Toldy Ferenc: Toldy Ferenc összegyűjtött munkái 5. kötet (Budapest, 1872)
Első könyv: Gyász és emlékbeszédek 1833-1855
FÖLDI JÁNOS SÍRJÁNÁL. 205 dicsérnünk kell, elv és okosság tekintetéből, azon tapintatát, mely minden egyoldalúságtól távol, nem a meglevőnek romjain, hanem az ellentételek közvetítésével igyekezett az új tan felvételét keresztülvinni. Mindazáltal épen ez úton történt legnagyobb elsíklása is. Ő nem csak a mérték és rím frigyét hirdette, hanem a schémák megrímezését is helyeslette, „mert tetszik,“ úgymond, nem érezvén még ekkor a két dolog nagy különbségét, s hogy, míg a rímes soroknak zenei léptekre vétele roppant lépés a szépség felé, a schémáknak, melyek már magokban teljes zeneformák, megrímezése annál mélyebb sülyedés az ízetlenségbe, hogy ez a szellemet elölő szertelenség egészen hasonló a Berzsenyi festett szobraihoz, hol két egymást szükségkép kizáró műeszköz a természetnek egyedül szép egyszerűségét megsemmisíti. De ez a kornak és divatnak tudva vagy eszméletlenül tett engedély volt, melytől azonban, úgy látszik, Földi maga eltért utóbb; én legalább nem találtam jelét annak, hogy ő 1787-en innen a leonínusok középkori bálványának áldozott volna. Az új tudományt, szinte a Magyar Músában, először Horváth Ádám, ama kornak egyik első rangú tekintélye, vette oltalma alá, a nélkül azonban, hogy maga ez úton példaadólag járdált volna. Hanem ő a rímek elméletével egészítette ki a Földi tanát, s e kettő viszhangzott egyfelül a debreceni oskolában, hol Kovács József fogta azt fel, s adta által ez iskola örök dicsőségének, Csokonai Mihálynak, bár salakjaival a maga íz és ihlet nélküli lelkének, melyekből