Bölcseleti Közlemények 8. (1942)
Borbély István S. J.: A hittitok mivolta és Isten látásának természetes vágya
4 BORBÉLY ISTVÁN r Szent Tamás ismeret-metafizikájának ez az eléggé soha ki nem aknázható mélysége vezet el bennünket a hittitok lényegéhez. Az előadottak alapján elképzelhető olyan valóság, melyhez az emberi értelem a maga természetes erejével föl nem ér. Nincs talapzat, melyen feléjük fel tudna tekinteni. Hogy meggyőződjék e dolgok létezéséről, a természetes képességeket felülmúló ismeretre van szüksége. Más átfogóbb tekintetű szellemnek az ember ismeretéhez szabott jelekkel kell közölnie vele a hittitok tárgyát. Természetesen az sincs kizárva, hogy e közlés nyomán a feltárt tárgy belső mivolta az anyagi összefüggésekkel dolgozó értelem számára mindig áttekinthetetlen marad. Már a kereszténység kezdete, óta vallott igazság, hogy vannak ismeretek, amelyekre csak így isteni közlés által tudunk rábukkanni. A nyilvánvaló titkokkal kapcsolatban ezt a hittudomány ki is fejezte. A titok természetéről is régóta tudunk annyit, amennyit a Szent Tamásiél ismeret-metafizika alapján tudnunk lehetett. De részlegesebb kutatás tárgyává a hittitok természetét hosszú időn keresztül senki sem tette. Ebbe a helyzetbe a XIX. század hozott komolyabb fordulatot. A múlt század első felében több német bölcselő utáni vállalkozása, hogy a valóság egészét az emberi értelem számára teljes mértékben hozzáférhetővé tegyék, igézően hatott a teológia egyik-másik művelőjére is. Néhány német pap, elsősorban a bécsi Günther Antal s még merészebben a bajor Frohschammen Jakab azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy az eddig hittitkoknak, vagyis természetesen meg nem ismerhetőnek tartott igazságokat az emberi ész számára elérhetőknek mutassák ki. Bennünket leginkább Frohschammer vállalkozása érdekel. Ő állította, hogy a kinyilatkoztatott igazságok, miután az értelem fölfogta őket, egyszerre a merő természetes okoskodás útján is megismerhetőkké lesznek. Ez ellen a tanítás ellen intézte IX. Pius pápa 1862 december 11-én a «Gravissimas inter» kezdetű levelét (Denzinger : Enchiridion Symbolorum. Num. 1666—1676.), amely a hittitok mivoltára nézve fontos megállapításokat tartalmaz. Először is leszögezi, hogy Frohschammer tanításával ellentétben az emberi észnek nincs arra képessége, hogy a hit bensőbb igazságait saját erejéből megismerje. Tévesnek bélyegzi továbbá a bajor papnak azt a nézetét, hogy ugyanezeket a hitigazságokat az emberi ész legalább a kinyilatkoztatás után képes világosan áttekinteni és ésszel igazolni, mert «Még ha hittel elfogadjuk is őket, a hit fátylával beborítva és a homály ködével födve jelennek meg előttünk, amíg itt a halandó életben járunk». (D., 1673.) A másik hivatalos döntés, mely szintén a hittitok mivoltát érinti, a vatikáni zsinattól származik. A zsinat III. ülése foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy mi teszi szükségessé az isteni kinyilatkoztatást. Válasza a kinyilatkoztatás feltétlen szükségességét úgy okolja meg, hogy különben bizonyos igazságok az ember előtt teljesen rejtve maradnak, mert