-e, midőn a mérhetlen­ült betöltő égi­testek mozgási törvényeiről, midőn az élet kifogy­hatatlan és kifürkészhetetlen jelenségeinek törvényeiről és midőn az ember egyéni és társadalmi életében nyilvánuló mozgalmakról beszélünk?! Az utóbbiban a mechanisztikus és a biologikus szemlélet sok analógiát talál, de ki meri állítani, hogy az emberi életnek és az emberiség fejlődésének minden fázisát a mechanika és biológia látószögéből teljesen áttekintette? Aki ezt mondja, korlátokat szab a tudománynak, nem engedi a kutató szellemnek, hogy azt az ösz­tönét követve, melyet Plato bölcselkedő erosznak nevez, mindig tovább és tovább haladjon. A tudomány azért nem nélkülözheti azt a bifurkációt, mely­

Next