Toldy Ferenc: A magyar költészet kézikönyve a mohácsi vésztől a jelenkorig, vagyis Az utóbbi negyedfél század kitünőbb költői életrajzokban és jellemző mutatványokban. 2. kötet (Budapest, 1876)
Tizennyolcadik század 1772 óta
316 TIZENNYOLCADIK SZÁZAD. A rendetlen széltől forgó okosságnak Csalóka mivé ez. — Bocsáss meg, istenem ! Ha vakon nem lehet hinnem, reménylenem ; Hogy, az igazságot keresvén, tántorgok ; A tetőled adott lámpásodnál forgok, Mely mikor megbotlom, jóra akkor vezet, S azon pontban érzem a mennyei kezet. Imé míg magamat embernek számláltam, Az emberiségnek becsét nem vizsgáltam: És most, hogy elhagytam az emberi nemet, Négy miliárd ember tölté be szívemet. Uram! mind egyforma teremtésig ezek, Kikkel én egyaránt gondolok, érezek . Csakhogy némely része már kifejtve vagyon, A többi még buta, kicsinyég vagy nagyon: Ki dolgos, ki lomha, ki tüzes, ki hideg; Ki durva vagy szelid, ki társas vagy rideg, Mégis mindenkinek szívén van egy pecsét, Mely jegyzi és őrzi az emberség becsét. A London utcája, a Huron posványa A jövendő boldog életet kívánja; A csendes chinai s a kóborló tatár, Érzi hogy a halál nem legvégsőbb határ ; Sőt az a kannibál, ki dühödt bélibe Önnön embertársát vendégeskedi be, S az ötig olvasni nem tudó déli nép, Hiszi hogy lelkestől a halálba nem lép. Ha ezek mind hisznek, én kételkedjek-e . Sőt ha hibáznak is, én bölcsebb legyek-e? Én is ember vagyok , én embertársamnak köz hibáját miért szégyenltem magamnak ? Ha úgy nem ítélek és érzek, mint ezek, valám akkor botlom, vakulok, vétkezek. Négy miliárd ember: felséges társaság! Hamarább vét négy öt, mint ily nagy sokaság. Sőt ha ez mind görbén találna is nézni, Nem tartoznám szemem szemekhez intézni ? S kivált mikor szívem így verne belőlem : „Ah ez édes hibát ne zavard el tőlem !“ Sem több, sem kevesebb, csak ember lehetek, Sem barom, sem angyal lenni nem szeretek.