Vasi Szemle 2010 (64. évfolyam, 1-6. szám)
2010 / 2. szám - A MÚLTNAK KÚTJA - Lőcsei Péter: "Nem hevített soha az eredetiség..." Weöres-mozaikok, XIX.
LŐCSEI PÉTER: „NEM HEVÍTETT SOHA AZ EREDETISÉG...” külön tanulmányokat érdemelne. Weöres egy-egy verssé sűrített gondolatához, stilisztikai, retorikai eszközéhez, ritmikai megoldásához évtizedek múlva is visszanyúlt. Ezeket ugyanolyan természetesen vette elő és használta fel új összefüggésekben, mint a másoktól kölcsönzötteket. Életműve emiatt is nehezen korszakolható. Már diákköri termésében is meglepő filozófiai mélységekkel, a beleélésnek, a koraérettségnek nehezen hihető példáival találkozunk. Jellemző, hogy Kosztolányihoz elküldött versgyűjteményének némelyik darabja csak évtizedek múlva jelenik meg kötetben, továbbá az is, hogy versszimfóniáiba és egyéb kompozícióiba illesztési hiba nélkül szerkeszthette be régebbi írásait. Együgyű ember volt, a szónak abban az értelmében, hogy következetesen a megszólalás hitelessége és a tartalmat adekvát módon kifejező forma érdekelte. Eközben folyamatosan alakította önmagát, tanulni akart a klasszikusoktól és a modernektől egyaránt. Kezdetben még Bognár Istvánt, csöngei parasztgyerek pajtását akarta követni, akit magánál sokkal jobb költőnek tartott. Ezt komolyan gondolta; barátjának verseit Pável Ágostonnak, Illyésnek is figyelmébe ajánlotta. A harmincas évek derekán Babitsnak így számolt be céljairól: „Szeretném elérni Arany fegyelmezettségét, komponálási készségét, Berzsenyinek a formák fölötti uralmát, Vörösmarty kifejezőképességének precizitását és sokoldalúságát.” A hatások tudatosítását, a figyelmet, az elsajátítás vágyát évtizedek múlva is szorgalmazta. Darázs Endrének a ritmika kérdéseiről és a vers motiválásáról küldött hasznosítható tanácsokat, Marsall Lászlót hosszú levélben avatta be a prozódia kérdéseibe. A Háromrészes ének kapcsán a „rafinált, nagyon kötött és kötelező strófaképletek” kristályosodásáról és régi mestereikről, továbbá a szerkesztésmód asszimilálásáról beszélt. , A reneszánszban és barokkban készültek olyan költemények, amelyekből ezt meg lehet tanulni. Mint például Spenser Epitalamion-ja és Protalamion-ja, sőt maga a Divina Commedia is, aztán az Ariosto, Tasso epikája, ott vannak ilyenszerű strófaszerkezetek.” A megírandó versekhez való viszonya nem a szeretet, hanem a küzdelem volt; eszmélkedése óta furta-faragta a szavakat. A költészetet tartalmilag fogalmi, formailag auditív művészetnek tekintette. Úgynevezett mestereinek, a hozzá forduló nemzedéktársaknak és a fiatalabb költőknek is rendszeresen írt meg megújuló ritmikai kísérleteiről. Az uralkodóvá vált, agyoncsépelt, általa lomposnak nevezett jambust ritkán alkalmazott verslábakkal és előtte nem használt kombinációkkal igyekezett felváltani. Eközben nem csupán Bartók zenéje vált ihlető forrásává, hanem a dzsessz, a rumba, a magyar népdal, olykor még az igénytelen műdal is. Az elemi iskolába kerülés előtt olvasni kezdő, álmodozó Weöres Sándor képzeletét már korán Schiller, Shakespeare, Madách és Katona József hősei foglalkoztatták. 6-10 éves korában Kozma Andor, Szabolcska Mihály, Vargha Gyula mellett Tompa Mihály, Petőfi, Csokonai műveit olvasta. Versíró kamaszként a Nyugat első nemzedékéből Kosztolányi, Ady, Babits kötetei jelentették számára a borzongató, önvizsgálatra kényszerítő fordulatot. Róluk, hatásukról a Hála-áldozat, az Ady szelleme mondja, és a Vers Babits Mihálynak nevezetes sorain kívül leveleiben, visszaemlékezéseiben, interjúiban szólt. Érdeklődéséről és élményéről ezt idézte fel A Tollban. „Tizenhárom éves voltam, mikor először kerültek modern versek a szemem elé, köztük két Ady-költemény is. »A Gare 3 Weöres Sándor Babits Mihálynak, 1936. máj. 14. In: WEÖRES Sándor: Egybegyűjtött levelek. Szerkesztette: Bata Imre és Nemeskéri Erika. Bp. 1998.1. 204. o. [A továbbiakban: WSLev.] 4. Ének a határtalanról. Liptay Katalin, Bárdos László, Reisinger János beszélgetése Weöres Sándorral. In: Egyedül, 422. o.