Heinrich Gusztáv (szerk.): Egyetemes irodalomtörténet. 3. kötet Kelták és germánok (Budapest, 1907)

IV. Németek

NÉMETEK. VI. PARZIVAL 453 fűződnek még ma is e szép és mély értelmű hagyományhoz. Míg Artus asztalköré­nek hősei a világi lovag ideálját tüntetik fel, addig a Grál lovagjai az egyházi lova­gokét, a­kik csak alázatosság s önmegtagadás által jutnak a legfőbb javak birtokába. Kelta eredetű a grál-monda, de legrégibb alakja ki nem mutatható, mert a mabinogion, melyek róla szólnak, már franczia hatás alatt nyerték reánk maradt alakjukat. Ellenben kétségtelen, hogy a monda megalakulásához hozzájárultak népmesei elemek is, melyeket a legkülönbözőbb nemzeteknél találunk : egy edény, mely magától ad ételt, italt; egy hajadon, a­ki nem akar nevetni, míg a legderekabb leventét nem látta, és egy lovag, a­ki nem akar előbb egy szót sem szólni, míg a hajadont nevetni nem látja; egy ember, a­ki valami nagy bajból csak úgy ment­hető meg, ha egy véletlenül hozzá tévedt jövevény egy bizonyos kérdést intéz hozzá stb. Ez elemeknek népmesei jellege félre nem ismerhető, csakhogy ez elemek nem teszik meg a grál-mondát, sőt még nem is tartoznak a monda magvához. Wolfram legfontosabb műve a Parzival, melyben az Artus- és a Grál-monda nagyszerű egységgé fonódnak össze. A költemény 1203 és 1205 közt keletkezett Chrestien de Troyes és Évot de Provence költeményei alapján. Az előbbiből csak töredékek maradtak fenn, az utóbbiról semmit sem tudunk , azért Wolfram viszonya forrásaihoz és eredetiségének foka nem állapítható meg pontosan. Wolfram Parzival történetében az ember életét rajzolja, a­ki tévedez a legmagasztosabb czélok utáni törekvésében, elbizakodottsággal és daczczal fordul el Istentől, de végre legyőzi szenvedélyeit és visszatér Istenhez. Az alapeszmét kimondja maga a költő is : Boldog az, a ki hű tud maradni Istenhez és az emberekhez. De jaj annak, a kit a kétség tévútra visz; érte az ég és a pokol küzdenek. Isten könyörüljön meg rajta.» Parzival Anjou királyainak családjából származik. Atyja, Gahmuret, kalandos lovagi életet élt s megnyerte a szerecsen királynénak szívét. De csakhamar elszakí­totta tőle a lovagi tettek hő­vágya, és visszatérve a keresztény világba, egy lovagi tornán feleségül küzdötte ki magának Herzeleidét ; de alig vett hírt újabb pogány háborúról, ismét keletre indult és ott a harczon el is veszett. Herzeleide nagy keserűség közt lett Parzival anyjává. S hogy fia ne jusson férjének sorsára, egy rengeteg erdő mélyébe vonul, hogy gyermeke sohase lásson lovagot, sohase halljon lovagi életről. De Parzival egy napon találkozik az erdőben négy lovaggal, és erre mit is megszállja a vágy, hogy lovaggá legyen. Anyja nagyon megrémül, bolondnak öltözteti fiát és reményli, hogy ha majd kikac­agják és megvetik, hamar vissza­­menekül hozzá. Parzival kora hajnalban útnak indul és midőn egészen eltűnik a távolban, Herzeleide szíve megreped, lerogy a földre és meghal. Több kalandon megy keresztül az ifjú, míg eljut Nantesba, Artus udvarába, a­hol mindenkit bámu­latba ejt szépsége. Itt megvív Itherrel, a vörös lovaggal, s a bolond ruhára, melyet le nem akar vetni, ölti Ither fegyverzetét. Erre újra útnak indul s elér egy várba, melynek ura Gurnemanz, a ki őt bölcs dolgokra tanítja, többek közt arra is, hogy ne sokat­ kérdezősködjék. Azután harczi próbákra vágyva, tovább megy. Hosszú ván­dorlás után egy várhoz ér, melyet épen akkor ellenség ostromol és éhínség gyötör. A vár úrnője é az öreg Gurnemanz húga, Condviramur, a csodaszép királynő, a­kit atyja halála után Clamide király akar magához erőszakolni. Parzival legyőzi ezt, a szép királynét pedig nőül veszi. Az ifjú pár ezután a legnagyobb boldogságban uralkodik és az elpusztított ország megint virágzani kezd. Egr reggel Parzival elbúcsúzik nejétől, anyját akarja meglátogatni. Messze ellovagol , a pusztaságban egy felséges várhoz jut. Lovagok és apródok fogadják nagy tisztességben, leszedik róla fegyverét és selyem köpenybe burkolják. Lakoma­

Next