Vasi Szemle 2004 (58. évfolyam, 1-6. szám)
2004 / 2. szám - NÉZETEK - Kapiller Ferenc: A bor ismerete - és tanítása. Alapkönyv vasi kiadótól
Vasi Szemle 2004. LVIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM galmazására is, amelyekként hangzanék: hamisíthatatlanul kacskaringós „formulájával” a kacs egyként példázza a jó bor érlelésének útját és a jó boroskönyv készítési módját. Nagy munkát vállal az magára, ki most a borról, a magyar borról akar érdemes útmutatót kezünkbe adni, mert a bor végtelen gazdagságában kifürkészhetetlen misztérium és mirákulum. Ugyanakkor jó megközelítések, szép kiadványok születtek e témában az elmúlt egy-két évben Magyarföldön. Kettőt említsünk csak! Tamás Jenő és Tamás Ervin: A tőkétől a pohárig — és a Rohály Gábor szerkesztésében összeállt Magyar borok könyve címűt. Ezen rangos példák után nevezzük meg azt a szép vállalást, amely jelen írásunk tárgya: A magyar bor útja a kezdetektől napjainkig. A B. K. L. Kiadó gondozásában megjelent kötetet három szerző jegyzi: Ambrus Lajos író, Csorna Zsigmond agrártörténész, etnográfus és Somlósi Lajos geobiológus, fotóművész. Tetszetős, vonzó könyv. Jó kézbe venni, és igazi élmény olvasni s a képekben gyönyörködni. A mű általános jellemzésére könyvünkből vett vendégszöveget - boros hasonlatot hívunk segítségül: a „térföldi remetéről”, illetve a somlai borról szólván fogalmazza meg Ambrus Lajos, hogy a somlai „egyáltalán nem fajtabor volt valaha, hanem több fajtának keveréke. Legáltalánosabban a furmint-juhfark-sárfehér házasításával készítették: a bor eleganciáját a furmint adta, markáns savgerincét a juhfark, illatanyagának gazdagságát pedig a sárfehér.” Valamiképpen így egészíti ki egymást, így szervesül eggyé a három szerző háromféle megközelítése. Pontos megfelelést természetesen ne keressünk a két „műfaj” között, mégis: ami a sárfehér dicséretére íródott, azt a látványból a láthatatlanra utaló, vagyis a lényeget láttató fotókra érzem leginkább érvényesnek. S hogy folytassuk a hasonlatot: ahogy a kornak is élete és sorsa van, a könyvkészítés is egy sor kényes, hibalehetőséggel terhes mozzanatból áll. A telepítéshez szükséges a talajelőkészítés; a fajta kiválasztása; gondos megmunkálás; a jó hangulatú szüret s a szép bor kiforrása még csak félsiker. Sok múlhat a gondos kezelésen - fontos a hordók megbecsülése i s még hátra van a palackozás, címkézés s egyebek. „Jót s jól!” - idézhetjük a Tövisek és virágokból a „nagy titok” tudóját, Kazinczyt, s idézhetnénk tovább is az epigrammát, ha nem a saját töviseit szúrná oda folytatásképpen. Helyette a vulkán erejű Berzsenyivel mentjük meg az ügyet: „Lélek s szabad Nép tesz zsuda dolgokat...” — Bármit cselekszünk is, mindenkor ezzel a tudással kezdhetünk hozzá tiszta lelkiismerettel és örömmel, ha csuda dolgot akarunk alkotni. Ahogy a tágra nyílt szemű kisgyermek vagy a diófát ültető nagyapa. Közel hajolva az aprócska hangyához, üveggolyóhoz, szőlőfürthöz, széles, mély gödröt ásva, s a gyökerek alá trágyával gazdagon kibélelve a gödröt a jövendő élet számára. Ahogy az „örök bortermelő”, akinek minden mozdulatában ott van az életszeretet, munkatársi alázatában a szép, igaz és jó szolgálata, ott van a szakralitás. Ez a nagy titok. Csak így lehet, s csak így van munkáján, teremteni vágyó indulatán az Isten áldása. Erről az ideális gazdáról elmélkedik indító írásában Ambrus Lajos - A bor címszó alatt s egyben figyelmezteti is az „örök olvasó”-t arra, amire a bor tanít: merjünk korszerűtlenek lenni - tudván azt, hogy korunkban - a hiúságok e vásári forgatagában - a közhasználatú hazug nyelv szótárában - a „modern”, „haladó” ellenpárjaként - ez a szó is kiátkozottá lett. „Mert a bor, ahogy Hamvas is mondja, a létért való küzdelmen kívül áll. Olyan örök kategória, akár a vallás, a művészet vagy a szépség. (...)az idő helyes kezelésére int. (...) De mégsem az idő filozófiája és metafizikája ötlik fel bennem, csupán egy triviális, egyszerű praxis. Csupán egy példa az »örök bortermelő« példája. Merthogy