Antik Tanulmanyok 38. (1994)
1-2. szám - TANULMÁNYOK - Szilágyi János György: Az antropomorf bronzszobrászat kezdetei Közép-Itáliában
2 SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY de mégis tagadhatatlanul érvényesülő tagolásra: fej és nyak, valamint nyak és váll különösen oldalnézetben feltűnő elkülönítésére, a csípő és oldalnézetben a far hangsúlyozására. Az egyes tagok részleteinek plasztikus jelzése a lehető legszűkszavúbb; a fejnél a két ujj összenyomásával képezett csőrszerű orra, alul a lapos, saru nélküli, de ujjatlan lábfejek mintázására korlátozódik. A füleknek semmi nyoma nincs. A kis szobor eredetéről nagyon kevés az adat. Az Olaszországban dolgozó magyar festőművész, Haan Antal (1827-1888) szerezte Rómában az 1855-1860 közti években. Kapcsolatban állt a Vatikánnal (1857-ben megfestette IX. Pius pápa portréját), és állami megbízatásból többek között Raffaello vatikáni freskóit másolta. 1860-ban rövid időre visszatért Magyarországra és maga után küldette antik gyűjteményét, amelyet bonyolult tárgyalások után végül a gyulai Városi Múzeumnak adott el. Az eredetileg közel háromszáz darabot számláló gyűjteményt a második világháborúban súlyos károsodás érte, megmaradt részét 1950-ben a Szépművészeti Múzeum vette át. Amennyire ma meg lehet ítélni, a gyűjtemény túlnyomórészt etruszk bronzokból, bucchero- és finomkerámiából, valamint a Haantól egy levelében „etruszk fazekakénak nevezett athéni fekete- és vörösalakos vázákból állt, az utóbbiak közt az Andokidés-festő egy kylixével. A fenti bronzszobor esetében sincs rá ok, hogy itáliai származásában kételkedjünk. Ha azonban a fennmaradt emlékanyagban iránymutatást keresünk készítése helyének és idejének meghatározására, nem kis nehézségekbe ütközünk. Mindenesetre a legbiztosabb kiindulási pontol a kivitel technikája és a plasztikai megformálás koncepciója kínálkozik. Egyértelműen a korai keltezés mellett szól az, hogy a mesterből minden igyekezet hiányzott az öntés tökéletlenségeinek, a viaszmintázás nyomainak és a felület egyenetlenségeinek reszeléssel vagy simítással való eltüntetésére. Ami a szobrászati kifejezésmódot illeti, egy szóval kifejezve „praegeometrikus”-nak lehet nevezni, mert alig mutatja jelét a világos tagolásnak és felépítésnek, a formai fegyelem szigorúságának, ami a „geometrikus” ábrázolásokat jellemzi. Ez azonban legföljebb relatív kronológiai alapvetést jelent a szobor időbeli elhelyezéséhez. Ha ugyanis megpróbálunk biztosan keltezhető párhuzamok alapján továbblépni, kitűnik, hogy a kora vaskori Itáliában, ahol azokat a budapesti darab jogosan feltételezett származása miatt elsősorban keresni kell, egyetlen hozzá hasonlítható bronzfigurát sem találunk, így kísérletképpen kénytelenek vagyunk a kora-itáliai agyagplasztikában párhuzamai után kutatni. A legközelebbinek első pillantásra azok a terrakotta szobrocskák látszanak, amelyek többnyire Latium kora vaskori kultúráinak sírjaiban, a halott hamvait őrző kunyhó alakúi agyagurnákban kerültek elő (5-7 kép). Sokszor tárgyalt sorozatuk nemrégiben két újabb agyagidollal gazdagodott, amelyeket a Gabii közelében, Osteria dell’Osában feltárt temető egy-egy sírjában találtak.6 Számunkra két okból van különösen nagy jelen 3 Haan Antalról 1. Thieme-Becker, s. v. antik gyűjteményéről Pulszky F., ArchÉrt 10 (1876) 133—135. Szilágyi, J. Gy., ActaAntHung 1 (1951) 113, 117 és jegyzetek. 4 A módszer jól ismert veszélyeiről pl. H.-V. Herrmann, Bonneri, 182 (1982) 614-615. 5 Hanfmann, 2-4; Muller-Karpe, 51-56 (a korábbi irodalommal); E. Richardson, MAAR 27 (1962) 163-166; P. G. Gierow: The Iron Age Culture of Latium I. Lund 1966, 306-307; Colonna, 1974, 291, 299; Colonna, 1988, 445. “ A. M. Bietti Sestieri: Ricerca su una comunita del Lazio Protostorico, Catal. Roma 1979, 44, 36. sz., tav. 26, 10. uo.2. Archeológia Laziale II (1979) 15, tav. 5. és a sírleletről: Bartoloni-Burandli, 252. uo. még T. J. Cornell, ArchRepLondon 1979-80, 74 és 1. kép.