Toldy Ferenc: A nemzeti irodalom ismeretének viszonyáról a nemzeti élethez, és buzgó esdeklés a "Nemzeti könyvtár" ügyében (Budapest, 1851)

15 melly annyira elfeledte irodalmi múltját, mint a miénk — az újabb korban. Innen az a kis kör, melyben mozgunk, innen e csinált sze­génység, s az irodalom jövendője iránti csüggedt birodalom. E hely­telen irányon fordítani, e nagy hézagot erőm szerint betölteni, feladása most megjelenő irodalmi történetemnek is, bár ez azon bővebb mun­kának, melylyel a haza iránti kötelességemet leróni remény­em, sa­játkép csak előrajzául tekinthető. E célt tűzte ki magának Nemzeti Könyvtáram is, melyet míg élek s egészségem kedvez, önálló mun­kálkodásaim mellett folytatni szándékozom: csak akadjanak, mint eddig, hazafiúi lelkű közre­munkálóim az anyag összeszerzésé­­ben, és kiadóim, vevőim, pártfogóim a kiadások eszközlésére. Ugyan­azért e két­ügyben — mert én csakugyan annak né­zem — teljes bizodalommal fordulok mindenekelőtt valamennyi ba­­rátjaihoz az irodalomnak, azon kéréssel, támogatnának értesítéseik és közléseikkel ezen túl is. Valamint hálával említettem eddig is mind­azokat,kik tanácscsal, kéziratokkal, különösen írók leveleivel és ritka könyvekkel segítettek, úgy szent kötelességemnek tartom ez­után is hasonlót tenni , mert ily nagy körben egyes keveset tehet, nyomosat csak összevetett vállak. Sőt ha lesz, hason szeretettel vi­seltetve e neme iránt az irodalmi napszámosságnak, egy vagy más kitűzött részt felvállalni kész, szívesen járulok az eszközléshez né­minemű készületeimmel, hogy a vállalat, mely úgy is egy egész éle­tet kíván, több munkás kéz által annál gyorsabban haladhasson! De buzgó kérést intézek az időszaki sajtó kezelőihez is, mél­tatnák figyelmükre az eszmét, mely minden mívelt nemzetek által sa­ját irodalmuk irányában már régóta oly szeretettel karollalolt fel és vált gyümölcsöző valósággá , s keltenék fel s irányoznák a kö­zönség figyelmét valamint az új, úgy a régibb irodalomra is, azon érdemben lelvén jutalmakat, mely az irodalmi öntudat hathatós ápolásában fekszik. Nekik van különösen módjukban azt, mi a könyvboltok polcain elterjedésre vár, gyakori felemlítés által a kö­zönség pártolásába ajánlani. Végre a magyar irodalom a múlt század végéig soha sem volt Maecenasok nélkül; de voltak egyesek a most lefolyt félszázadban is, mi avval biztathat bennünket, hogy a hon szerencsés­ állású fiai közt e neme az irodalom pártfogóinak sem halt még ki­­végképen. Vájjon nem érdemelnék-e a leélt idők szellemi hagyományai, hogy ily jótevő kezek által költessenek fel új életre?

Next