Vasi Szemle 1988 (42. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 2. szám - "CSAK LÁNG GYÚJTHAT LÁNGOT LÁNGRA" - Krizsán László: Magyar László Afrika-kutató (1818-1864)
A gyermek ily módon elvesztette gyámolítóját, de újat vagy jobbat nem nyert helyébe, mert az időközben házasságra lépő apa nem adhatott egy törvénytelen fattyút, nászajándékul törvényes hitvesének, Gremsperger Klárának. A „törvénytelen” származása miatt anyja nevét viselő Horváth László így maradt továbbra is anyai nagyanyjánál és élte a szegények és a társadalomból kitaszítottak sanyarú életét. Horváth László kivetettsége szinte iskolapéldát nyújt e sajátos közgondolkodásra és annak következményeire. Az ő apja, Magyar Imre törvényes családjában már 1812-ben megjött a törvényes elsőszülött. Ez is fiú volt, és apja után Imrének nevezték. Ő vált kedvezményezett örökösjelöltjévé az évek folyamán 3000 holdra terebélyesedő öttömösi és szabadkai birtoktesteknek. Ha Magyar Imre a négy esztendővel idősebb László fiát adoptálta volna, az elsőszülött jogai is reá szállottak volna át. Ám a törvényes hitves bizonyára féltékenyen őrködött, nehogy hátrány érje magzatait, egy „jött-ment” javára. A következményekkel járó szerelmi kalandok lovagjai társadalmi pozícióik megóvása érdekében igyekeztek homályban maradni. Meg szégyellték is, hogy úriember létükre kis cselédekhez ereszkedtek le. Ezért aztán a nyilvánosság előtt annyira titokban tartották törvénytelen gyermekeik születési körülményeit, hogy azok még felserdülve sem tudtak bizonyosat saját eredetükről. Magyar László immár a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjaként, Afrikából kérte meg apját, hogy tájékoztassa őt születési adatairól: „Kérlek azért édes Atyám, légy szíves a leendő legelső leveledben születésem napját, évét és hollétét minden egyéb azt illető és neked alkalmasnak látszó körülményekkel vélem elmúlhatatlanul tudatni.”1 . „törvénytelen’’ származás, a sehová nemtartozás érzése Magyar László életében sorsmeghatározó, és elbújdosásának legfőbb oka volt. A Magyar család teljes jogú, sőt elsőszülött tagjaként bizonyosan közéleti pályát, esetleg megyei vagy városi hivatalt választott volna, melyhez jó háttérül szolgálhatott apja bácskai nagybirtoka. De a törvénytelenség, a sikeres karrierhez akkor annyira szükséges öröklési és az érvényesüléshez ugyancsak elengedhetetlen nemesi jogállásból is kizárta őt. A „családja” pedig nem fogadta be. Nemcsak pendelyes gyermekként, hanem diákévei során, sőt híres emberré válva sem tudott bejutni a Magyar család törvényesen képződött körébe, ahol elsősorban nem is a hazahozni szándékolt „szerecsenek” eltartásától irtóztak, amikor ismertté vált előttük a törvénytelen elsőszülött hazatérési vágya, hanem attól a gondolattól, hogy megjelenésével felborítja a család már véglegesen kialakult öröklési rendjét. A törvénytelen gyermek Afrikában könynyebben jutott be egy királyi családba, mint itthon apja törvényes leszármazottai közé. A mellőzöttség, a kitaszítottság vagy legjobb esetben a személyét illető közöny érzését nemcsak családja részéről tapasztalhatta. Ott volt mindez egy-két jóbarát ragaszkodásától és közéleti vezető bölcsességétől eltekintve - mindazok viselkedésében, akik élete nagy sorsfordulóin befolyásolhatták jövője alakulását. S miként alakult e jövő az elutasítás és mellőzés állandósult körülményei között, amelyben a feleslegesség érzése minden törekvést és egyéni ambíciót megfojtással fenyegetett? Mennyire vett tudomást róla a haza? Milyen választ adott a haza arra a törekvésre, melyet az az ember, aki a távoli Afrikában kimagasló tudományos eredményeivel a magyar honra irányította a „haladottabb” Európa figyelmét, ekként fogalmazott meg: „Én mindig szent kötelességemnek tartottam édes Hazám javát és díszét a tőlem minden kitelhető módra előmozdítani.” Jelen kísérletünkben nemcsak azokat az ösztönző külső és belső tényezőket próbáljuk felderíteni, amelyek az életmű kialakulása és megvalósulása irányában hatot