Vasi Szemle 1985 (39. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 3. szám - EMLÉKEZÉS - Beck Zoltán: A pedagógus Bakó József
Mikor ez lezajlott, megmondták, hogy az új tanító érkezett meg, aki az ő kislányukat is fogja tanítani. Elkísérték Bakót az iskolához, köziben pedig Erdős Tóth Sándor kocsival kiment az állomásra az új tanító poggyászáért. Az összes hozomány egy katona ládánál alig nagyobb láda volt, ebben elfért Bakó minden holmija. A ládához, mely egyúttal egyetlen bútora is volt, székeket és ágyat adtak neki a szomszédok. Az iskolánál lakott. Akkoriban az volt a szokás, hogy a tanító sorkosztos volt, minden nap másnál evett. Neki is a monori asszonyok főztek. Amint mondják, alig tudott sorrendet tartani, mert nagyon megszerették, és mindenhová hívták. Ha azt keressük, mi volt ennek a népszerűségnek az oka, sommásan azt kell válaszolnunk, hogy a költő-tanító humánuma, demokratikus érzelme az, hogy jelenlegi fogalmaink szerint igazi néptanító volt. Miben mutatkozott ez meg? A kérdésre feleletként egy volt Bakó-tanítvány, Mátrai Gézáné Násztor Jusztina makói tanárnő hozzám írt levelének részletét idézem: „ .. . Szerettük, mert éreztük mindig, hogy ő is szeretett bennünket, okosan, a megfontolt pedagógus okos szeretetével. Ha most emlékeim között az iránta érzett szeretetnek az eredőjét keresem, újra meg újra arra a megállapításra jutok, hogy az a szeretet abból a mély tiszteletből fakadt, mely alakját ott, akkor a bányavilágban körülvette. Több volt , sokkal, mint a kis tanyai gyerekek tanítója, nevelője. Mikor estefele iskolai munkáját befejezte, vagy ha szabadok voltak délutánjai, felfeltűnt alakja az iskolától elágazó országutak egyikén. Még most is szinte magam előtt látom magas, szikár alakját, rendszerint sötét ruhában, kezében sétabottal, amely kissé bicegő járásában segítette. Számára ezek a séták nemcsak a szellemi munkát végző ember mozgásigényét elégítették ki, mivel sohasem voltak öncélúak. Kutató munkát jelentettek számára, a parasztemberek észjárását, gondolat- és érzésvilágát fürkészte. Művésze volt a tudatformálásnak. A tudásvágyat nemcsak a gyermekekben, hanem azok szüleiben is igyekezett elhinteni, ébresztgetni... Számomra - írja Násztor Jusztina - de talán mindenki számára, aki rá emlékezik, az a pezsgő élet a legemlékezetesebb, mely ott a monori tanyákon az ő áldozatkész munkája következtében kialakult, és megmozgatta, felkeltette az emberekben az érdeklődést a jobb és szebb iránt... Emléke azért olyan eleven még ma is, mert munkássága nem szorult a tanterem falai közé, hanem messze kisugárzott a tanyavilág minden emberére. Ezért fájt távozása, mikor búcsút vett a tanítványoktól, szülőktől, hogy közelebb kerüljön a fővároshoz, az irodalmi élet központjához .. Ennek a szép levélnek a tételszerűen megfogalmazott és rendszerezett gondolataihoz csatlakozik ugyanilyen tartalommal a megkérdezettek kórusa. Gulyás Ferencnél még mindig az hatja meg, hogy amikor először találkoztak a monori iskolában, és ismerkedtek a tanító úrral, az beszédet tartott nekik, és elmondta, hogy ő egy nagy városban járt egy nagyon szép virágházban, és a kis tanítványait a virágokhoz hasonlította, és azt mondta, hogy úgy akarja nevelni és gondozni őket, ahogy a kertész a virágokat. Szemenyei Lajosné arról beszél, hogy évenként kirándulni vitte őket Bakó József. (Erről egyébként a korabeli orosházi újságok is írnak, mint akkoriban még szokatlan jelenségről.) „Voltunk a közeli Károly-majorban, ott megnéztük a nagyüzemi állattartást, a Rudolf-majori iskolát és a kastélyt kívülről. Másik évben Orosházán voltunk. Itt a múzeumot (t. i. a Juhász Balázs tanító által létrehozott iskolamúzeumot, mert a jelenlegi még nem volt meg), templomokat néztünk meg, s a Sándor-féle öntödébe is elvitt, itt megmutatták, hogyan öntik a vasat. Harmadik évben Szegedre mentünk. Itt akkor ipari vásár volt, azt végignéztük, majd a múzeumot, templomokat. A fogadalmi