Értekezések a társadalmi tudományok köréből 2. (Budapest, 1870-1874)

Dr. Suhayda János: Emlékbeszéd Császár Ferencz tiszteleti tag fölött / 4. szám

4 DR. SUHAYDA JÁNOS tásával b. c. Zádor Györgyöt bízta meg; a ki azonban majd teendői, majd betegeskedése által gátoltatván, végre maga is 1866. augusztus 17-kén elhalván, b. c. Szinovácz György tag­társunkra szállott át a föladat teljesitése; de ez is 1867. decz. 25-kén elődéhez hasonló sorsban részesülvén, a tisztelet adó­jának elhaladt lerovása csekélységemnek jutott osztályré­szül ; mit is korlátolt tehetségeim szerint ezennel bátorkodom megkísérlem. Császár Ferencz született Zala-Egerszegben 1807 ben vagyontalan nemes szülőktől. Atyját még gyermekkorában elvesztvén, anyja és ro­konainak gondoskodása mellett majd Zalaegerszegen, Szom­bathelyen, Kőszegen, majd Sopronban iskoláztatott. A természet által szép elmebeli tehetséggel megáldott ifjú 1822-ben a pannonhalmi benczés szerzetbe lépett, hol is a lelkes Guzmics buzdítása a költészetre hajlandó ifjú kedé­lyére mily hatással volt, azt ő maga hálásan említi „Költe­mények” czímű­ művének ajánlatában, midőn ezeket mondja: Neked dicsőült árnya Guzmicsunknak E vers-füzeiket neked szentelem. . Első valál te óh Guzmics ! ki bennem Szelid kezekkel a szírt ápolád, Első tanítás mint kelljen szeretnem Rokon kebelt, mint nemzetet, hazát! Azonban a szabadröptü­lélekre csakhamar nyomasztó­lag hatottak a kolostor falai, és 1824-ben mint első évi böl­­csészet-tanuló kilépvén, a bölcsészet-tanulmányi pályát Győ­rött folytatta, s bevégezvén a veszprémi egyházmegyébe lé­pett; onnét 1825 ben a hittani a­dományok tanulása végett a pesti központi papnöveldébe kü­ldetett; de fölismerve hiva­tásának hiányát kilépett, és a jogi tudományokra adta magát majd Pesten, majd Zágrábban, élelmét hol magántanítás, hol mint helyettes tanár keresve; a jogi tudományokban a fentar­­tási gondok között­­is oly haladást tett, hogy 1829. évi

Next