Vasi Szemle 2001 (55. évfolyam, 1-6. szám)
2001 / 2. szám - MAGYAR NYUGAT - Molnár Judit: Petőfi-kultusz Ostffyasszonyfán
MOLNÁR JUDIT: PETŐFI-KULTUSZ OSTFFYASSZONYFÁN eltöltött időszak, az egyes események és személyek szerepét még jobban kiemeljék. Ugyanis azt hangsúlyozzák - s ez valóban így is van hogy a költő ekkor életének abban a szakaszában járt, amikor az ember a legfogékonyabb, amikor az egyes események óriási hatással lehetnek személyiségének alakulására. Ebben az időszakban családja szomorú helyzete mellett itt két újabb meghatározó kudarccal kellett szembesülnie: a szerelmi csalódással és a kitaszítottsággal, ami reményei szertefoszlását is jelentette.14 Ezekre a negatív eseményekre azért büszkék mégis a helybéliek, mert azok jelentősen befolyásolták, alakították a fiatal fiú személyiségét. Úgy is tűnhet, hogy a költő jellegzetes pozitív jellemvonásai ezeknek hatására alakultak ki. (Azért emellett természetesen a költő rosszakaróit el is ítélik tettükért.) Petőfi későbbi életútjának alakulásában tehát nagy szerepet tulajdonítanak a faluban eltöltött időnek. Dienes András még egy szempontból mérföldkőnek, mégpedig az első mérföldkőnek nevezi a költő életében ezt a nyarat: véget érnek diákévei, s a vándorlás nyomorúságos időszaka következik.150 így fogalmaz az „ostffyasszonyfai Petőfi”-vel kapcsolatban: „...s ha szobor kerül valaha a gesztenyefás udvarra, szemközt az udvarház oszlopos homlokzatával, én nem az önmagát kereső, serdülő fiú szobrát emeltetném ott fel, ha ez valaha is tőlem függne, hanem a szívünkben ma élő Petőfit, a diadalmast, a géniuszt, így térjen vissza Ostffyasszonyfára. ”16 Ez mintha azt sugallná, hogy a költő egész életművével, tetteivel elégtételt vett az itt elszenvedett sérelmekért, rajtuk felülemelkedve bebizonyította igaztalanságukat. A kultikus beállítódás tehát egyértelmű: megjelenik a szenvedés, az azon való felülemelkedés, az alá-fölérendeltségi viszony a költő és csodáléi között. A kultusz jellemzője, hogy tárgyát szinte csak pozitív tulajdonságokkal ruházza fel, ezeket a tulajdonságokat felerősíti, míg az imádott személy ellenfeleit, vagy a vele bármilyen formában szembenállókat erőteljesen elutasítja, elítéli, negatív jellemvonásaikat hangsúlyozza. Ezáltal a két csoport - a „jók és rosszak” - közötti ellentét, szakadék óriásivá nő, ennek köszönhetően lesz valóságos szentté, legendává a költő. Mindez az ostffyasszonyfai Petőfi-kultusz esetében is érvényesül, a költővel kapcsolatba kerülő emberek pozitív, vagy negatív jellemvonásait sarkítottan emelik ki. Petőfiről természetesen nem mondhatunk rosszat, bár tudjuk, hogy konok és nyakas volt, könnyen méregbe gurult, nem volt túl jó természete. Erről Orlay írásából szerezhetünk információkat. De egyrészt mindez magyarázható korábbi megpróbáltatásaival. Másrészt a költő egész életét ismerve, történelmi szerepvállalására tekintve ezek a tulajdonságok teljesen más megvilágításba kerülnek. Átértékelődnek, sőt egyenesen szükségessé is válnak, a forradalmár-szerep alapjává. Az egyetlen személy, akit Petőfi társaként, lelki rokonaként említenek, Orlay Petrich Soma. A két fiú között igazi, mély barátság alakult ki az együtt eltöltött hónapok alatt: „...az első bizalmas óra megteremté halálig tartó változatlan összeköttetésünket s mondhatom, benső barátságunkat.’’11 Együtt töltötték minden idejüket, a Rába és a Lánka patak melletti erdőkben barangoltak, nyúlra vadásztak.18 A faluban a római katolikus templom körül a XVII. századig vár állott, melyet Kígyókőnek neveztek a helybeliek. Ezt 1679-ben lették rommá a császári csapatok, mert Ostffy Miklós védelmébe vette Fekete István protestáns lelkészt.19 Ezeket a romokat Petőfi még láthatta, sőt ezeknek hatására kezdett el foglalkozni a várakkal, még Ostffyasszonyfán összeállította a magyarországi várak jegyzékét.20 A fiúk képzeletét