Vasi Szemle 1961 (15. évfolyam, 1-3. szám)
1961 / 3. szám - Dienes András: Petőfi Vas megyében
cérnaruhás, kóbor diák beleszeret a megye egyik ünnepelt szépségébe, egy földesúr-katonatiszt lányába, aki felnőtt hölgy, nála két évvel idősebb, így szeretnek bele a kamasz fiúk egy híres színésznőbe vagy érett szépasszony rokonukba : az ilyen vágyódásra gyenge jelző még az is, hogy reménytelen. Nem tudjuk, milyen körülmények között ismerte meg, valószínű, hogy nagybátyja házában. Róza volt néha Salkovicséknál, bizonyára apjával együtt, aki a mérnök ügyfelei közé tartozhatott mint birtokos; de tudnunk kell azt is, hogy a tekintélyes csöngei úr kisasszony lányát Salkovics két gyermekéhez keresztanyának kérte fel: igen udvarolt a birtokosnak és egyháza elöljárójának. A költő májusban már ismerte Rózát, e hónap végén verset is ír hozzá — három változatban. Először nevén nevezi a lányt, Rózának, s képzelete a Rába füzesei közé helyezi az elérhetetlen kedvest, a következő variációban már elhallgatja a nevet, latin forrásparton jár a lány, hogy az utolsó változatban ibolyás völgyben jelenjék meg: Szende szerény ibolyák völgyén füzögetve bokrétát, Szökdele berkének kedvesem árnyai alatt. Jött és látta Bos bájait, irigyelve pirula, S a fák lombi fölé könnyeket ejtve futott.14 Ügyes, de ez még nem Petőfi: Kazinczy és a klasszikus egyénietlenség, a katedra s az ifjúkori — nem haszontalan! — olvasmányok hatása világos. Még hosszú utat kell megtennie önmagáig. Ne feledjük azt sem, hogy eddig még egyetlen verse sem látott nyomdafestéket. Június végén befejeződött Sopronban a tanítás, két újabb rokonfiú került a házba a két újabb segéderő a mérnöki irodába. Mindketten a soproni líceum diákjai, az egyik, Pethes Soma, Salkovics Karolin fia, tehát a mérnök unokaöccse, a másik Salkovics Károly, a mérnök öccse, az előbbi valamivel idősebb, az utóbbi valamivel fiatalabb, mint Petőfi, de azért egyírásúak.15 kitűnően rajzoltak, Petries Somából később Orlay Petries Soma lett, a neves festőművész (ezentúl e későbbi nevén fogjuk említeni), Salkovics Károlyból kincstári mérnök. Petőfi nem jelentéktelen rajzkészségét fennmaradt ceruzarajzai bizonyítják. Salkovics inzsellér tehetségesen válogatta meg vendégeit — nem állítjuk, hogy kiuzsorázta őket, de a mindennapi kenyerüket meg kellett keresniük. Salkovics Péter Petőfit is Sopronba szánta, a fiú érthető érdeklődéssel várta a hírneves líceum növendékeit, kifutott eléjük az udvarra, amikor meghallotta a mérnök hintójának robogását. „Midőn kocsink a hosszú udvarra begördült — írja Orlay — az agarak csaholása megérkezésünket jelezte, a számos tagból álló család fogadásunkra a lak elé sereglett s köztük ott állt egy középmagasságú, szikár, fahéjszínarcú, sörtekemény barna hajú ifjú, villogó fekete szemei fehérét vércsikok futották át, dacos kifejezésű duzzadt ajkai fölött a bajusz csak most serkedezett: hosszú nyaka leeső vállai közül meztelenül nyúlt fel, s nadrágjával egyszínű szürke cérnakabát fedte tagjait.. .”le Ez az ifjú Petőfi legjobb arcképe, exteriőrje később sem sokat változott. Különben Orlay első pillanatban éppen úgy nem tartotta megnyerőnek, mint a legtöbb kortársa. Olcsó jelzők hatottak Petőfi utókorára, amikor a „lánglelkű” költőt valami cimbora-típusnak, szívét fűnek-fának kitáró embernek képzelték. Nem, roppant fegyelmezett volt, ismerősei szerint volt a pillantásában valami „szögező” és ugyanakkor távoltartó, nem barátkozott könnyen. „Komoly, hideg arcával kellemetlen benyomást okozott rám” — írja őszintén Orlay az első percekről. Lassan melegedtek össze, bizonyára csak hetek múlva, „egy bizalmas beszélgetésben lefolyt óra” hozta egymáshoz közel a két rokon fiút, hogy aztán halálig tartó barátság szövődjön közöttük.17 Valóban a halálig, mert Petőfi 1849-ben Orlay otthonából ment utolsó útjára, Bem táborába. 59