Antik Tanulmanyok 33. (1987-1988)
1. szám - TANULMÁNYOK - Mócsy András: A felkelő pannonok római műveltsége
MÓCSY ANDRÁS szerint nem váltott be). Az egyetlen körülmény, amelyből kiindulva Velleiust közvetlen módon cáfolni lehetne, az mértéktelen rajongása Tiberius iránt, akinek legátusa volt a felkelés idején. A pannonok műveltségére vonatkozó passzus pedig munkájának abban a befejező részében áll, amelyben a római történet futólagos áttekintése Tiberius magasztalásába csap át. Hogy Tiberius hadvezéri erényeit jobban kidomboríthassa, az ellenség erejét, a fenyegetés nagyságát is hangsúlyozni kellett. Valóban: a pannonok műveltségét követően rögtön arról biztosítja Velleius olvasóit, hogy egy nép sem dolgozta ki és valósította meg olyan éretten haditerveit, mint a pannonok. Azonban ez a közhelyszerű fordulat sem volt teljesen megalapozatlan. Augustus arra figyelmeztetett a szenátusban, hogy az ellenség tíz nap alatt könnyen Róma falai alá érhet,10 Suetonius szerint pedig a lázadás Róma legsúlyosabb háborúja volt a pun háborúk óta.11 A bizonyára sokrétű helyszíni tapasztalataira többször hivatkozó Velleius12 állításában így közvetlenül csak azt tarthatjuk túlzásnak, hogy egész Pannóniában ismerték a római ellenfél disciplináját és nyelvét, és hogy a többség az írás és magasabb szellemi javak birtokában is volt.13 A római kultúra bizonyos elemeinek korlátozott elterjedését azonban tényként elfogadva vizsgálat alá kell vennünk. A dákoromán kontinuitás korszerű változatának kidolgozóját, a kiváló V. Pârvant érthető módon foglalkoztatta a dunai őslakosság romanizációjának e korai bizonyítéka. Abból kiindulva, hogy «ilyen (nagy) átalakulás csodának látszik», márpedig «a történelem nem ismer csodákat», «egy egész világ nem romanizálódhat alig negyven 14 év alatt»,15 a római behatolás kezdetét (kulturális értelemben) igyekezett minél korábbi időben keresni. Hivatkozott az adriai tengerpart római településeire — amelyek persze kívül estek a pannonok területén 16 —, a latin feliratú kelta pénzekre és a római dénárok behatolására a Kárpát-medencébe.17 Velleius valóban tudott arról, hogy a felkelők római polgárokat és kereskedőket mészároltak le,18 de kérdés, hogy ez nem a dalmát tengerpartra vonatkozik-e, amely ellen a felkelés egyik első támadása irányult.19 A római polgárok és kereskedők (szinonima!) között rendezett vérfürdő különben a rómaellenes felkelések leírásának kelléktárából való.20 Ugyanezen a nyomon, de konkrétabb érvekkel kísérletezett Alföldi András.21 Utalt a szerinte i. e. 70—60 között vert era viscus dénárokra, ame 8 Veil. Pat. II, 111, 4. 9 Veil. Pat. II, 110, 5. 10 Bár ezt is Velleiustól tudjuk (II, 110, 5), ellenőrizhetősége miatt nem lehet az ő kitalálása. 11 Suet. Aug. 16. 12 Különösen II, 111, 4; 113, 3; 114, 1 —4. 13 litterarum usus természetesen nem jelenthet „irodalmi műveltséget”, ahogyan Marrou fordítja. 14 I. e. 35-től, Siscia elfoglalásától számítva. Helyesebb lenne azonban i. e. 11-től számítani, ami nem egészen két évtized. 15 V. Parvan: Dacia. An Outline of the Early Civilizations of the Carpatho-Danubian Countries. Cambridge 1928. 151. 16 Kivétel Nauportus, lásd J. SaSel: RE Suppl. XI, 561. 17 Párvan: i. m. 153 — 154. 18 II, 110, 6. 19 Cass. Dio LV, 29, 4. Nauportusra is lehetne gondolni, amelyet Velleius szerint (II, 110, 4) szintén támadás ért. 20 A mithridatesi háborúk óta igen gyakran, pl. Tacitus: Ann. Ill. 42. 21 Alföldi A.: Budapest Története I. Bp. 1942. 157.