Vasi Szemle 1961 (15. évfolyam, 1-3. szám)
1961 / 3. szám - Dienes András: Petőfi Vas megyében
A másik fiatal rokonát, Salkovics Károlyt nem kedvelte ennyire. A mérnök öccse otthon érezhette magát bátyja házában, nem akarta eltűrni Sándor ugratásait, kötődéseit. A költő mulatott nagyképű méltatlankodásain, és szokása szerint annál inkább bosszantotta a mérnök egyik agarát, Rárót gyakran úgy kiáltotta elő az udvar mélyéből, hogy azt Károlynak is lehetett érteni, s harsányan nevetett, amikor a hívásra a kutya is, a fiú is megjelent. Ezek diáktréfák voltak, a jó hangulat bizonyítékai.18 Mindenképpen boldog vakáció volt ez, a házigazda jól bánt velük, megbecsülte az irodai segítségüket, munka után biztosította a szabad szórakozást. Orlay és Petőfi — Károlyt nem vették maguk közé — délutánonként vadászni jártak. Volt elég fegyver a mérnök puskafogásán, a nemesi kedvtelésnek ezek a kellékei inkább dísztárgyak lehettek a kemenesaljai asszimiláns házában, felőle a nyulak sokáig élhettek, helyette inkább a két fiú vadászgatott, ami a kamaszok számára páratlanul regényes, férfias foglalkozás volt. Orlay leírása szerint a Rába környékén barangoltak, az Uraiújfalu felé vezető út jobb oldalán volt a Nagysűrű-erdő, telve vadakkal, az út a révhez torkollt, a folyó túlsó partján állt a Ragyogó csárda, napszállta idején ma is megejtően szép ez a fűzfás táj, sajnálatos, hogy ez a Petőfi-emlékhely még Vas megyében is teljesen ismeretlen. Tizenhat évesek! — egy lovagvárról szőnek álmokat, melyet ugyan Petőfi akart itt építtetni, de nagylelkűen barátjának is felajánlotta annak egyik teljes szárnyát.19 A várak ebben az időben nagyon érdekelték, Vályi Andrásnak, a régi topográfusnak három vaskos kötetéből — a komoly művet kétségtelenül a földmérnök könyvespolcáról emelte le — kiírta Magyarország jelentősebb várait és várromjait, köztük a Vas megyei Németújvárt is: a latin szövegrészeket természetesen maga fordította le.20 Úgy látszik, a diák jobb volt, mint selmeci bizonyítványa. De a búvárkodás mellett is gyerek volt még; egy alkalommal alkonyat tájban a Rába felől ballagtak haza — „váltunkon fegyvereinkkel”, mondja Orlay, s érezzük a sóhajt, amit egy ragyogó nyár emlékei után küld — amikor, alighanem a Nagysűrű erdőnél, felbukkant egy nyúl: mind a ketten rásütötték puskáikat, a nyúl felbukott, s utána napokig civakodtak, hogy melyikük találta el.21 Salkovics Károly Tóth Róza öccsével, Józseffel barátkozott, egykorúak voltak, ez megint külön pár volt, Tóth József gyakran átjött pajtásához Csöngéről. Felfedezték, és el akarták lopni Petőfi verseit, ezekből csak azt olvashatták ki, hogy írójuk reménytelenül szerelmes, amit pokolian mulatságos dolognak találhattak.22 Ezt a szerelmet már egyébként is nehéz volt titkolni, Orlay is tudott róla, aki leírta, hogy egyszer Tóth Róza Salkovicséknál volt (bizonyára öccsével vagy apjával kocsizott át), ez alkalommal ő — Orlay — néhány dalt adott elő, s önmagát kísérte gitáron. Feltűnően csinos, szőke fiú volt, kellemes hanggal, Róza nyilván megdicsérhette a piruló énekest, ez elég volt ahhoz, hogy Petőfit elfogja a féltékenység. Nem titkolta ezt, megígérte Orlaynak, hogy széttöri a gitárját, ha még egyszer Róza előtt énekelni merészel. A hű barát alig bírta megnyugtatni.28 Eddig azonban semmi baj sem történt. A vakáció a végéhez közeledett, s a költő életének ismeretében meg kell állapítanunk, hogy ilyen nyugalmas nyara régen volt — és soha többé nem lesz. A fiú „árkusszámra” írta a szerelmes verseket; a baj abból keletkezett, hogy ezeket a verseket nem rejtette el iszákjába, nem vitte el magával Sopronba, hanem átadta annak, akihez szóltak. III. Hogy ez mikor történt, arra csak következtetni tudunk. Bár Petőfi személyesen ismerte Tóth Rózát, megbízható közlések szerint soha egy szót sem váltott vele; ha társaságban összekerültek, „lopva mindig őt nézte, de ha Róza reá tekintett, szemeit azonnal lesütő. . .”21 A zavar ez, ami a fiatal fiúkat jellemzi. 60