Toldy Ferenc: A magyar nyelv és irodalom kézikönyve a Mohácsi vésztől a legújabb időig (Pest, 1855)
Tizennyolcadik század
695 KÖLTÉSZET. XVIII. SZÁZAD. 696 hogy akaratja ellen cselekedte, én is köszönöm akaratom ellen. G. Fegy. Gyermek, gyermek! mikor lesz már eszed, hogy ezt a dibdáltságot (a könyvtárra mutat), mely rangodhoz s úri nemedhez nem illik, végképen megutáljad ? B. Ser. Az igaz, azért kár volt nagyságodnak a gyermeki játékot elhagyni, hogy azután még nagyobb gyermekségek között pazérolja becses esztendeit. Nagy része az itt lakos megforduló nagyságoknak igen alacsony szókkal emlékeznek nagyságodról, hogy ilyen illetlenségekkel mocskosítsa úri méltóságát. Hagyja nagysád az ilyeket a méla Temperoinak, s az ő boldogtalan sorsosinak. Roz,. Nagyságod, mikor a más szavait láttatik szólani, rígy tetszik mintha a maga gondolatit fejezné ki azokkal. Nagyon megsérti ezzel az én személyemet, melyet a nagysádnak, és a lantornán néző világnak ítélete szerint csak azért is kellene tisztelni, hogy ez a négy betű van előtte g. r. e. f. — Higgje el nagysád, a tisztán látó világgal, hogy a méla Tempefól, a mint ötét méltóztatik nevezni , sokkal józanabban gondolkodik a világiakról és az erkölcsiekről, mint a nagysád német könyvének írója. Én (a könyvtárba nyúl) ezt mindjárt világos példával mutatom meg az ő tulajdon verseiből, amelyekben G. Fegy. Hagyd el fiam ! Te a báró úrról alacsonyul láttatol vélekedni, a ki egy a legpallérozottabb politikusok közzül, a ki egy politikus magyar méltóság. Te a te könyveidből, melyeket a paraszt világ firkált, s a többek között a méla Tempefői Írásaiból, a ki egy rusticus és alávaló gustusú emberecske, kineveted a csinos világot. Hagyd el azokat a semmirekellő holmikat, és intéztessed úgy életedet, hogy sem a világnak, sem fényes famíliádnak ne legyen oka a tégedet szégyenlésre. Ha úgy tetszik nagysádnak, menjünk az én szobámba. (Elmennek.) V. JELENÉS. G. Fegyverneki, b. Serteperli és Éva. G. Fegy. Tessék bemenni. (Megnyitja az ajtót.) B. Ser. (Az újmódi complimenttel.) Ah! legszorosabb láncaival lebékozott szlávja nagyságos kisasszonyomnak. Éva. (Egy ehoz a complimenthez illő capriollal.) A nagyság nemes érdemeinek martalékja ! (Hajtogatják magukat.) G. Fegy. Örülök az úr jelenlétén. (Tisztességes magyar főhajtással.) Te fiam, tégy a báró úrnak egy széket ide az ablakhoz. Éva. Méltóztassa magát megalázni nagyságod ! B. Ser. Csókolom kedves kisasszonykám, kezeit ! G. Fegy. Megengedjen az úr, én pipázni akarok, s talám terhére is leszek vele. B. Ser. Ah !épen nem ! Sőt inkább par compagnie magam is instálok egy pipát. G. Fegy. Azt szeretem. Imhol nagyságodnak ezt a kis pipát ajánlom. Egy deák hagyta nálam némely verseivel , minthogy még ilyen takaros figurájú debreceni pipát nem láttam, elkértem tőle, melyet ő által is adott egynéhány tisztelő versekkel, ezért én őneki egy fáin tajték pipát adtam, melyet hajdan egy aranyon vettem. B. Ser. Ah! nagyságos uram, a verseiért méltóztatta adni? kár volt olyan semmirekellő ajándékért vesztegetni. G. Fegy. Oh nem a verseiért, távol legyen, hanem ezért a makra pipáért, a melynél én ugyan tetszetősebb formájú pipát nem láttam. Az ilyen derék manufacturákat készítő hazafiakat az ország kasszájából illő volna megjutalmaztatni. Uram! gyönyörűséges munka ez ! B. Ser. Az igaz , az a deák fickó megérdemlette ezért a pipáért a jutalmat. De hát a verseiért mit adott neki nagysád ! G. Fegy. Azokat megköszöntem, és egyszersmind megmondottam, hogy ezután ne fáraszsza magát olyanokkal. A verseit mikor a szakácsomnak akartam volna általadni, hogy jó lesz neki holmit belé takarni, Rozália rám esett, kért hogy ne bántsam azt a becses portékát, hanem adjam neki. Én engedtem az ő gyermeki eszének. Éva. Oh soha sem látott a báró úr olyan különös természetet, mint azé az én nénémé. Ő egy komor szívű a gavallérok társaságába, és igen kevés kedvét mutatja, hanem ha némelyekkel állhat discursusba, akiket ő nem tudom micsoda balítéletből a világ okosainak tart, akik esztendőket töltöttek az angliai, a francia, a német s más akadémiákba , akik szüntelen az új könyvekről beszélgetnek... B.Ser: Én igen sajnálom azt az angyalkát. Éva. Én eleget vertem a fejébe hogy vesse el azt az alávalóságot, a melylyel a világ megszólja. Jusson eszébe , hogy ő nem köz személy, s annál fogva úgy kelljen magára vigyázni, hogy rangjához nem illő alacsonyságra ne vetemedjen. G. Fegy. En ötét, hogy okossabbodjon, a német gavallérok közé vezettem egy nobelbálba. Ott táncra is kerekedett, el is járt egynéhány menuettót, s egyszer észre vesz egy berlini professort, és beszédbe elegyedik vele. B. Ser. Ugyan mivel tudta distrahálni az a német phantasta? G. Fegy. Sokkal legtöbbet fecsegtek valami Gellértről. B. Ser. Tán az a világ tudósa nem látta többet még a szent Gellért hegyét, arról kérdezősködött. G. Fegy. Deuram, valami embernek kellett annak lenni, mert a mint a szóból észrevett