Vasi Szemle, 2018 (72. évfolyam, 1-6. szám)

2018 / 5. szám - KRÓNIKA - Tudósítások, hírek

Krónika Az emlékülés hivatalos részét a helyi iskola diákjainak témához illő, szellemesen összeállított és vidáman előadott műsora követte. Az ünnepi rendezvény zárásaként az udvari szoborparkban az emlékülés „vezérkara” megkoszorúzta az első magyar állatorvos szobrát, Nemescsó evangélikus lel­késze pedig megáldotta az emléktáblát. (Kapiller Ferenc) A NŐI PORTRÉFOTÓKTÓL A MARATONI FUTÁSIG A Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti klubja, 2016-2018 A helytörténeti klub előzményének tekinthető az intézmény nyugalmazott munkatársának, dr. Köböl­­kuti Katalinnak kezdeményezése, aki egy, a Facebook-on szerveződött, a város története iránt fogé­kony csoportot szólított meg és hívta le őket a világhálóról a könyvtárba.­ 2011-ben és 2012-ben két-két alkalommal gyűlt össze szépszámú közönség, és lájkolta, kommentelte Spiegler Tibor és Mol­nár József magángyűjtők helyszínen bemutatott szombathelyi kuriózumait. E rendezvények különle­gessége az volt, hogy a közösségi oldalak eszközeivel sikerült a számítógép elől a könyvtári térbe bevonzani a közönséget, kihasználva a virtualitás és az élő előadás összes előnyét. A 2016-ban szerveződött klubj 2 már rendszeres, havi egy alkalmat kínál a találkozásra. Az október 6-i alakuló ülésen Spiegler Tibor helytörténeti gyűjtő tartott vetített képes előadást Mennyire kicsi egy aprónyomtatvány? címmel.­ Az első alkalommal hetvenen csatlakoztak hozzánk, regisztrálva nevüket és elérhetőségüket a klubkönyvbe. Az első teljes év 2017. március 7-én egy női portréfotó kiállítással indult, a nőnap apropóján.4 A Spiegler Tibor birtokában lévő fotográfiákból megrendezett tárlat nyitóprogramjaként divat­történeti előadásra került sor, míg a finisszázson Toljay Valter művészettörténész avatta be a jelenlé­vőket a fényképészet történetébe,­ valamint bemutattuk az Életünk folyóirat 2017. évi 3. számát. Merklin Tímea újságíró, Némethné Ódor Edit, az Oladi Szakgimnázium és Szakközépiskola igazga­tóhelyettese és Torjay Valter beszélgetett Bokányi Péter főszerkesztő-helyettessel a békebeli idők nő­ideáljáról. Április 19-én Feiszt György levéltáros tartott előadást Vas megyei legendák címmel,­ míg május elején újabb tárlatra került sor, ezúttal az ’50-es, ’60-es évekbeli retro emlékekből.­ Ez volt az első al­kalom, amikor elsősorban a klub tagjainak aktivitására építettünk, megkérve őket, hogy hozzák el retro tárgyaikat. A rendezvény sikerét egyértelműen bizonyítja, hogy úgy a kiállítók, mint a látogatók, azóta is követelik a mielőbbi folytatást. Tagjainknak az év folyamán többször szerveztünk intézményi ! Facebook lokálpatriótái egyesüljetek! Spiegler Tibor kincsei a könyvtárban. = https://www.alon.hu/facebook­­lokalpatriotai-egyesuljetek-spiegler-tibor-kincsei-konyvtárban (Megtekintve: 2018. szept. 26.) 2 MERKLIN Tímea: Az eltűnt idő nyomában. Szalainé Bodor Edit helytörténeti klubja életre kelti a múltat. Pré­mium, 2017. 3. 58-62. old.; lásd még: TÓTH Kata: Árulkodó étlapok, kenyércédulák. Helytörténeti klub alakult a Berzsenyi könyvtárban. Hétköznapi életünk aprónyomtatványokon. Vas Népe (a továbbiakban: VN), 2016. okt. 15. 10. old. 3 A történelem ott lapulhat az asztalfiókunkban. = https://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/helytorteneti_klub_apro_ nyomtatványok szombathely (Megtekintve: 2018. szept. 26.) 4 ÖLBEI Lívia: Képek folyvást, évek múlva is. Nők a múlt századfordulón, Spiegler Tibor kimeríthetetlen kin­csestárából. VNI, 2017. márc. 9. 7. old.; lásd még: Polgárkisasszonyok és úrihölgyek. = http://www.sztv.hu/hirek/polgarkisasszonyok-es-uriholgyek-20170308 (Megtekintve: 2018. szept. 26.) 5 Gondolatok a szombathelyi fotográfiáról. Toljay Valter fotótörténeti előadása a könyvtárban. = http://vaska­­rika.hu/hirek/reszletek/13180/gondolatok_a_szombathelyi_fotografiarol-toljay_valter fototorten/ (Megte­kintve: 2018. szept. 26.) 6 Jávor Pál a Petőfi utcában. Legendák Feiszt György előadásában, http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/13330/ javor_pal_a_petofi_utcaban_legendak_feiszt_gyorgy_eloadasaban/ (Megtekintve: 2018. szept. 26.) 7 Lemezárugyári diavetítő, Vénusz porszívó és csipkés kombiné. Nektek volt valamelyik? = https://www.nyu­­gat.hu/tartalom/cikk/azok_az_50es_60as_evek_szombathely; lásd még: Voltak vágyak, élmények lettek. Retro kiállítás nyílt a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. = http://www.hirlevelplusz.hu/voltak-vagyak-elmenyek-let­­tek-retro-kiallitas-nyilt-berzsenyi-daniel-konyvtarban/ (Megtekintve: 2018. szept. 26.)

Next