Toldy Ferenc: Irodalomtörténeti olvasókönyv, vonatkozással magyar irodalomtörténetére (Budapest, 1868)
Negyedik rész: Legújabb kor
379 NEGYEDIK RÉSZ. LEGÚJABB KOR. 380 técsidtöl és teljes kehelyedtöl megválván. Mi örökké tartó és késedelmes nagy sok éj, mely által ágyadban fetrengesz, és még tikszó-koron is szemeidet be nem zároltad .... És mondd meg nékem, én uram ! kinek vallod, hogyha halálod történik, gazdag birtokodat, ha nem lesz nevednek és jószágodnak örököse ? Minek okáért fogadd el hívséges tanácsomat, és házasodj meg ! Zongor. Nyilván látom szorgalmaztatásodban jó akaratodat. Igazlom tanácsodat, meg is szerzem, midőn alkalmas ideje és helye leend. De nyavalyás semmit nem használ törekedésed, mert ha volna is akaratom, kit vegyek én házastársúl ? Betécsi: Ily fölé embernek, nemes nemzetnek , kit urunk király jó kedvébe fogadott, kit nagy sok vagyonnal és tisztességgel megajándékozott, segéllj úristen ! nem volna, kit venni házastársúl ? Tekints közösként én uram, és nagy készen szökellenek karjaid közé leányi országunknak. De immár a tornyos éjfélre jegyezett. Isten maradjon hozzád. (El). Jól tudta ez a ravasz, mely hamar tüzet fog csak egy elejtett szikra is a száraz csepübe. Nem vitatta, nem javallotta sokáig, csak említeni látszott ; jól tudta, hogy ilyen állapotba leghatalmasb mester az idő. Az idő kitörlötte hamar kevéssé érző szívéből Zongornak halottja emlékezetét. Néha, ha a szokás, vagy valamely mávforma mozgás felesége kamarája felé vonzotta, akkor igen igen keveset megháborodott ugyan, de ezen kis felrezzenését is elnyomták vadászatok, Zongornak fő gyönyörűsége, vitézi játékok, s más mulatságok. Haramvár szomszéd hegyei teljesek valának vaddal. Itt vadászott egykor Zongor sok másokkal együtt. Váljunk el itt most kis időre tőlök, és hagyjuk ötét a vadaknak űzése mellett. A 64. §-hoz. CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY: Életét 1. az Irodalomtört. 1-16,7. 11. ; költői jellemét a fend. §-ban. .. Lyrai alkotó erejét, nedélyét s gúnyorát leghathatósban tanúsító művei közös tárgyaiknál fogva nem tehetvén választást, a ügyelem főleg oly daraboknak jutott, melyekben, de kedélye melegében, az elmélő irány, s helyenként fenség uralkodik. 139. sz Bacchushoz. Kar. Évoé ! Bacche, Éván, Évoé !1) Évoé ! Bacche, töltsd lelkünket bé ! Itt van a zuzos december : Bor van-é ? Bort igyon ma minden ember. Evoé ! Egyes. Idvez légy Bacche, áldott istenség ! Hol te mégy, Vígad ott a föld s az ég. Szívünk úgy felrajzik véled, Mint a méh . Életünk csak tőled éled. Évoé ! Kar. Évoé ! s a t. Egyes. Általad A barátság lelkesül . ') A bacchansok örömkiáltása. »