Vasi Szemle 1961 (15. évfolyam, 1-3. szám)

1961 / 3. szám - Dienes András: Petőfi Vas megyében

DIENES ANDRÁS: PETŐFI VAS MEGYÉBEN* Ostffyasszonyfa Vas megyének a celldömölki járásában van, melyet valaha „keményes-allyai” járásnak neveztek; akkor még délebbre húzódott, magába foglalva a nevet adó egész területet, a Kemenesalját, a Kemeneshát alatt elterülő síkságot, mely sajátosságaival, érdekes magyar népével régóta foglalkoztatja a néprajztudományt. Ostffyasszonyfa Kemenesalja északi részén fekszik, közel a Rábához. Valamikor ún. „kastélyos falu” volt, gazdálkodó, kúria­ lakó kis- és középnemesek községe. A falu legnagyobb tekintélyű birtokosai. Asszonyfa egykori várurai voltak az Ostffyak, de itt éltek kisebb-nagyobb, oszlopos kúriáikban a péteri Takátsok, az Ajkayak, Koczorok, Mészölyök, a Weöresek, a salfai Sziták, a Kisfaludyak, hogy csak néhányat említsünk. A nemesek és jobbágyaik többségükben evangélikus vallásúak voltak és valamennyien magya­rok; hogy az itteni magyarság nem Kálvin, hanem Luther hitét követte, az ennek a kultúrtörténeti szempontból mindenképpen figyelemre méltó terület­nek egyik jellegzetessége. Itt, Ostffyasszonyfán töltött el Petőfi négy teljes hónapot, ami nem jelen­téktelen idő a nagy vándor életében, s már az időtartam is arra int, hogy a költő Vas megyei tartózkodása régen megérdemelt volna alaposabb vizsgálatot is, nem csupán bizonyára jószándékú, de többnyire romantikus hangulatú, szépítő célzatú leírásokat. Petőfi — akkor még Petrovics Sándor — 1839 májusának első napjaiban került Ostffyasszonyfára. Az 1838-as vakációt még Szabadszálláson töltötte, augusztus 31-én beiratkozott a Selmecbányai líceum retorikai osztályába, az ottani Magyar Társaságban nagy sikerrel szerepelt mint költő, az iskolában kisebb sikerrel mint tanuló. Nagyon nehéz viszonyok között élt már, az egykor jól öltözködő fiú lerongyolódott, sokszor éhezett. A jómódú Petrovics-család mélyre hullt, apja vagyonát az árvíz és a „hitetlen emberek csalása” semmivé tette: a gyermeklélektan ismerői tudják, hogy a család elhanyatlását mily gyakran követi a fiú tanulmányi eredményeinek­­hirtelen csökkenése. Az addig kitűnően tanuló Petőfi selmeci bizonyítványa gyönge volt, de azt aligha érdemelte meg, hogy éppen magyar történelemből, abból a tárgyból, mely érdeklődése előteré­ben állt, félévkor „másodrendű” (secundae-t, voltaképpen elégtelent jelentő) osztályzatot nyerjen attól a Liehard Dániel tanártól, aki már ekkor a reakciót szolgáló politikus volt, majd 1848/49-ben nyíltan a habsburgi hatalom zsoldjába szegődött, elsősorban saját népét árulva el. Liehard ugyanis szlovák volt, de nem szlovák patrióta, hanem pánszláv eszméket vallott, mely retrogád poli­tikai irányzat volt, nem a szlovák nép jogos nemzeti és társadalmi követeléseit szolgálta, éppen elterelte a figyelmet arról, a Szentszövetség akadozó szekerét tolta. Tehát azt a tanulót, aki az iskola Magyar Társaságában a kor haladó eszméi­nek szolgálatába állította korán jelentkező tehetségét, éppen történelemből buk­tatta meg a reakció ügynöke — ez nem volt véletlen. A bukás következménye, hogy apja levette Petőfiről a kezét, később ki is tagadta, mert a fiú színészekhez szegődött, s elhatározta, hogy nem iskoláztatja tovább. Az ifjú költő Selmecről Pestre jött, ahol a Nemzeti Színháznál statisztáskodott éhbérért, itt fedezte fel véletlenül s vitte magával Székesfehérvárra egyik atyafia. Salkovics Mihály volt ez a gondos rokon, egyike a „hitetlen embereknek ", aki egy igen nagy összegű kölcsönpénz vissza nem fizetésével, hamis bukásával . A szerző Az ifjú Petőfi c. készülő művének IX. fejezete. 56

Next