A Szent István Akadémia Értesitője, 1921 (6. évfolyam, 1-2. szám)

1921 / 1. szám - I. Ülési előadások s felolvasások

2 ELNÖKI MEGNYITÓ BESZÉD terén végighaladva, véletlenül föltekintettem egyetemi könyvtárunk épületének homlokzatára és szemem megakadt első tudományos könyvgyűjteményünk rendeltetésének tömör jellemzésén ezekkel a szavakkal: «litteris, artibus, vitae». Sokszor olvastam már e felirást, de most az aktualitás erejével hatott reám és megmagyarázta az Akadémia felém irányult figyelmének okát és értelmét oly módon, mely véget vetett kételyeimnek. Ha már a könyvvé merevült tudo­mány és irodalom is hirdeti az élettel való kooperálást és büszkén vallja, hogy nemcsak önmagának, a tudásnak mint öncélnak, de az életnek is szolgálni hivatott, úgy ez a kapcsolat talán még szük­ségszerűbb a dolgozó, a fejlődő, a kialakuló tudomány és irodalom, a keletkező félben levő könyvtár szempontjából, Így tehát a Szent István Akadémia is «litteris, artibus, vitae» akar dolgozni a tudo­mánynak, az irodalomnak és az életnek és mivel ma oly követelően lépnek föl az élet igényei, azért választottak elnökké egy embert, aki életet talán valóban képvisel, félszázados nemzeti életet, olyan életet pedig, amely átérzi, hogy neki ép annyira szüksége van a tudós irányító munkájára, amennyire viszont a tudomány az életben találja meg kutatásainak próbakövét. Ezt a kapcsolatot, ennek a kapcsolatnak öntudatos mélyítését juttatja kifejezésre, ha jól értettem, az Akadémiának felém irányult figyelme. Csak ilyen értelmezéssel győzhettem le aggályaimat és fogadhattam el azt a tisztséget, amelyre sokakat tartok nálam méltóbbaknak. Ámde az élet fogalma, ha azt a tudománnyal szembe, vagy legalább a tudomány mellé helyezzük, mint olyant, ami vele köl­csönhatásban áll, szorosabb meghatározást kíván. Világos, hogy csak emberi életre gondolunk, de ez legtágabb értelemben magá­ban foglalja az emberi erők mindennemű működését, tehát a tudo­mányt is. Mit értünk tehát élet alatt, ha azt a tudománytól és egy­általán az öncélú szellemi alkotástól megkülönböztetjük? Úgy hiszem, hogy az öncélúság kategóriája adja kezünkbe a megkülönböztetés kulcsát. A tudomány önmagáért kutatja az igaz­ságot, az irodalom — e szót legtágabb értelemben véve — ön­magáért alkotja műveit: az élet, a kikutatott igazságot alkalmazza, az alkotott művet élvezi. Saját céljaira használja. És itt ne vezessen félre az a körülmény, hogy kutatás és alkalmazás, alkotás­ és élve­zetbe átvitel gyakran ugyanazon ember tevékenységében egyesül, példának okáért az orvoséban, a mérnökében, a színműtróéban stb. fogalmilag mindig különválaszthatók és különválasztásuk hang­­súlyozása a tudomány méltóságának követelménye. Mert magasan áll a tiszta kutatás az alkalmazás fölött. Amaz

Next