Vasi Szemle 2009 (63. évfolyam, 1-6. szám)
2009 / 6. szám - KÖNYVSZEMLE - Kelemen Lajos: Szenkovits Péter: Rajtam is múlik
Vasi Szemle 2009. LXIII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM Szenkovits Péter: Rajtam is múlik. Vallomáskönyv. A szerző kiadása, Harasztifalu, 2008. 210 old. A sikeremberek, a saját képességeikkel harsányan kereskedők életéből egy rész mindig fellépés. Nekik a szakmájuk gyakorlása és a szokványos hétköznapi szerepeik mellett a közönség idolátriájának (bálványimádás iránti igényének) is meg kell felelniük. Mert az érdeklődés mámorát élvezők (vagy ugyanezen érdeklődés kínját szenvedők) némelyike bálvány gyanánt magaslik hódolói előtt. Messze, elérhetetlenül. S noha e bálványok a rivalda misztériumától fosztva, valódi magukban nem feltétlenül képesek a rabul ejtés varázsára, az életüket nyilvánosság elé táró közeg (tévé, rádió, magazinok), s a mögöttük álló menedzser-had igyekszik, olykor bármi áron (akár különféle testi, szellemi visszamaradások és serdülések médiapiaci áruba dobásával) meggyőzni a közönséget, hogy rajongásának tárgya különleges emberpéldány. Egészen más dolog a közösségileg garantált értékek letéteményeseire, a kétségbevonhatatlan teljesítmény hőseire tekinteni, ők valóban méltók a közfigyelemre. A pillanat királynőivel és királyaival szemben őket csakugyan megszenteli a titok, az ő lényük csakugyan áttör a hétköznapi mércéken, s róluk az ember kész elhinni, hogy sorsuk nemcsak földi forrásokból táplálkozik. De ha egyszer felkapja őket a hír, az életük egy hányada (önként vagy önkéntelenül) porondra kerül, és hasonlóan a műfényű csillagokhoz, híresek lesznek. Akárhogyan is nézzük, egy tető alá hozni (Camus szójárásában) a fényisteneket a sárbálványokkal, legalábbis érdekes ötlet, amennyire érdekes a porszem és a hegy találkozása. Igaz, a hírességek alkalmi - történetesen egy interjúkötetbeli - együttléte arra kitűnő precedens, hogy bizonyítsa, a közvetítőnek, mint cserélődő áramlatoktól huzatos teremnek, nyitottnak kell lennie erre is, arra is. S íme: az ilyesféle nyitottság egyáltalán nem lehetetlen igény. Szenkovits Péter Rajtam is múlik című vallomáskönyve (tulajdonképpen: interjúgyűjteménye) igencsak tágra zárt társalgó, melyben vallani, gyónni, kedélyeskedni és okosakat mondani egyaránt lehetséges. És egyaránt nyitva a fórum az idényre szóló és az időtlen siker urának. Ráadásul a könyv alig kaphatott volna találóbb, szabatosabb címet; igen, rajta, a szerzőn is múlik, hogy a dalnok és a tudós doktor, a politikus és a leendő csillagász, a tanár és a fafaragó, a zenész és a sportoló, röviden: szakmák és művészetek szolgája és királya, kiadják-e érzéseiket és tudásukat. Minden indulat, amiként minden valamirevaló gondolat, egy saját rendű (magasztos vagy alantas) univerzum - s ez a személyes kozmosz teljes mélységében feltehetőleg megismerhetetlen, és akkor hol vagyunk még attól, hogy legszembeszökőbb alkotóelemei sem csak evidenciák, sőt inkább palástolatlan ellentmondások. A kérdező tehát, aki kíváncsiságból vagy feladatként kérdez, ember legyen a talpán, ha többet akar napvilágra hozni az érzés és a tudás látszatainál. Szenkovits, aki interjúalanyaival együtt természetesen maga is hőse a könyvének, nem veszi el a teret se nevezetes, se kevésbé nevezetes kérdezettjeitől. Mindenesetre szorgos riporter, ezt a több mint félszáz beszélgetés és a hozzájuk csatolt néhány tudósítás bizonyítja, különben vélhetőleg az írások eredeti megjelenési helye diktálja, hogy valamennyi szöveg azonos arculatot mintáz: úgynevezett /íz/del kezdődik, s kajánul szólva, elég hamar véget is ér, bizonyára a hírlap metszette szűkös tér miatt. Szenkovits Pétert dicséri, hogy a számára szabott keretet a hírlapírás klasszikus szabályai szerint tölti meg mondanivalóval; általában rövid, világos mondatokban fogalmaz, érzékletesen közvetíti egy-egy megnyíló lélek benne vert visszhangját; reagál, visszakérdez, képes atmoszférát adni beszélgetéseinek. Az olyan diskurzusok pedig, mint amilyen mondjuk a Törőcsik Marival, Ferrari Violettával, Darvas Ivánnal, Sára Sándorral, vagy éppen az egykori csavargóval folytatott párbeszéd, a személyiség egy-egy kivételes példányára terelik a figyelmet. S legalább futólag érzékelni engedik a belső embert, legalább újságolnak róla valamit. Az olvasó persze e fejezetek folytatását kívánná, de ha kívánsága most hasztalan is, eltöprengni eltöprenghet - például azon, hogy a rész okvetlenül gátja-e az egésznek. Kelemen Lajos